2005. október 19. Ká, én és a peep-show

A történet gyökerei azonban sokkal mélyebbre nyúlnak vissza. Történt ugyanis, hogy júliusban Veronka egyszer betört hozzánk. Lehetne ugyan szépíteni, hogy szegény csak néhány kutya és macskakonzervet vitt magával, meg egy ásót, vödröt, miegymást, de ha mindezt Ká és én vinnénk el egy szupermarketből, vagy csak a jobboldali szomszédunktól, az lopásnak számítana, nem igaz?

Bevallom, idős szomszédunkat magunk közt csak banyának hívom. Hogy miért? Korántsem tiszteletlenségből, sokkal inkább azért, mert gaztettei alapján ez a név passzol leginkább az egyéniségéhez.
Ennek ellenére mindig kedvesek, udvariasak, és segítőkészek voltunk vele - egészen addig a napig, amikor is tudtunkon kívül peepshow-fellépőket csinált belőlünk. Utólag azt gondolom, az események azért fajulhattak idáig, mert nem vágtunk vissza amikor észrevettük, hogy
... nemcsak a konzerveket, de az állataink teli táljait is ellopja
... áthúzza a slagunkat az éj leple alatt, és a mi vizünkkel locsol
... lerabolja a veteményesünket
... ellopja a kerti szerszámainkat, virágcserepeinket, és utólag azt mondja, az mindig is az övé volt
(gyengébb idegzetűek innen ne olvassák tovább!)
... a kert végében, a kerítésünk mellett végzi a dolgát MEZTELENÜL! (holott van a házában és a kertjében is vécéje)
... a pisit gyakran egy fazékból átlöttyinti hozzánk (brrrrrrr...!!!)
... dögvész vagy hulla van a kertjében, mert hetek óta émelyítő, édeskés dögszag terjeng a nyári konyhája körül
... szétguberálja a kukánkat, és a szemeteket az utcán hagyja
... és kukkol, kukkol, kukkol minket!

Az utóbbi időben a kukkolása már-már beteges méreteket öltött. A kerítéshez húzott egy széket, az ölébe vett egy gusztustalan, ételmaradékokkal teli zacskót, majd fogatlan szájával őrölni kezdett. Úgy rágott a drótháló mögött a kutyáival és macskáival körülvéve, mint az óriási multiplexekben a pattogatott kukoricát csámcsogó nagyon laza tinik (bár azok mennyivel kedvesebben csámcsognak!), miközben minket figyelt, és minden mozdulatunkat, mondatunkat kommentált. 85 éves, ezért türtőztettem magam, és nem szóltam rá. Néhány óra múlva azonban már annyira idegesített, hogy Ká-val gondoltunk egyet, autóba vágtuk magunkat és eltűntünk.
Egy közeli kertészeti áruházban egy köteg nádsövényt vettünk, amit hosszú és fáradságos munkával a drótkerítéshez drótoztunk. A vékony drótszálak össze-vissza vágták a tenyerünket, a nádszilánkjai pedig folyamatosan a szemünkbe pattogtak. De elkészült, felszereltük.
A mozi bezárt.
Hihetetlen érzés volt. A saját kis kertünk újra a sajátunk volt, leselkedők, betolakodók és kukkolók nélkül. Mondjuk folyton hallottuk, hogy a banya a nád mögött szuszog és matat, de mindenkinek joga van ahhoz, hogy a saját kertjében matasson, igaz?

Aztán elmentünk dolgozni. Eltelt egy újabb nap, és amikor hazaértünk, különös érzés támadt mindkettőnkben. Az a furcsa bizsergés, amikor az ember a tarkóján érzi valakinek a pillantását. De AZ nem lehet, gondoltuk, hiszen a banyát elkerítettük.
Háttal álltam a kerítésnek, amikor megláttam Ká szemében a döbbenetet. Vagy meglepetést? Magam sem tudom, de amikor megfordultam, levegőért kapkodtam.
A kerítésünkön egy lyuk volt. Nem is lyuk, kémlelőnyílás, amely mögül egy vérben forgó szemgolyó és a hozzá tartozó koszos arc-részlet meredt ránk. Olyan volt az egész, mint a thrillerekben az a rész, amikor a következő pillanatban a sötétből előtör a gyilkos.
A banya volt az. Megint minket lesett.

Ká nagyon ideges lett, és felszólította a banyát, hogy jöjjön a kapuba, mert beszéde van vele. A kérdésre, hogy mi történt a kerítéssel, természetesen tagadott. Ká erre megjegyezte, furcsa, hogy nem vette észre a lyukat, hiszen az imént épp azon át kukkolt minket.
A nyíláson át, ami véletlenül a banyának szemmagasságba esik, és a nád-darabok véletlenül az ő kertjében vannak. Hát nem különös? Muldernek és Scullynak nyilván lenne mit nyomoznia a mi portánkon is...
A banya persze tagadott, mire lefotóztam a lyukat, mondván, ezt elküldjük a rendőrségnek. Ekkor elszabadult a pokol. A banya káromkodni, átkozódni, toporzékolni kezdett. (mondom, hogy BANYA!)
Én azért még készítettem róla néhány fotót, és mondtam, hogy nem szabad átkozódni, mert az mindig visszaszáll arra, aki mondja, és ettől úgy bevadult, mint a tébolydában a legvadabb őrültek.

Elmenekültem, de Ká még kint maradt locsolni a tujákat. A banya felváltva ordított és káromkodott (a kukkolólyukon keresztül), mire Ká fogott egy ragasztószalagot, és egyszerűen leragasztotta a nádat.
(Először azt hittem a száját ragasztja le, hogy azt a sok rondaságot ne kelljen tovább hallgatnunk, de Ká úriember, így nem tett ilyet.)
Sőt. A leragasztás előtt egyezséget ajánlott: nincs több lyuk, nincs több kukkolás, és nincs rendőrség sem. És ebben maradtunk.

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>