2007. május 22. Etyeki pincefesztivál - képekben

Két autóval alig 10 perc alatt átértünk Etyekre. A nagy érdeklődésre való tekintettel a falu minden oldalról le volt zárva, ezért a faluhatártól gyalog kellett besétálni a központba, de senki nem bánta. Pincék, kürtőskalács árusok, kézművesek, éttermek, sajtárusok és borászok kínálták szebbnél szebb portékáikat, így aki megunta a gyaloglást, bedobhatott egy fröccsöt az út mindkét oldalán. :o)

Az első utunk a Kálvária-dombon felállított játszósátrak felé vezetett, ahol a gyerekek azonnal kiszúrtak egy kolompos, kézzel hajtható hintát. Nem sokat teketóriáztak, azon nyomban a tágas fonott kosarakba kéredzkedtek. Mire a másik két kosár is utasára lelt, a kolomp mély hangján felcsendült, s a hinta lassan meglódult. A gyerekek gurgulázva kacagtak, és minden egyes kanyarban, amikor elszáguldottak előttünk, mosolyogva integettek nekünk.

A körhintázás után kisebb sétát tettünk a kirakodóvásárban, és megcsodáltuk a különféle kézműves tárgyakat. Mit mondjak, tudtam volna mire költeni... álomszép ajtódíszeket, kerámiákat, ékszereket, szőtteseket, bőrtáskákat, fából készült lakásdekorációs elemeket, gyertyákat, babzsákokat lehetett venni - többnyire borsos áron. Végül a gyerekeknek vettünk két nyakba akasztható kerámiadíszt: egy könyvet és egy kisbaglyot.

Míg a többiek nézelődtek, kiszúrtam egy asztalt, ahol 400 forintért selyemképeket lehetett festeni. Zsigával azonnal beiratkoztunk, és munkához is láttunk. Illetve csak ő. Én a háta mögül figyeltem, és néha - a kényes részeknél - megfogtam a kis kezét, hogy az ecset ne szaladjon túl a kontúrozáson. Igazán nem sokat kellett segítenem, mert Zsigmond nagyon fegyelmezetten, ügyesen és alaposan dolgozott.

Egy sárga cicát festett ki, sötétkék masnival a nyakában. A szakkört tartó lány nagyon jó selymet választott, a festék úgy futott rajta végig, hogy egyetlen pacát sem hagyott. A végén sóval kellett beszórni a hátteret, ami néhány perc alatt kimarta egy picit az anyagot, és így a háttér nem homogén, hanem foltos világoskék lett. Míg Zsiga műve száradt, gyorsan melléültem, és az öccsének, Árpinak festettem egy sárga csigát - hogy neki is legyen az ágya felett egy újabb selyemképe. :o)

A festés sikerein fellelkesülve Zsiga újabb képet választott, amit azonban már Szilvinek kellett befejeznie. Hiába, a gyerekek elfáradnak. Ami nekünk játék, az nekik kőkemény munka. A festés előtt még viccelődtem is a sógornőmmel, hogy lám-lám, a végén még ő is festeni fog, mire tiltakozni kezdett, hogy az nem létezik, és hogy nincs is kézügyessége és egyáltalán. Aztán Zsiga ránézett a nagy kék szemeivel, hogy "anya, segíts", és Szilvi pillanatok alatt kifestett neki egy vízitündért. Ez lenne a gyors tanulás titka? :o)

Amíg mi festettünk, Ká és a bátyám a borospincék felé vették az irányt. Helyes. Végülis mindenki foglalkozzon azzal, amiben örömét leli, nem igaz? Több mint egy óra múlva jöttek vissza, büszkén vigyorogva. Ká ribizlipálinkát és egy üveg finom fehérbort vett. Bejárták a leghíresebb pincéket, mondták és felfedeztek egy remek sajtkóstoló helyet, ahova érdemes lenne betérnünk.

Nem tudtunk azonnal indulni, mivel időközben a gyerekekkel átnyergeltünk a nemezelő sátorba, ahol a fiúk nekiálltak labdát készíteni maguknak. A kiválasztott gyapjút vizes-szappanos kézzel kemény golyóvá kellett gyúrni. A kicsiket nem kellett sokat noszogatni, hónaljig merülve a lavórban a szappanos vízzel pancsoltak, és simogatták a labdát. Mert bizony, egy idő után csak finoman, simogató mozdulatokkal szabad formálni az anyagot, hogy szép, egyenletes felületű gömböt kapjunk.

A kézműves lány azt mondta, ez a munkafolyamat egy felnőtt férfinek körülbelül fél óra, egy nőnek egy óra, egy gyereknek pedig két óra alatt sikerül. Ezt alátámasztandó, a gyerekek egy óra alatt teljesen kidőltek a labdasimogatástól, addigra azonban szép, színes alakot öltött a munkájuk. Mindkét golyóba egy-egy piros gyapjúszálat gyúrtunk, így szép spirális mintát kaptunk.

A labdákat végül Szilvi és én fejeztük be, majd szappantól ragadó kézzel továbbálltunk a színpad felé, ahol épp egy mesejátékot adtak elő. A színpaddal szemközti domboldal megtelt. Kicsik és nagyok, szülők és nagyszülők nézték a farkas és a kismalac történetét, amit zenei aláfestéssel és tánccal adtak elő. Zsiga és Árpika lélegzetvisszafojtva nézték az előadást, megfeledkezve a körülöttük zsibongó tömegről.

A mesejáték után először a sajtárusokat kerestük fel, ahol kétféle sajtkorbácsot (azaz korbács alakúra font sajtszálakat) vettünk: pepperónisat és zöldfűszeres-fokhagymásat. Apró lepénykenyérrel és pici szendvicsvillákkal kínálták a sajtkülönlegességeket, amelyek, meg kell hagyni, nagyon finomak voltak. A sajtok után azonban tovább sétáltunk, és meg sem álltunk a kemencés lángosos bodegáig, ahol mindannyian bevertünk egy-egy frissen sült, császárhússal, tejföllel és sajttal megrakott friss, ropogós kemencés lángost. :o))

Délután egy órakor kerekedtünk fel, hogy a gyerekek (és mi is :o)) alhassunk még egyet délután. Amint láttuk, jókor indultunk, hiszen a falu irányába vezető út szinte eltűnt a sorban várakozó autók mögött. Utólag azt gondolom, érthető, hogy ilyen nagy volt a tömeg, hiszen nyár van, jó idő van, és az emberek szívesen vesznek részt olyan megmozdulásokon, ahol a család minden tagja kellemesen érezheti magát.
Szóval, BRAVO ETYEK! EZ JÓ BULI VOLT! :o))))))

Morzsáló fórum >>>

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>