Othello - fekete szőlő zselében, csokoládés linzerben

Jóllehet egyike a legkevesebb gondozást igénylő fajtáknak, gyönyörű lugassá fejlődhetnek a tőkék, amelyek szeptember végétől október közepéig tele vannak érett, fekete fürtökkel. Tény, hogy ezt az úgynevezett direkt-termő szőlőfajtát az Európai Unió területén tilos telepíteni, borát forgalomba hozni. Vagyis kizárólag háztáji termesztésben, gyümölcsként ildomos fogyasztani – azért persze piacokon is feltűnik. Vétek lenne a tőkén hagyni, inkább fogyasszuk frissen, vagy készítsünk belőle finomságokat!

Az Othello talán a „legfeketébb” szőlő. Tipikusan az a gyümölcs, amelynek vagy lelkes hívei akadnak, akik mindennél jobban kedvelik, vagy tökéletes elutasításban részesül. A jó termőterületről származó gyümölcs az első fagyok beálltával olyan édessé és zamatossá érik, hogy párját ritkítja! - mondják a rajongók. A vastag héj alatti pektinben gazdag gyümölcshús igencsak méretes magokkal tarkított – érvelnek az ellentábor képviselői. A maga részéről persze mindenkinek igaza van. Aki azonban hajlandó egy kis időt szánni az antioxidánsokban igencsak gazdag szőlő konyhai feldolgozására, biztosan nem bánja meg!

Szőlőből ugyanis nem csupán bort lehet készíteni, de többek között szörpöt, lekvárt, zselét is. A korábban gyönyörű sötét színe miatt a vörösborok színárnyalatának javítására használt Othello leve káprázatos mély bordó – szinte valódi feketébe hajló, és hiába írják sokan, hogy kellemetlen mellékíze van (szaknyelven labruskának hívják), ha megfelelő kezelésen esik át, ebből semmit sem lehet érezni. Különleges aromáit annál inkább! Szó nincs arról, hogy a tiltott gyümölcs édessége mellett érvelnék, de erős a gyanúm, hogy néhány év vagy évtized elteltével, mikorra igazán ritkaságszámba megy majd, hosszas értekezések születnek a szervezetre gyakorolt jótékony tulajdonságait méltatva. Az ugyanis biztos, hogy az Othello koncentrált ízei, a rengeteg antioxidánssal, flavonoiddal csak hasznunkra lehet, arról nem is szólva, mennyire ízletes!

Mivel rendszerint igen tetemes mennyiségben érkezik így október első felében a konyhába, és a friss fogyasztók tábora mérsékelt, igyekszem gyorsan feldolgozni. Ha csak lehet, zselét, lekvárt készítek belőle. Kis időráfordítással lebonyolítható akció ez, amelynek eredményéért mind a család, mind a baráti társaság igencsak hálás az év egészében.

Az Othellóból készült lekvárba vagy zselébe egy gramm cukrot sem teszek, természetes édessége bőven elegendő – üvegekbe küldve egyáltalán nem romlik meg, évekig élvezhető csodás aromája!

Bizonyára sokan kísérleteztek már sokféle konzerválásával – régen újságpapírba csomagolták a fürtöket, padlásokon akasztották fel, így szinte télig fogyasztható volt, már ha kitartott. Ez a szőlőfajta ugyanis remekül tűri a tárolást is, hideget is. Ennél azonban lényegesen könnyebben megvalósítható nagyvárosi körülmények között, ha az ember inkább befőzi, aztán mindenféle finomsághoz felhasználja.

A belőle készült zseléhez lényegében csupán egyetlen kulcsfontosságú eszköz szükségeltetik, ez pedig egy paradicsompasszírozó. Jóllehet többféle módszert kipróbáltam, a legtökéletesebb eredményhez nálam az alábbi metódus vezetett.

Othello-zselé

Hozzávalók 6-8 darab 3 dl-es lekváros üveghez:
2,5 kg Othello szőlő
1 csomag „dzsemfix” (a szuper jelzővel ellátott a legjobb)

Elkészítés: A szőlőt leszemezem, megmosom, nagy lábosban főzni kezdem. Burgonyanyomóval áttöröm a szőlőszemeket, de épp csak addig főzöm, amíg forrni kezd. Ekkor félrehúzom a tűzhelyről, és kisebb adagokban paradicsompasszírozón átpréselem, hogy mind a kemény héja, mind pedig a méretes magjai kiiktathatók legyenek. A szinte fekete-bordó levet, amely azért gyümölcshúst és pektint is tartalmaz, ismét felforralom, de ezúttal már a dzsemfixet is hozzákeverve. 1 csomag bőségesen elegendő ehhez a mennyiséghez! Amikor felforrt, habját eltávolítom, a sűrű, ekkor még tökéletesen folyékony esszenciát pedig üvegekbe töltöm, tetejüket lezárom. Az üvegeket forrásban lévő vízbe állítom, és itt hagyom kihűlni – ez a nedves dunszt.

Ha kihűltek, mehetnek a kamrapolcra. Semmilyen egyéb tartósítószer nem szükséges hozzá, de a megkezdett üvegeket tanácsos 1 héten belül elfogyasztani, és a már bontott üvegeket hűtőszekrényben tárolni!

Az Othello-zselé kitűnő linzerekbe, palacsintákba, vajas kenyérre, de tejszínhabhoz vagy joghurtba keverve is. Ez utóbbiakat nem csupán gyönyörű színűre változtatja, hanem csodás aromákkal is gazdagítja.

Mivel nem mindig sikerül úgy gazdálkodnom a fertőtlenített üvegekkel, hogy mindegyikbe jusson, a frissen főzött zseléből ezúttal mindjárt készítettem is egy nagyon őszi csokoládés linzert.

Csokoládés linzerek mogyorós Othello-zselével

Hozzávalók 15 db 8 cm átmérőjű süteményhez:
A tésztához:
15 dkg süteményliszt
5 dkg pirított, őrölt mogyoró
10 dkg hideg vaj
8 dkg porcukor
1 db közepes méretű tojás
A töltelékhez:
3 evőkanál Othello-zselé
1 evőkanál pirított, őrölt mogyoró
A díszítéshez:
10 dkg minőségi csokoládé (min. 60% kakaótartalommal)
1 evőkanál tejszín
2 dkg vaj
csokoládészívek, csokoládéforgács – el is maradhat

Elkészítés: A lisztet a mogyoróval és a porcukorral tálba mérem, a vajat apró forgácsokban a szárazanyagokhoz adom, gyors mozdulatokkal összemorzsolom. A tojást 1 teáskanál vízzel kissé felverem, majd a lisztes keverékhez adom. Gyorsan tésztává dolgozom, frissen tartó fóliába csomagolva ½ órát pihentetem a hűtőszekrényben.
Enyhén lisztezett felületen 2-3 mm vékony téglalappá nyújtom a tésztát, tetszés szerinti kiszúróformával - én ezúttal pillangót választottam - annyit szúrok ki belőle, amíg tart a tészta. Nyugodtan összegyúrható a maradék akár kétszer is!
A sütőt 175 fokra előmelegítem, a tepsit sütőpapírral bélelem, erre helyezem a kiszúrt tésztaformákat. 10-12 perc alatt világosra sütöm, rácsra szedem, hűlni hagyom.
Amíg a sütemény hűl, elkészítem a tölteléket. Ehhez az Othello-zselét a mogyoróval alaposan elkeverem, ha felnőttek fogyasztják, kevés fehérrumot is lehet belecsempészni, gyerekek esetében ezt természetesen elhagyom.
A csokoládémázhoz vízgőz felett felolvasztom a csokoládét, de úgy, hogy a csokoládékockák mellé azonnal kanalazok a tejszínből, hogy együtt olvadjanak meg. Mikor a csokoládé felolvadt, a tejszínnel elkeverem, hozzáadom a vajat is. Krémes, de jól kenhető máz lesz az eredmény.

A sütemény elkészítéséhez a tészta felére szilikonecsettel felviszem a mázat, majd villával kissé megrajzolom, majd darabonként bő teáskanálnyi mogyorós zselével összeragasztom a mázzal ellátott és máz nélküli darabokat. Végül színes csokoládéforgáccsal, figurával díszítem. Szobahőmérsékleten hagyom megszilárdulni, így szép fényes marad a máz, csak ezt követően teszem hűtőszekrénybe.

Nemcsak a látvány, de az ízkombináció is egészen kivételes!