A savanyú tej üdítő, szomjoltó és főleg viszonylag sokáig eltartható. Már az ősi kultúrákban is ismerték. Az örmények mayzoomnak hívták, Perzsiában kast volt a neve, Egyipotban benraib, Indiában dadhi. Születéséről számos legenda kering. Egyik szerint maga Isten küldte el a joghurt titkos receptjét egy angyalával Ábrahámnak, aki állítólag ennek jótékony hatására 175 évet élt. Egy másik, kevésbé misztikus legendában a mongol Dzsingisz kán követe egyszer megállt vizet kérni egy nemrég meghódított kis faluban. A leigázott helybéliek azonban víz helyett tejet öntöttek a követ kulacsába, remélvén, hogy így ívóvíz és használható kulacs nélkül marad az ellenséges férfi a sivatag közepén. Később a követ inni szeretett volna - amikor fehér, félig folyékony állagú italt talált kulacsában ízletesnek találta: így született meg a joghurt. A fehér italt ezután Dzsingisz kán lovasai hódításaik során mindenhova magukkal vitték, elterjesztve az egész világon.
Nyugat-Európában legelőször a 16. században, a francia reneszánsz király, I. Ferenc idején jelent meg. A történet szerint az uralkodó bélproblémákkal küszködött, s panaszait az udvari doktorok nem tudták megszüntetni. Segítségért fordultak a török szultánhoz, aki egyik legügyesebb orvosát egy birkacsordával és a joghurt titkos receptjével küldte francia “kollégájához”. A birkatejtől (a joghurttól) a király felépült, és ezzel egy időre igen népszerű ital lett. Ám nemsokára feledésbe merült, s 400 év kellett, hogy a nyugati civilizáció újra felfedezze.
A 20. század elején, Párizsban, a Pasteur Intézetben dolgozó orosz biológus, Ilja Metcsnikov azt kutatta, hogy a joghurtban található baktériumok miként járulhatnak hozzá az élet meghosszabbításához. Kiinduló tézise az volt, hogy a bélben található baktériumok által bomlásnak indult ételmaradékok olyan anyagokat termelnek, amelyek lassanként belülről “megmérgezik” az embert. Ugyanakkor emlékezett rá, hogy szülőhazájában, a Kaukázusi hegyekben élő pásztorok igencsak sokáig éltek. A legendák szerint a joghurtban található élő baktériumoknak köszönhetően. Metcsnikovnak sikerült bebizonyítania, hogy a joghurt - a benne található élő kultúrák - rendszeres fogyasztása hasznos az emberi szervezet számára: ezek a “jó” baktériumok megakadályozzák a bélben mérgező anyagokat gyártó “rossz” baktériumok elszaporodását. Ezért a munkájáért 1908-ban Nobel-díjjal tüntették ki.
Ekkor kezdődött a joghurt karrierje Európa-szerte, bár még csak kis
manufaktúrákban gyártották. Az elsők között volt Isaac Carasso, aki 1919-ben Barcelonában nyitotta meg gyárát. Fia, Daniel, akit apja Danone-nak becézett, folytatta és tette a családi vállalkozást európai, majd világméretűvé. Az 1950-1960-as években vált igazán népszerűvé a joghurtfogyasztás, melyre a gyártók újabb és újabb fajták megjelentetésével reagáltak: a natúr mellé jött az alacsony zsírtartalmú, az édesített, az ízesített stb. Statisztikák szerint manapság az emberiség több mint 30 százaléka fogyasztja rendszeresen, egy főre számítva kb. 2 kilót évente.
A tejet, zsírtartalmának beállítása után általában olyan szárazanyagokkal
gazdagítják, amelyek megnövelik protein-, tejcukor-, vitamin- és
ásványianyag-tartalmát. Így lesz lágyabb az állaga. Ezek után homogenizálják a tejet, ami többek között elősegíti a lipidek mészthetőségét a belekben. Majd 90-95C-on pasztörizálják, azaz kiirtják a tejből a mérgező csírákat, és néhány percig egyenletes hőmérsékleten tartják. Ezután hűtik le körülbelül 45C-ra. A következő lépés a joghurtgyártás fontos állomása, a beoltás. Az ehhez használt lactobacillus bulgaricus és streptococcus thermophilus tejsavbaktériumok két családba tartoznak. Ezeken belül számos baktériumtörzs létezik, ezeket a gyártók a technológiájuknak és az elérni kívánt ízhatásnak megfelelően választják ki. Így lehet igen különböző ízű és állagú joghurtfajtákat előállítani, s a variációk számát cukor, aromák, gyümölcsdarabok hozzáadásával tovább növelni. Ma már sok arca van: natúr vagy ízesített, édesített vagy diétás, lágy vagy savanykás, selymes vagy darabos. Amit valamennyinek tartalmaznia kell az a joghurtkultúra. Egyes országokban, így hazánkban is, csak az élő, grammonként legalább 10 millió baktériumot tartalmazó kultúrával készített terméket lehet e névvel illetni.
- Az igazi, aktív és élő kultúrát tartalmazó tejtermékek rövid ideig tarthatóak el, és hűtést igényelnek. A hőkezelt joghurtok hosszabb ideig eltarthatók hűtés nélkül is. Ez a dolog jó oldala. A kevésbé jó, hogy megtartják ugyan az élő kultúra bizonyos értékeiket, de például a laktózintolerancia mértékét csökkentő igen fontos tulajdonságukat elveszítik. Éppen ezért a gyártók a csomagoláson feltüntetik, a termék készítési módját. A hőkezelt (tehát élő kultúrát már nem tartalmazó) joghurtokon a hőkezelt, vagy az UHT szó látható, és ezt a fajtát nem is kell hűtve tárolni.
- A joghurtban élő tejsavbaktériumok a termék minőségének egyfajta garanciái, hiszen ezek az élő baktériumok káros hatású alkotórész jelenlétében nem tudnának megmaradni. Az élő joghurtkultúra segít visszaállítani és fenntartani a belek egészséges flóráját, amely igen fontos szerepet játszik az emésztésben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.