A pályáját népiskolai tanítóként kezdő, majd újságíróként folytató Gárdonyi Géza 1888 őszétől három éven át Szegeden élt és dolgozott. Gyakran megfordult a hajdani Hungária Szálló kávéházában, ahol törzsasztaluknál találkoztak, cseréltek eszmét és fogadták be társaságukba az újonnan érkezett kollégákat az írók. „Szegeden jöttem rá, hogy a legnagyobb földi jó nem az elmélkedő filozófia, sem a vagyon, sem a holdvilágos szerelem, hanem egy-egy pénteki halpaprikás a Bálónál” – fogalmazott a Búcsú Szegedtől című tárcájában.
Báló István az akkor Szegedhez tartozó Szatymazon működtetett kocsmát, és törzsvendége volt Dankó Pista. A hegedűn (és orgonán) kiválóan játszó, dalszövegeket író, sőt zenét is komponáló Gárdonyi életre szóló barátságot kötött a cigányprímással, akivel 59 közös nótát szereztek.
„Kedvenc bora a Saint Julien volt, amelynek nemes zamata egzotikusan csengett össze a verpeléti szűzdohány illatával.” (Nagy Endre: Gárdonyi Géza tragédiája)
Nagy Endrétől tudjuk, hogy Gárdonyi a fővárosban „a New York kávéházban szokott volt üldögélni egy félreeső asztal mellett megbújva. Egy üveg bor állott előtte, kávé helyett abból hörpintgetett és hosszú szárú pipáját szívogatta. […] Egyre ritkábban mutatkozott Pesten. […] Arca még vékonyabb lett és a gyomorbajosok savanyúsága volt rajta” – emlékezik utolsó találkozásaikra a konferansziéként ismert szerző.
Az Egri csillagok írója fiatalon nem vetette meg a gasztronómiai élvezeteket. Az egyik kedvenc halétele a később róla elnevezett pisztráng volt, amit fehérborral meglocsolva készítettek számára.
A Gárdonyi-pisztráng receptéjéhez kattints ide !
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.