2005. szeptember 1. A padlás szelleme és a töltött karaj

Szerencsére eddig minden alkalommal ki tudtam cselezni Ká-t, aki nagyon szereti a rántott húst, a töltött karajt és más finomságokat. Úgy szerveztem a programot, hogy Anyáéknál vagy Ká anyukájánál ebédeljünk, akiknek egy ilyen étel elkészítése a kisujjukban van. Nekem, kezdő konyhakapitánynak pedig megmaradtak az egyszerűbb ételek: csirkéből, pulykából, tengeri halakból és zöldségekből.

Ká viszont az utóbbi időben egyre inkább hangoztatni kezdte, hogy most már lassan kipróbálhatnánk valami "ütősebb" ebédet is. No, nem mintha a pizzákat, a sütiket és a leveseket nem szeretné, de egy kolbásszal töltött karaj azért jó lenne...
S.O.S. segélykérő telefonom perceken belül megcsörrent Anyánál, aki jót mulatott az egészen.
- Kislányom, tudod, hogy milyen egyszerű az egész? - kérdezte jókedvűen.
- Nem, és nem is érdekel! - hadartam gyorsan. Inkább süssük meg együtt valamelyik nap, jó? Meg valami fini zöldséglevest, ami 2 napra is elég. És ebben maradtunk.

Anya leveseiért a világ bármely pontjáról (gyalogszerrel is) hazautaznék, annyira finomak. Az egyik kedvencemet ezennel leírtam, és vele együtt elkészítettem. Ilyenkor mindig az jár a fejemben, hogy egyszer sok-sok gyerekünk lesz Ká-val, és milyen jó lesz nekik ilyen szuper leveseket főzni. Sajnos a kép hangulata nem adja vissza azt az ízvilágot, amelyet a halványzöld fazék rejt, de ha az ember egyszer kipróbálja... :-)

Csirkés zöldségleves. Hozzávalók: 6 db csirkeszárny, 1 db hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 3-4 db sárgarépa, 3 szál petrezselyemzöld, 1 szál zellerzöld, 1 db zsenge karalábé, 30 dkg mirelit borsó, 25 dkg mirelit brokkoli, 1,5-2 liter víz, 2-3 evőkanál olaj, só, bors, ételízesítő, 15-20 dkg cérnametélt.
Elkészítés: Megmossuk és szeletekre vágjuk a hagymát, majd egy mély lábasban 2-3 evőkanál olajon megfuttatjuk. Beletesszük az összevágott zöldségeket (kivéve a borsót, a brokkolit és a fokhagymát). Megforgatjuk, megpirítjuk, majd megszórjuk ételízesítővel, és hozzáadjuk a megmosott, kettévágott csirkeszárnyakat. (A forgójuknál könnyedén szét lehet vágni a szárnyakat). Ezt is átforgatjuk, majd felöntjük az egészet kb. 1,5-2 liter vízzel. (Először inkább kevesebb vizet adjunk hozzá, és majd úgyis látjuk, ha még elfér). Beledobjuk a fokhagymát, a zellerszálat, 2-3 szál petrezselyemzöldet, 4-5 szem feketeborsot, 1 csipet köménymagot, 1 csipet szerecsendiót, sót, borsot, és elkezdjük forralni. Amikor majdnem kész (azaz minden megpuhult - a főzési idő vége előtt 5-6 perccel), belekeverjük a borsót és a rózsáira szedett brokkolit. 5 percig főzzük őket, majd a leves alatt elzárjuk a gázt. Ez idő alatt egy külön lábasban forró, sós vízben 15-20 dkg cérnametéltet főzünk, leszűrjük, és tálalás előtt hozzákeverjük a leveshez. A világ legjobb zöldséglevese!

A levesfőzést megelőzően a legnagyobb megdöbbenésemre Anya karon ragadott, és elvitt a sarki henteshez, akitől vásároltunk egy 80 dkg-os karajt, amit a hentes a helyszínen felszúrt, és belehúzott egy ugyanakkora füstölt parasztkolbászt.
- Nem mondod, hogy ennyi? - kérdeztem hüledezve Anyát, de ő csak nevetett. Persze azért nem "csak" ennyi. A töltött karajhoz azért ennél egy picit több kell. Először is haza kell érni vele, leöblíteni a hús külsejét, majd megsózni és megborsozni. (Mi azért grill-fűszerkeverékkel is megkentük, mert Apa és Ká nagyon szeretik a fűszeres ételeket.) 1/2 órát állni hagyjuk, majd (nem túl szorosan) becsomagoljuk ezüstpapírba. (Azért, hogy a gőznek is legyen helye). Előmelegített sütőben egy tepsibe tesszük és nagy lángon majd 45 percig sütjük. Ekkor óvatosan (hogy meg ne csapjon a forró gőz) kinyitjuk az ezüstpapír tetejét, és így sütjük tovább a húst. Időnként megszurkáljuk húsvillával, hogy megpuhult-e. Saját szaftjával, vagy néhány kanál vízzel - olajjal meglocsoljuk, hogy szépen piruljon és puhuljon. A teljes sütési idő változhat, nálunk mindenesetre 1,5 óra volt. Tálalás előtt szeletekre vágjuk, meglocsoljuk a saját szaftjával, és hagymás reszelt krumplival tálaljuk.

A hagymás reszelt krumplinak egyszerűen más íze van, mint bármilyen más, kockára, hasábra, karikára vágott burgonyának. Hogy miért? Nem tudom, de így van. Elkészíteni roppant egyszerű. Megtisztítunk és nagyon apróra vágunk egy hagymát, majd kicsit megpirítjuk, éppen csak annyira, hogy aranyos színű legyen. A krumplit legjobb korábban megfőzni, és teljesen kihűteni. Bizony, ebben rejlik a titok nyitja, mert ha langyos vagy meleg a burgonya, a reszelésnél pempős állagú lesz, és oda a varázs. A legnagyobb lyukú sajtreszelőn lereszeljük a meghámozott krumplit, majd egy húsvillával (hogy össze ne törjük) nagyon-nagyon óvatosan összekeverjük a hagymával.

Savanyúságként házi kovászos uborkát kaptunk. Jövőre én is csinálok, az biztos! A receptet begyűjtöttem: 1 liter vízhez 1 evőkanál sót keverünk és felforraljuk. Az uborkák két végét bevagdossuk, majd a törzsüket is legalább 4-szer bevagdaljuk. Kaporral társítva bepakoljuk az uborkákat egy 2 literes üvegbe (úgy, hogy kb. 3 ujjnyi hely maradjon a tetején), és ráöntjük a sós levet. Végül egy pirítóssal lefedjük az egészet, és egy kistányért teszünk a tetejére. Kb. 4 nap alatt elkészül. Vigyázni kell, hogy mindig melegben legyen!

Ká nagyon elégedett volt a fejedelmi lakománkkal, én pedig megnyugodtam, hogy nem is olyan nagy ördöngösség "ütős kajákat" készíteni. Még beszélgettünk egy kicsit a kertben, hiszen a heti robotolás miatt csak ritkán találkozunk (no meg Anya és Apa roppant elfoglalt nyugdíjasok), majd hazagurultunk.

A kis házhoz érkezve azonban meglepő látvány fogadott minket: Titusz állt a kapuban, különös "fejdísszel" a fején. Egy hatalmas, poros, porcicás-pókhálós koszcsomót vonszolt a füleire akasztva. Ká és én görcsösen röhögni kezdtünk a látványtól, és gyorsan a fényképezőgépért kaptunk. Persze, nem kellett sietnünk, Gróf Titusz büszkén, már-már peckesen lépdelt a koszcsomóval a fején. Úgy tűnt, nem zavarja, hogy tenyérnyi pókháló lóg a sárga szemei előtt, elsétált előttünk, majd megfordult és várakozóan ránk nézett.
- Buta, öreg macskám... - kezdte Ká a dorgálást, és megsimogatta a macska poros bundáját. - Hát megint a padláson kutakodtál?
De Titusz nem válaszolt, csak nézett a koszcsomón keresztül.
- Óóóóh, szóval te vagy a titokzatos tetőtéri szellem, aki odafönt zajongsz, míg mi aludnánk! - mondtam kedvesen, és leszedegettem a kis fejéről a pókhálót. (Közben azért arra gondoltam, REMÉLEM, hogy ő zajong az öreg ház hosszú évek óta lakatlan padlásán...)

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>