Kenyérlepényből isteni desszert - a palacsinta története

A palacsintát még egyfajta kenyérlepényként tartották számon a régi rómaiak, de már akkor is tudták, hogy megtöltve az igaz. Bár manapság az édes verziója a népszerűbb, akkoriban hússal és zöldségekkel pakolták meg a vastagabb, inkább lepényre emlékeztető tésztát. A palacsintát lisztből, vízből és sóból állították össze, és bronzból készült pajzsokon sütötték ki.

A római hadsereg előrenyomulásával a palacsinta egyre népszerűbb lett a német, a francia és az angol területeken is. Egy, az 1430-as évekből származó, francia írásban szerepelt először az palacsinta alaprecept, míg magyar nyelven az erdélyi fejedelmi udvar főszakácsa írt a kedvenc desszertünkről a XVI. században. Ekkoriban már tojás is került a palacsintatésztába, a sütéshez pedig zsírt használtak.

Az évszázadok alatt minden ország kifejlesztette a saját, ideális receptjét. Az angolok gyakran bolondítják meg a tésztát egy kis világos sörrel, a németek élesztőt és sok tojást használnak hozzá. A magyar palacsinta leginkább a francia crêpehez hasonlítható, csak mi felgöngyölve, ők pedig összehajtogatva fogyasztják. Az oroszok kisebb méretű korongokat készítenek, és liszt helyett búzakorpát használnak, melyhez élesztőt is tesznek. Kínában is népszerű a palacsinta. Ott azonban a sütéshez nem használnak semmilyen zsírt, vagy olajat. A kisütött tésztát uborkával, újhagymával, és pekingi kacsa darabjaival töltik meg.

Hortobágyi húsos palacsinta >>>

HÁZI GUNDEL PALACSINTA >>>