A sziget egyetlen pubja és Piel élére keresnek új vezetőt egy álláshirdetésben. Felelősségteljesebb munka ez, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk, ugyanis az ivó története több mint háromszáz évre tekint vissza. Egy korabeli feljegyzés szerint az első ismert vezető és egyben tulajdonos egy földesúr volt, aki 1746 és 1766 között élt és dolgozott a szigeten.
Az igen aprócska, mindössze 50 hektáros, ám de annál gazdagabb történelemmel rendelkező Piel-sziget leendő királyának, vagy ha jobban tetszik, kocsmárosának bőven lesz munkája. Április és szeptember között szó szerint ellepik a turisták a környéket, első útjuk pedig a helyi pubba vezet – a királyi tennivalókról pedig még nem is beszéltünk.
Piel kocsmájának vezetőjét az 1800-as évek óta a terület királyává is koronázzák, aminek procedúrája is megér egy külön misét. A kiválasztottat ugyanis nyakon öntik egy vödör sörrel úgy, hogy közben egy antik széken ül harci sisakban, kezében egy rozsdás karddal. Az ünneplés után pedig jöhet a munka!
A kocsma vezetésén túl az egész szigetet felügyelete az uralkodó feladata még holtszezonban is, ezért a helyi önkormányzat igen komolyan veszi a megfelelő ember kiválasztását. A korábbi bérlőkről annyit lehet tudni, hogy eddig ismeretlen okok miatt felmondták a szerződést. A The Ship Inn új üzemeltetőjét most egy tisztán átlátható közbeszerzésen keresztül keresik egy megfelelő tapasztalattal rendelkező kalandvágyó ember személyében legalább tíz évre.
Ajánljuk még:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.