2005. július 13. Fantom az éjszakában

A kiskonyhát Ká telerakta polcokkal, hogy azon tárolhassuk az eledeleket és Titusz szállító dobozát. A fal mellett egy kis hűtő áll, benne kutya-szalámi, az ebeknek frissen vásárolt nyesedék, illetve a mélyhűtő részében olykor-olykor halak Grófúrnak. Minthogy én vagyok az etető, pontosan tudom, miből mennyi van, és mikor kell vásárolnunk. Múlt héten azonban észrevettem, hogy a konzervek rohamtempóban fogynak a polcról, annak ellenére, hogy a kutyáknak házi ételt és a hentestől hozott finomságokat adtam. Mondtam Ká-nak, hogy valami tolvaj szarka fosztogatja a kiskonyhát, de Ká legyintett:
- Mirza, tudod jól: a ház körül drótkerítés, a tetején szögesdrót, a kapuban pedig új zár van. Mondd, a betörő átrepüli az akadályokat, majd elmagyarázza a kutyáknak, hogy ő valójában csak elvinne ezt-azt és ugyan, engedjék már be?
- De te is látod, hogy naponta 2-3 nagy kutyakonzerv tűnik el a polcokról, ráadásul a kutyák tálja is minden nap máshol van, mint ahova teszem - győzködtem tovább Ká-t, de nem sokra mentem. Arról nem beszélve, hogy a veteményesünk terményeinek több mint a fele egyszerűen eltűnt.
- Lehet, hogy rosszul emlékszel a konzervekre. Írd fel, mennyi van ma, és holnap újra megnézzük!
És ebben maradtunk.

Másnap reggel elkészítettem és bedobozoltam az ebédünket, hogy munka után tudjunk mit enni a kis házban. Cukkínis-paradicsomos spagettit készítettem, mivel a kolléganőim szerint a zöldséges tészta nem híizlal. Ká nagyon szereti a tésztaféléket, én pedig a zöldségeket. Így mindketten jól jártunk. Hozzávalók: 1 db cukkíni, 2 db paradicsom, 1 hagyma, olaj a sütéshez, fokhagymás-olívás fűszerkocka, oregano, bazsalikom, só, bors, ételízesítő, 3 db macisajt-kocka. Elkészítés: Összevágtam egy hagymát, üvegesre pirítottam, majd hozzáadtam a felkarikázott cukkínit, és felöntöttem annyi vízzel, amennyi ellepte. Vagy 15 percig pároltam, megfűszereztem, és beletettem a kockára vágott paradicsomot. Folyamatosan pótoltam az elpárolgott vizet, majd amikor a zöldségek körül sűrű szaft képződött, beletettem 3 db macisajtot, és addig kevergettem, míg nagyjából felolvadtak a darabkái. Megfőztem a tésztát, rátettem a cukkínis feltétet, és este, a kisházban forrón tálaltam. (a tetejére sajtot reszeltem!)

Hogy desszertünk is legyen, gyümölcssalátát készítettem. Ká és én 3,5 hónapja szoktunk le a dohányzásról, és azóta sajnos fejenként 5 kilót híztunk. Hogy miért? Nem tudom. No jó. Szégyen vagy sem, bevallom: esténként nassolunk. S hogy a cigi után a csokit is leváltsuk, fehér ribizlit, sárgabarackot és őszibarackot vettem, utóbbiakat összevágtam, összekevertem az egészet, és behűtöttem. Sosem gondoltam volna, hogy ez a három gyümölcs ennyire illik egymáshoz!

Munka után elindultunk a kis házba, hogy befejezzük a szekrény összerakását.
- Kíváncsi vagyok, vajon megint rabolt-e a fantomunk - mondta Ká, és incselkedő tekintettel nézett rám.
- Jólvanna! Bizonyára hallucinálok - mondtam duzzogva, lelkem mélyén azonban eltökéltem, bebizonyítom az igazam.
- Mondjuk a hagymák, a paradicsomok és a saláták tényleg napról napra fogynak... - mondta Ká eltűnődve, és érezhetően megnyomta a gázpedált.
Szürkülni kezdett, amikor megérkeztünk a házhoz. Az ajtó zárva volt, mégis gyanús neszeket hallottunk a fáskamrák felől. Egyszer csak egy zilált, ősz fej nézett farkasszemet velünk a saját kertünk közepéről, majd eltűnt.
- Láttad? Néztünk egymásra hüledezve. Te is láttad? Veronka, a 85 éves szomszédunk van a kertünkben!
Ká a kapuhoz sietett, de zárva volt, s a zár érintetlen. Veronka közben eltűnt a szemünk elől. A szívem a fülemben dobogott, amint Ká-val kéz a kézben belopakodtunk az ajtón. Semmi. Elindultunk a ház mögé a félhomályban... amikor Veronka hirtelen előttünk termett. Majd frászt kaptam, akkorát ugrottam ijedtemben. Ká nagyon ideges lett, de udvarias maradt.
- Jó estét, Veronka! Mondja, mit keres a kertünkben?
- Öööö, csak azért jöttem, mert láttam, hogy az állatoknak nincs semmi a táljukban (sehonnan nem lehet a kutyák táljára látni, csak a kertünkből), és hogy a vizük is kifogyott. Most adtam nekik enni.
Mindhárman az ebek edényeire néztünk. Üresek voltak. Veronka pedig szabadkozni kezdett.
- Nem loptam, gyerekek, nem azért jöttem, hogy lopjak, sosem azért jövök...
- Veronka, mondja csak, hol jött át, mikor nincs is kulcsa hozzánk? - kérdezte Ká lassan.
- A drótkerítésen. De csak azért, mert láttam, hogy az állatok...
- Mindannyian tudjuk, hogy nem láthatta, igaz? - Ká kezdett bepipulni. Hogy jött át a drótkerítésen? Két méter magas!

- Rátettem egy pokrócot, és a garázstetőn át lemásztam. Így szoktam ... ööö ... ma így jöttem át.
Ká és én összenéztünk. Hát megvan a tolvajunk, aki rendszeresen átmászik hozzánk, és meglop minket. Kiszedi a zöldségeinket, lefosztja a kamránkat, és még az állatok teli táljait is elviszi. Igaz, 8 macskája és 2 kutyája van, mind kövér, járni alig tudnak. Mit mondjak? Jelentsünk fel egy kleptomániás, fukar öregasszonyt, akinek több ingó és ingatlan vagyona van, mint kettőnk teljes családjának, és aki 85 évesen nem átall éjjelente átmászni hozzánk? Ennyi erővel betörhetnék a másik szomszédunkhoz, és elvehetném a tévé újságját vagy a hajkeféjét (mondván, láttam, hogy elfelejtett enni adni az aranyhalainak). Nem? Őőőrület! Hova tart így a világ?

Persze nem csináltunk semmit. Illetve mégis. Lelakatoltuk a két kis ajtót, és esténként, amikor enni adok az állatoknak, azt mondom nekik:
- Egyetek meg szépen mindent, mert később ki tudja, lesz-e még rá módotok...!?

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>