Teljes átalakulás: mákos bejgli piskótaköntösben

Igen, igen, piskótatekercs... Jól van na, tudom: ha karácsony, akkor bejgli meg mézes sütemény, de én már régóta szeretném felgöngyölíteni ezt a piskótatekercs-ügyet. Merthogy legalább akkora irodalma van, mint a bejglinek, és nincs két egyforma recept. Ám annak eldöntésére, hogy melyik a tuti, egyelőre nem vállalkoznám, hisz a mostanit is beleszámítva mindössze háromszor készítettem el - kisebb módosításokkal - ezt a sütit, s ebből kétszer sikerült ehetőre. (Egyszer búzadarát tettem bele, mert azt hittem, a „grízes liszt” kifejezés ezt takarja – valójában a réteslisztet –, ráadásul el is égettem.) A legutóbbi verzió reményeim szerint már nevezhetne a „finom voltam” kategóriába. Na persze, mint tudjuk, ízlések és ízlelőbimbók különbözőek.

Az ötletroham első áldozata

A történet persze nem a szokványos: elképzeltem ugyanis, ahogy az aranysárga piskótatekercs járatait nem lekvár, hanem kékesfekete, fénylő mákszemek töltik ki! Micsoda színkombináció, micsoda ízvilág!... Micsoda hülyeség! – nagyjából ez tükröződött ismerőseim arcán, amikor futottam egy kört az ötletemmel. Ám egy mákimádót ez nem tántorít el, így hétfőn nekiláttam a tekercselésnek. A józan eszemre hallgatva a piskótalap egyik felére végül mégis lekvárt kentem, hogy ha netán rosszul sülne el a dolog, ne kelljen kidobni az egészet. Nem. Kellett. Finom lett. A hasonlóságot konstatálva (lásd a fotókat) pedig kedvet kaptam a bejglisütéshez is – miért nem szól senki, hogy nyakunkon a karácsony?

Mi kell a kredencből?
– egy nagyobb, mély keverőtál
– kisebb edények
– egy kisebb lábos
– habverő
– evő-, keverő- és kiskanál, villa
– konyhai mérleg
– sütőpapír
– alacsony falú gáztepsi (40x40 cm-es)
– tiszta konyharuha (a föltekeréshez)

Mi kell a kamrából?
– 6 tojás
– 6 tyúk (bocsánat, az egy másik recept)
– csipet só
– 6 evőkanálnyi gyengén púpozott porcukor
– 1 csomag vaníliás cukor
– 3 evőkanálnyi gyengén púpozott finomliszt
– 2 evőkanálnyi gyengén púpozott étkezési keményítő
– fél csomag sütőpor

A töltelékhez (amennyiben az egyik felét mákkal, a másikat lekvárral töltjük):

A máktöltelékhez:
– 12 dkg őrölt mák
– 10 dkg porcukor
– 2 dl tej (lehet szójatej is)
– fél citrom héja
– 1 teáskanálnyi őrölt fahéj
– 1 káváskanálnyi őrölt szegfűszeg
– 2 evőkanálnyi citromlé

A lekvártöltelékhez:
– kb. 20 dkg villával pépesített lekvár (például sárgabarack, csipke, narancs). A dzsem darabos, ezért kevésbé jó.

Hogy lesz ebből piskótatekercs...?

Először a máktölteléket készítsük el (a lekvárral nincs teendő). A citromlé kivételével öntsük egy lábosba a hozzávalókat, keverjük össze, majd közepes lángra tegyük fel főni. Hamarosan forrni kezd, amit erőteljes pöfögéssel ad tudtunkra – használjuk pajzsként a fedőt, ám közben folyamatosan kavarjuk, le ne égjen. Kicsit hígabb legyen, mint a bejglitöltelék, vagyis ne várjuk meg, míg teljesen elfő belőle a tej. Ha kész van, öntsük bele a citromlevet, keverjük át, tegyük félre és fedjük le.

Közjáték: Már most kapcsoljuk be a sütőt, hogy 180 fokra állítva készen álljon feladata teljesítésére.

Az asztalon eközben már ott sorakoznak a piskóta alapanyagai, köztük a főszereplő tojások – a hat darab szinte húsvéti miliőt teremt. Galád módon törjük fel őket, a mély tálba öntve a fehérjét, egy másikba a sárgáját. Most pedig elő a habverővel! Tegyünk csipetnyi sót a fehérjékhez, és verjük kb. 3-4 percig, amíg lágyan habos lesz.

Ezután egyesével adjuk hozzá a 6 evőkanálnyi cukrot, a vaníliás cukrot, majd kezünket turbó fokozatra kapcsolva verjük kőkeményre a habot (na jó, csak addig, hogy megálljon benne a kanál).:) Tíz-tizenkét perc alatt jutunk el idáig. Ha ezzel is megvagyunk, öntsük a habra a tojássárgákat, óvatosan keverjük el, majd magasról, apránként szórjuk a tálba az egymással jól elvegyített liszt-keményítő-sütőpor triászt. Végül az egész masszát rövid ideig, lassan forgatva jóállagosítsuk.

Utolsó előtti simítások

A sütőpapírral bélelt tepsi már alig várja, hogy szétterüljön benne a sárga csodaláva – öntsük hát bele! A fakanál hátával vagy más, ennél normálisabb simítóeszközzel egyengessük el a masszát, majd a sütő felső rácsára téve búcsúzzunk el tőle mintegy húsz percre – lásd később. (Fontos! A megadott mennyiséghez mindenképp a fenti méretű tepsit használjuk, különben nem lesz kellően vékony/vastag a tészta, és kárba vész a munkánk.) Ha nem látja senki, most ki- és elnyalhatjuk a tálat, a habverőt meg a kanalat. :)

Amíg a tészta sül, terítsük ki és szórjuk meg liszttel a konyharuhát – erre fogjuk ráborítani a piskótát. Ám semmiképp se frissen mosott, öblítőzött konyharuha legyen, mert úgy tetszenek járni, mint én az első piskótámnál: a forró tekercs átvette az Ariel illatát, s hiába volt finom a süti, lélegzet-visszafojtva tudtuk csak elfogyasztani.:) Azóta rendszeresítettem e célra egy kizárólag Ultra porral mosott konyharuhát. Másik fontos dolog: inkább liszttel, mint cukorral szórjuk meg a konyharuhát, nehogy ráragadjon a tekercsre.
Az én Vestámban kereken húsz perc alatt lesz piskóta a habos tésztából, ám mivel ahány ház, annyi sütő, érdemes korábban ellenőrizni a folyamatot. Az első tíz percet azonban mindenképpen várjuk meg, különben összeeshet a tészta, ha rányitjuk a sütőajtót. A felcsapó finom piskótaillat jó támpont lehet a készültségi fokot illetően. Színét tekintve akkor optimális, ha felül aranysárga – az állaga egyébként végig kissé habszerű marad –, de az alja sem lehet sokkal sötétebb. Az égett szag nagyon rossz jel!

Teker, tölt, teker - tekercs

Ha eljutottunk idáig, ügyesen borítsuk rá a piskótát a konyharuhára, az aljáról pedig óvatosan húzzuk le a sütőpapírt. Nekem ez eddig nem okozott problémát, de ha nehezen jönne le, állítólag hideg vizet kell ráspriccelni. Mindenesetre igyekezzünk: még forrón, de ne túl szorosan tekerjük fel a konyharuhával a piskótát, és kihűlésig hagyjuk benne.

Újabb húsz perc múlva eljő a nagy pillanat: a kitekert piskóta megkenése. Ha tényleg annyira elvetemült valaki, hogy a felét mákkal teríti be, lelke rajta – ám variálhatja is, például ha a mákhoz lekvárt kever (legközelebb kipróbálom). A másik felét hagyja meg egészen a lekvárnak – melyet kissé pépesre kevert –, végül is ez a klasszikus íz. (A mák se legyen sűrű, ha mégis az, tejjel hígítható.) A töltelék egyik esetben se legyen vastag, a széleken pedig hagyjunk szabadon 1-1 centiméternyi sávot. A kenést követően ismét tekerjük fel a konyharuhával a piskótát, amelynek a neve innentől piskótatekercs. Azt mondják, akkor a legfinomabb, ha állni hagyjuk, de én most sem tudtam várni. :) A szeletelést mindenesetre óvatosan végezzük, főleg ha bőven mértük a tölteléket. A fel nem vágott tekercsdarabot csomagoljuk folpackba vagy alufóliába.

Folyt. köv.!

Megcsináltam életem első mákos (azaz mákos/lekváros) piskótatekercsét. A látvány gyönyörű, éppen ilyennek képzeltem el. Mákimádóként az íze miatt sem emelek kifogást, bár lehetett volna pikánsabb. Talán még több fűszer, esetleg gyömbér kellett volna a maximális ízhatáshoz, de lekvárral kevert mákkal biztos, hogy megcsinálom még.

Remélem, kedves olvasóim, nem neheztelnek rám a recept miatt. Teljesült az egyik nagy álmom a konyhában, s talán mások is ihletet kaptak a kísérletezéshez. A piskótatekercsre pedig, tölteléktől függetlenül, nemigen lehet panasz: ha valaki követi a receptet, nagy csalódás nem érheti... A végén, hogy igazán kerek és őszinte legyen a történet, azért elárulom: ha döntenem kéne, az „igazi” mákos bejglit választanám.