A kávé története

A papok kivonultak a mezőre, és szemügyre vették a bokorcsoportot. Sudár, barna törzsből ágaztak el a vékony, hosszú hajtások, amelyeket csillogó, mélyzöld, hullámos felületű levélzet borított. Minden levélnyél tövében porcelánfehér, csillag alakú virág nyílt, amelynek illata a jázminéhoz hasonlított. A virágzással egy időben egres méretű, piros bogyók is díszítették a cserjét. Ezeket leszedték, és megkóstolták. Kiderült, hogy az édes, mélypiros héj két, egymás felé forduló, középen bevágott magot takar. A kóstolgatás következménye az lett, hogy a szerzetesek is ébren töltötték az éjszakát, de legalább felfedezték a kávé frissítő hatását. Ennek hírét vették a Mekkába igyekvő mohamedán zarándokok, és hogy bírják a hosszú, fáradságos vándorlást, a kávébogyók főzetét itták. Innen a kávé másik közismert elnevezése, a mokka.

Se szeri, se száma a kávé legendájával és kultúrhistóriájával foglalkozó irodalomnak. A középkorban már egész Európa és Kis-Ázsia fogyasztotta, sőt Indiába is eljutott. Szenvedélyes kávéfogyasztó hírében állt VIII. Kelemen Pápa, Voltaire, a nagy francia filozófus, Napóleon császár és Lord Byron, a romantikus költő. Magyar földre feltehetően a törökök révén jutott el.

A kávécserje, a botanikában Coffea arabica néven jegyzett örökzöld növény, fejlődése során fa vagy cserje alakot ölt. A kifejlett kávéfa magassága átlagban két méter. Általában magvetéssel szaporítják, és ezt követően a negyedik évben fordul termőre. Az örvösen elhelyezkedő, illatos, ötszirmú fehér virágok hímnősek, azaz a megtermékenyüléshez nincs szükségük más nemű egyedre.

A gömbölyű, kezdetben zöld, majd sárga, végül bordóvörösre érő csonthéjas termés másodmagával helyezkedik el a burokban. Trópusi igényű növény. Párás környezetben, világos helyen, tizenöt-huszonöt fok közötti hőmérsékleten lakásban is kiválóan nevelhető.