Sokan érezhettük már azt, hogy hiába a bevásárlólista, hiába az eltökélt szándék, hogy most nem veszünk semmi feleslegeset, mégis becsúszik egy-egy nem várt tétel a kosárba, és többet fizetünk a kasszánál, mint terveztük. Természetes dolog, hogy az ember megkíván valamit a boltban, egy friss édes péksüteményt, egy zacskó rágcsálnivalót, egy szelet csokit vagy egy doboz üdítőt, és habár nem szükség, mégis megvesszük, hogy kényeztessük magunkat.
De vajon valóban természetes vágy, hogy akarjuk ezeket? Nem csak a boltok pszichológiai trükkjének esünk áldozatául?
1. Már a bejáratnál érezni a pékség illatát
Nem véletlen, hogy a pékség rendszerint a boltok hátsó traktusában található, ugyanis kenyeret, zsemlét, édes vagy sós péksüteményt szinte mindenki vásárol, sőt a munkások, diákok reggelente szinte csak ezért térnek be a boltokban. Mivel a pékség a bolt végén van, ezért át kell sétálni az üzlettéren, és óhatatlanul megakad a szemünk egy-egy csokin, eszünkbe jut, hogy vegyünk egy doboz kefirt, joghurtot vagy kólát, és máris nem csak a kakaós csigával állunk be a pénztárhoz. Ezt megfejelik még azzal, hogy a szellőztetésnek köszönhetően sok üzletnél a bejáratnál is érezhető a frissen sült pékáru vonzó illata.
2. Jobb oldalra kerülnek a hangsúlyosabb termékek
A boltokban kialakított polcsorok vezetik a vásárlókat, és sokan követik a "kiszabott" irányt, így nem véletlen, hogy az egyedi akciók, különleges termékek és állványok ezen az útvonalon vannak elhelyezve. Az is jellemző, hogy a jobb kezünk felől vannak elhelyezve azok a termékek, melyekre a bolt szeretné ráirányítani a figyelmünket. Érdemes változtatni a bejárt útvonalon, mert így biztosan felfedezhetünk új termékeket.
3. Nincs kicsi kosár, kis bevásárlókocsi
A Lidlben sokáig nem volt bevásárlókosár, csak kocsi, míg más helyeken a bevásárlókocsiból is csak egy méret érhető el. Aki keveset vásárol, annak is ezt kell használnia, ám egy nagy kosár vagy kocsi pont azt a célt szolgálja, hogy a vásárló sok mindent belepakolhasson. Ez azonban kétélű fegyver, mert akkor is többet teszünk a kosárba, a kocsiba, ha amúgy nem is akartunk sokat vásárolni.
4. Szemmagasságban vannak a termékek
Biztosan tapasztaltad már, hogy egy-egy kedvenc terméked vagy a legfelső vagy a legalsó polcon van, azaz nem épp kényelmesen elérhető. Okkal kerül egy termék legalulra, míg egy másik szemmagasságba. Általában az a jellemző, hogy a drágább termékek kerülnek szemmagasságba, azokat a legkönnyebb elérnie a vásárlóknak. Érdemes mindig körülnézni, és mivel egy-egy termékből általában többfélét is kínálnak a boltok, megvizsgálni a különféle márkákat, azok árait.
5. Rövidülnek a pénztárszalagok
Nem az egyéni vásárlások mértékét, hanem a bolt forgalmát igyekeznek maximalizálni azzal, hogy a pénztáraknál lévő szalagok rövidek, és nem olyan hosszúak, mint régen. Ennek a magyarázata a Bild szerint, hogy a boltok szeretnék minél gyorsabban kipörgetni a vásárlásokat, hogy a vevők ne ácsorogjanak sokáig a kasszáknál. Egy rövid szalag hamar elér a pénztároshoz, de nem is fér fel rá sok termék, így a vásárlónak folyamatosan pakolnia kell rá, miközben a kasszázás már megkezdődik. Nem véletlen, hogy sokan stresszesek, kapkodnak a kasszánál és inkább az önkiszolgálót választják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.