Megint egy ehető virágbimbó, a kapribogyó után, most az articsóka. Zöldes és lilás fajtákat is vásárolhatunk - szerencsére egyre több helyen. Konzervben már régóta kapható, de az nem hasonlítható a frisshez. Ha száradt és barnult az articsóka, ne vegyük meg, a levelek legyenek frissek, lédúsak és fényesek. Az articsóka egyik nagy előnye, hogy sokáig frissen tartható, akár két vagy annál több hétig is eláll.
Az articsóka valójában a bogáncsfélék és szamárkenyér rokona. Valószínűleg Észak-Afrikából származik, ahol vadon is terem. Az articsóka név az arab alkársúf-ból eredeztethető, melynek jelentése „földi tüskés”, lévén az articsóka eredeti formájában tényleg egy szúrós, bogáncsszerű, akár kaktusznak is nézhető növény. Már az ókori görögök is fogyasztották, a 9. századtól Szicíliából terjedt el Európába, bár egy-egy articsóka mérete ebben az időben még csak tyúktojásnyi volt. Amerikába francia és holland emigránsok vitték a 19. században. Ma az olaszok, a spanyolok és a franciák termesztik a legtöbbet belőle, de mivel nem bírja a hideget, korlátozottak az elterjedés lehetőségei.
Magas vérnyomás, cukorbetegség, máj- és vesebántalmak esetén bevethetjük az articsókát, hiszen epehajtó, koleszterincsökkentő és emésztéssegítő hatása is ismert, sőt gyökérzetének antibiotikus hatást is tulajdonítanak. Afrodiziákumként tisztelt növény, tele van vassal, fehérjével, vitaminokkal.
Ha konzerv articsókát vásárolunk, könnyű a dolgunk, hiszen már megtisztítva, csak a szívét találjuk olajos vagy fűszeres lében. Salátákba, pizzára, vagy egyszerűen csak előételnek is fogyaszthatjuk.
Ha friss articsókával próbálkozunk, készüljünk kemény munkára, és fejenként egy-egy articsókával számoljunk legalább. A kemény pikkelyszerű leveleket vissza kell vágni, és az articsókát sós vízben vagy gőzben meg kell párolni. A levelek maguk nem ehetők, de a levelek alsó része, amellyel a bimbóhoz illeszkedik, elrágcsálható. A franciák vinaigrette-be vagy majonázbe mártogatva fogyasztják ilyen formában, és természetesen kézzel-lábbal eszik, erre ugyanis elegánsabb módszer.
Íze erős, markáns, nem is igen kell fűszerezni. A megfőtt articsókát hosszában négyfelé vágva forgathatjuk lisztes tojásos bundába és kisüthetjük olajban.
A három testőr Afrikában című Rejtő regényben Nagy Levin szerint úriember nem eszik articsókát vajas morzsával, mi mégis erre bíztatjuk Olvasóinkat. Megtölthetjük pirított sonkával, friss petrezselyemmel is, de finom sült mártogatós formájában is.
Ha friss articsókához jutunk, érdemes elkészíteni az olaszok egyik kedvencét, a carciofini sott’olio című csodát, ami megfőtt articsókadarabok babérlevéllel, egész borssal fűszerezve és olívaolajjal felöntve.
Megosztó zöldség, Goethe például Az itáliai utazások című művében azon elmélkedett, hogy vajon miért szeretik a taljánok ennyire ezt az ízetlen növényt. Ő biztosan nem kóstolta a Cynart, mely az olaszok fűszeres, articsókából készülő itala (az articsóka latin nevéből,mely Cynara cardunculus).
Az articsóka konzerv iránt nem lelkesedőknek javasoljuk, hogy egyszer próbálják ki a friss articsókaszivet is. Igaz, hogy a megfelelő előkészítés után szánalmasan apró darab marad csak az articsókából, de az íze kárpótol minket. Fontos citromot előkészíteni, amivel majd az articsóka vágott részeit barnulás ellen kenegetjük. A citrom levéből tegyünk az áztatásra szolgáló hideg vizes tálba. A külső leveleket le kell szedni, majd a szárat visszavágni a puha részig. A külső levelek alatt lapul az articsóka szíve, amiről körben le kell vágni a kemény részeket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.