Magyar vagy olasz?

2010. 11. 01.

Mi a fő különbség egy magyar és egy olasz ember között? Most nem arra gondolok, ami nyilvánvaló, hogy az egyiknek egy kicsit kevesebbet kell mennie, ha a tengerpartra akar eljutni. (Bár lehet, hogy egy augusztusi napon a dugók miatt egy milánóinak is öt órát kell ehhez autóban ülnie.) Sokkal inkább arra, hogy hol milyen minőségű ételt eszik. És azt hogyan.

Ha üzleti úton vagyunk Olaszországban, kétféleképpen szoktunk ebédelni. A rohanós változatnál csak egy piadina vagy panini az ebédünk. Ezt a szendvicsfélét átmelegítik, a sajt kissé folyóssá válik benne. Van, ahol a melegítés előtt kiveszik belőle a sonkaszeletet, van, ahol az egész szendvicset összelapítják a forró vaslapok között. Állva fogyasztja mindenki, utána pedig jöhet az elmaradhatatlan kávé. A ráérősebb változatot sokszor üzleti ebédként éljük meg tárgyalópartnereinkkel egy asztalnál ülve. A magyar éttermek választékához képest kevés ételből választhatunk egy trattoriában, gyakran még étlap sincs. Amit kínálnak, az viszont megállná a helyét egy jóval magasabb besorolású helyen is. Frissen készítik az ételeket, kedves kiszolgálással párosítják, és az áruk is megfizethető.

És ekkor válik szembetűnővé a különbség: az asztalok némelyikénél ugyan üzletről folyik a szó, de a legtöbb asztalt a környékről érkezők foglalják el. A környékbeliek között is jól látható, ki a törzsvendég és ki az, aki épp most a környéken dolgozik, és az ebédjét itt szeretné elfogyasztani. Ritkán lehet látni az asztalnál magányosan ülő embert. A munkatársak együtt jönnek: az egyik asztalnál három festő eszik, a másik asztalt a környékbeli gyárból érkezettek ülik körbe, arrébb angolul beszélgetnek.

Ha befejezték az étkezést, a vendégek a pulthoz állnak. Mielőtt fizetnek, kikérik feketéjüket. A daráló berreg egy kicsit, a gép pumpája beindul, a szelepek kieresztik a felesleges nyomást. A nedű lezárja az ebédszünetet.

A kávé ebben az esetben is egyszerűen csak jó kell, hogy legyen. Ha olasz étteremtulajdonosokkal beszélek, szinte mindig hangsúlyozzák, hogy nem különlegességet akarnak, hanem egy dögös kávét, ami szépen zárja le az étkezést. Egyszerűen teszi a dolgát.

Mostanság egyre inkább érzem, hogy a mi felelősségünk, biztosítjuk-e a szükséges időt a fontos dolgok számára, és hogy a megfelelő minőségben tesszük-e ezeket. Az étkezés pedig igen fontos. Nem kell túlcicomázni az ebédet, de egy egyszerű ebéd finom ízekkel és kis kedvességgel megfűszerezve szebbé teszi a napot.

A vendéglátás pedig lehet varázslat is. Egy mindenkinek jó varázslat.