Mesés pogácsa és más túlélő-sütemények

De bent! Bent azért illene egy kicsit melegebbnek lenni! Ó, kimondhatatlanul vágyom egy kis konyhai tűzhelyre, egy sparheltre! Begyújtani, melegedni, legalább a konyhában nem fázni.

Mert megy itt a fűtés, megy, de minek??? Ilyen szélben képtelenség felfűteni ezt a házat. Mindenütt árad be a hideg, pedig bedunsztoltuk, amennyire csak tudtuk. Ha kinyitom a felső szekrényt, hogy elővegyek egy tányért, lefagy a kezem. Ha beállok a mosogató elé, érzem, hogy az ajtó résén dől a lábamra a hideg: az alap alacsony, a konyha "szigetelése" csupán egy réteg linóleum, a szekrények alatt még az sincs, csak a puszta beton. az ablakok egyetlen üveglapból állnak. És igaz, hogy mi tettünk rá fóliát második réteg gyanánt, de azért a műanyag fólia az nem üveg... A páraelszívó szellőzőjét már bedugaszoltuk, mert különben kiláthatnánk a lyukon, de még így is jön be a hideg. Pláne amikor odakinn dobálja magát a szél.

Az egyetlen átmeneti megoldás, ha bekapcsolom a sütőt vagy a tűzhelyet. Egy jó leves, egy kalács, egy egyben sült tepsis étel duplán melengető. De a legjobb mégis a palacsinta! Sütünk is, főzünk is, ahogy csak telik az erőnkből: a múlt héten készült palacsinta (és az előző kettőn is, ahogy elnézem, ez a hét sem lesz kivétel), volt húsleves és tárkonyos krumplileves, töltött paprika, kakukkfüves-csirkés egytál és sok-sok süteményféle: egy adag (majdnem) hamuban sült pogácsa, egy fügelekvárral töltött kalács. És bizony ide illik a sorba a legutóbb beígért krumplilángos, csöröge és kakaós kalács is.

"Főldiekkel játszó égi tűnemény..."

A héten kezdett ismét felmelegedni kicsit a levegő. Na, gondoltam, hátha végre eljön a várva-várt tavasz! S habár én mindig rendelkezem vészforgatókönyvvel, s jól eszembe véstem még kamaszkoromban, hogy a fagyos szentek május elején vannak, nem érdemes túl korán várni a tartós meleget: jobb nem várni a jót, mint keservesen csalódni... Hiszen szerencsére nem az én (sokak szerint negatív, szerintem csak óvatos) gondolataim határozzák meg a várható időjárást. Ha mégis megjönne a meleg, éppolyan jól esne így váratlanul is! A remény viszont luxus ezen a téren, különösen itt Angliában. Somersetben túl nagy az esély a csalódásra. Idén viszont, ebben a tágas, de voltaképp szigetelés nélküli, huzatos, rémségesen hideg házban nekem, a fagyosnak, már semmi vigasztalóm nem maradt, mint a csalóka remény. Gondoltam én, hogy ez a pár fokos felmelegedés nem marad sokáig, de abban bíztam, hogy talán egy kicsike hétig, csak addig, míg fázó, öreg csontjaim felmelegedhetnek... "De tavaszom, vígságom téli búra vált" (pedig még "nárcisok" is voltak, meg kikericsek!)

Vasárnapra virradó éjjel úgy lehűlt a levegő valahogy az éjszaka közepén, hogy szépen meg is fáztunk mindnyájan. Este, mikor lefeküdtünk, még aggódtam, hogy túlöltöztettem a fiúkat... Kelemen fel is kelt egyszer prüszkölve, mérgesen, hogy melege van... aztán hajnalra olyan hideg lett, hogy a fülünk is fázott.

Miséről hazajövet a fiúk meg akartak fagyni - még az örökmozgó Kelemen is csak totyogott mélyen zsebre dugott kézzel. Fújt szembe a hideg és nedves tengeri szél... Délután pedig szállingózni kezdett a hó.

Hétfő reggel

Nem vagyok hétfő-fóbiás, a hétfőkben leggyakrabban az újrakezdés lehetőségét látom, de a mostanin kimászni sem volt kedvem az ágyból - a jó meleg takaró alól... Látni a reggeli csendéletet a konyhában, összeszedni az iskolaruhákat, ebédcsekket-írni, reggeliztetni... S amint láttam, másnak sem volt sokkal fényesebb kedve. Tegnap még isteni volt a fügelekváros kalács, de ma semmi sem tetszett: a kakaó savanyú volt, a kalácsban inkább ne legyen lekvár, vagy ha ingen, miért nem málna... Mamma, fázom, segíts öltözni... stb. Odakinn süvöltött a szél, majd kicsavarta az ablak előtti kis babérfát (na még ő mennyire fázhatott...!).

Azért nagy kínnal-keservvel, de elkezdődött a nap, szerencsésen elértük a buszt is. Majd rohantunk befelé, mielőtt végképp hibernálódnánk. Flóris, aki egyébként éppúgy fázott odakinn, mint a többiek, mégis elégedetlen volt: ő még időzött volna egy keveset a hidegben. A lakásban mindjárt a földre is vetette magát, és előadta volna félórás különszámát. De úgy 10 perc után megelégeltem, és belepasszíroztam valahogy a gyerekülésbe. Tudtam, hogy csak egy kiút van: megetetni valahogy, mert az a fő baja, hogy éhes.

Beígértem neki, hogy meggyújtjuk a gyertyát. Na ettől izgalomba jött: "ég! ég!", mondogatta, és valami gajdolásba is belekezdett, ami nyilván az "Ég a gyertya, ég" kezdetű dalocska akart lenni - de csak igazán kihegyezett fülekkel lehetett meghallani a dallam egy-egy foszlányát. Míg így elfoglalta magát, bekevertem a szokásos tejfölös-túrós, mézes-babamüzlis reggelijét.

Meggyújtottuk a gyertyát is. Mostanában ez a csali. Úgy-ahogy működik: minden egyes új mozzanatnál a szájába lehet adni egy falatot. Ha nincs újdonság, ingatja a fejét, és határozottan közli a hozzáállását: nem. Nem mérges, nem hisztis, de nem enged a 48-ból. Ha meggyújtok egy gyufát, az érdekes: akkor gyorsan a szájába adhatok egy falatot, ilyenkor hajlandó kinyitni. Ha a gyertya is ég, az megint egy új lépés, megint jöhet egy kanál. Mikor ég, énekelünk neki, az is egy újabb lehetőség. Utána meg kell fújni - csak annyira, hogy inogjon a láng, de lehetőleg ne aludjon el. Ez irtó vicces, ezt többször is eljátszhatom, mire elveszíti az érdekességét. Végül egészen el kell fújni. A füstje is jól jön. De azután mindent elölről kell kezdeni. Nem régóta csináljuk ezt - végső elkeseredésemben jutott az eszembe pár napja. Egynek jó ez is, gondolom, nem tart majd ez sem sokáig, nem is baj, mert már így is aggódom, hogy piromániást nevelek...

A reggeli után, tele pocakkal általában elnézeget még a székében ülve: ilyenkor adok neki egy könyvet, vagy kiszolgálja magát az épp mellette sorakozó szakácskönyveimből... (ez utóbbit nem díjazom annyira, bár egyelőre még nem volt katasztrofális következménye a dolognak, úgyhogy többnyire hagyom). Ezt az időt ki kell használni, mert több esélyem nincs.

Bár most semmi kedvem nem volt, neki kellett fognom, hogy rendbe tegyem a konyhát a reggeli tornádó után: kipakolni a mosogatógépből, majd be, elmosni, amit Boris (a gép) nem tud, és mindenfelé takarítani: letakarítani a tejes, kakaós, müzlis, banánhéjas stb. asztalt, és betakarítani a tegnap esti és a ma reggeli termést: felsöpörni a földre hullott zabpelyhet, morzsát, legót, geomag-golyót és -pálcikát, kisautót, könyvet, macikát és a tegnap megírt néhány összehajtott levelet, amit a fiúktól kaptunk (mindig kapunk, és bármennyire becsben tartjuk is őket, valahogy mindig a pad alatt kötnek ki)...

Nem tudom, a mozgás tette-e, a munka terápiás hatása vagy épp a rendé, de ahogy rendeződött körülöttem a világ, úgy lett egyre több életkedvem, és kezdtem elképzelhetőnek tartani, hogy életben maradok a lakásban mindenütt érezhető hideg szél ellenére is.

Csörögefánk - improvizáció

Pár hete, még épp idejében rádöbbentem, hogy mindjárt vége a farsangi időnek, és mi még nem sütöttünk fánkot! Emlékeztem is, hogy van egy korábbról eltett csöröge-receptem, csak, a jelek szerint épp arra nem, hogy hol... végül feltettem a kérdést a Facebookon, de aztán nem volt türelmem megvárni a válaszokat (bocsánat érte), gyorsan, kutyafuttában nekiestem a netnek. De csak úgy, papír nélkül. Különben is mindig bajban vagyok az ilyen gyorsan kikeresett receptekkel: van belőlük száz, melyiket válasszam? Honnan tudjam, hogy melyik a jobb, amiben több a cukor, vagy amiben kevesebb, amiben citromhéj van, vagy amiben rumaroma...?

Jobban szeretem a személyesen ajánlott recepteket, amiről valaki direkt nekem azt mondja: ez jó, mi ezt szoktuk! Kaptam is ilyeneket, amiket ezúton hálásan köszönök (!!), de - mint írtam - nem volt időm kivárni a dolgot. Végül összehoztam egy fánkot emlékezetből, megérzésből, ahogy nekem tetszett... Szerencsém volt: annyira jól sikerült, hogy teljesen át is értékeltem a fánkokhoz való viszonyomat.

A csöröge dicsérete

Mindig is szerettem, de most teljesen belehabarodtam a csörögefánkba!!! Az első és manapság legtöbbre értékelt tulajdonsága, hogy jó meleget csinál. Először egy kelt (élesztős) csörögét "találtam ki", és bár nem kelesztettem direkt, azonnal nem tudtam kinyújtani, mikor szerettem volna, így kicsit megemelkedett a tészta. De nem baj, ez így is nagyon hasonlított a nagymamáméra - akitől sajnos már nem tudom megkérdezni, hogyan csinálta.

A recept hozzávalói: 50 dkg liszt, 2 tojás sárgája és 1 egész tojás, némi (kb. 1 kiskanálnyi) szárított élesztő, só, 1 dl tejföl, kb. 2 dl tej, kevés rumaroma, 7,5 dkg vaj kb. 6 dkg cukor

Kicsit kövérek lettek, de finomak! Lett néhány vékonyabb, "csörögésebb" is, de ezek a kis "husi" darabok még a klasszikus külsejűeknél is jobban ízlettek mindenkinek.

Azt hiszem, egy időre le is veszem a listáról a macerás szalagos fánkot... Ez legalább olyan finom, ha kicsit hagyom megkelni, akkor még ízre is hasonló. Viszont nem kell keleszteni, azonnal süthető, és nem kell egyensúlyozni a sütési hőmérséklettel, hogy ne is ázzon el az olajban a tészta, de azért átsüljön rendesen belül is! Dolgozni is könnyebb vele, a tészta állagát is egyszerűbb eltalálni... és bizonyára még folytatható a sor. Nem tudom, ki találta ki, hogy így is lehet fánkot sütni, de zseni volt!

Imigyen lelkendeztem már akkor is, és ez a lelkesedésem azóta sem hagyott alább. Azóta egy másik csörögét is megsütöttem, annak is hasonló sikere lett - ez nem kelt, hanem sütőporos, így ha lehet, még egyszerűbb volt elkészíteni, s dolgozni is vele.

Egy kedves olvasó-társatok küldte a receptet, most megosztom mindnyájatokkal ezt is, mert nagyon finom!

"Jól bevált, régi családi recept:
40 dkg liszt, 3 tojás sárgája, 3 evőkanál porcukor, csipet só, 1 csomag vaníliás cukor, ½ csomag sütőpor, 2 dl tejföl, kb. 1,5 dl. tej. Jól gyúrható, kicsit lágy tésztát kapunk. Kinyújtjuk 1 cm vastagságúra, és tetszőleges formákat szúrunk ki belőle."

Köszönjük!

Áfonyalekváros kelt kakaós kalács

Hozzávalók:
25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
25 dkg fehérliszt
csipet só
10 dkg cukor - édesszájúaknak több: 15-25 dkg
1 csomag vaníliás cukor
1 evőkanál szárított élesztő
10 dkg puha vaj
4 evőkanál tejföl
3 evőkanál keserű kakaópor
2-4 evőkanál áfonyalekvár (esetleg feketeribizli-lekvár)
2 egész tojás
1 tojás sárgája
kb. 1,5 dl tej

Elkészítés: A száraz hozzávalókat alaposan összekeverem, majd a többivel is összedolgozom a tej kivételével. A végén annyi tejet teszek hozzá, hogy jól kezelhető kalácstészta legyen belőle.
190-200 fokos sütőben sütöm kb. 1 órán át. (Ellenőrizzük!)

Ha valaki reggeli süteménynek szeretné, úgy elegendő bele a 10 dkg cukor - hisz sokszor lekvárral, mézzel, kakaóval fogyasztjuk. Ha desszertnek, édességnek készítjük, tehetünk bele több cukrot is!

Szemben a fügelekvárossal, ami egyébként nem is ilyen módon lekváros, hanem lekvárral töltött, ezzel a kaláccsal másnap reggel sem volt probléma. Mindenki lelkesen fogyasztotta, amíg csak volt belőle.

A hét kedvence azonban ez a mesebeli pogácsa. A teljes kiőrlésű lisztek miatt nem annyira lágy a tésztája, mint egy klasszikus tejfölös-sajtosnak, de nekem épp ez tetszett benne annyira. Olyan rusztikus, olyan mesebeli... mindig is ilyesfélének képzeltem a hamuban sült pogácsát.

Mesés magos pogácsa

Hozzávalók:
25 dkg fehérliszt
10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
15 dkg hajdinaliszt
2,5 teáskanál só
1 evőkanál szárított élesztő
10 dkg fromage frais (vagy 5 dkg tejföl és 5 dkg kissé áttört túró)
2 evőkanál joghurt
15 dkg vaj
1 teáskanál híg méz
2 evőkanál tökmag
1 evőkanál napraforgómag
1 evőkanál dió durvára darálva
1 evőkanál egész (szemes) mák
3 tojás sárgája
kb. 1,5 dl tej

Az elkészítés módja a szokásos: először a száraz hozzávalókat kevertem össze alaposan, aztán jöhetett a többi. Ezúttal a magokat is a tésztába kevertem, nem a tetejére szórom. Meg lehet kenni sárgájával a pogácsák tetejét, de nem érdemes. Én kipróbáltam párnál, de így kenetlenül sokkal finomabb volt.

Mindenkinek ízlett, Flóris egyenesen követelte: "Bogá, bogá, Mamma, bogá!!!" - mondta, és erősen nyújtózkodott a pogácsás kosár felé. Nehéz volt nem érteni.

És ha már itt tartunk, hadd meséljek el egy történetet, ami jól kiegészíti mindazt, amit a hétfő reggeli csendéletről mondtam az elején!

Flóris és a szavak

Sosem gügyögünk a gyereknek, mert szerintem azt, hogy ló, éppolyan könnyű vagy nehéz megtanulni, mint azt, hogy paci. De ha a gyerek talál ki egy szót, azt egy ideig tiszteletben tartjuk, már csak a megértés kedvéért is... A két naggyal nem voltak e téren extrém tapasztalataink, az elmélet remekül bevált: Sebő egyévesen elkezdett beszélni, hamarosan szép kerek mondatokat mondott, nemsokára pedig ügyvédeket megszégyenítő érvelésekkel jött - ha szeretett volna valamit elérni... (Kele kicsit lassúbb volt, de azért ő is elfogadta a mi "szótárunkat".)

Flórisnak minderről merőben más a véleménye. Szerinte felesleges mondatokban beszélni, ha gesztusokkal és mimikával is tökéletesen megértetheti magát az ember. Ha mégis kedvünk volna folyamatosan beszélni, még mindig lehet halandzsázni. Ha pedig fontos a többieknek, hogy megértsék, amit mondok, majd megtanulják ők a szavaimat!

Így lett valahogy a szőlő és a müzli "goga", a cipő "dada", az autó "düdü" (pedig soha ilyet nem mondhatott neki senki, hiszen a nagyok sem hívták így sosem), Sebő bátyja "Bütte" és minden macskánál nagyobb szőrös állat: "pe".

Egyik reggeli párbeszédünk:
- Mit ettél, Flórisom? - kérdezem, míg az etetőszék alatti almot takarítom.
- Goga! - mondja lelkesen.
- És ezt a disznóólat ki csinálta ide, hm?
- Apa!!! - mondja, és mutatja is okító felemelt ujjal, kissé rosszallóan. Nem lehet nem érteni: Apa a bűnös, ő adta a száraz müzlit!!! (S valóban: minden reggel megkérem, hogy ne tegye...)
- Na jó, de azért te szórtad ki, te voltál az a kis malac! - mondom, és megölelgetem, mert nem lehet kibírni, hogy ne... - Te, te kicsi malackám...!
- Pe! - bontja ki magát önérzetesen az ölelésből, hogy helyesbítsen.

Na de visszatérve a mesés magos-mákos pogácsához: most készítettem ilyet először. Mondhatni, most találtam ki, de ez nem igaz. Sokkal inkább az, hogy "most dobtam össze"...

Az viszont bizonyos, hogy nem ez volt az utolsó alkalom. Kedvem volna most mindjárt nekifogni egy újabb adagnak. Bár lehet, hogy ma inkább palacsinta lesz mégis... Vagy csöröge...?