2006. dec.13. Egy doboznyi ajándék

Szerencsére idén nagyon sok barátunktól hallottuk, hogy részt vesznek a Cipősdoboz programban, így különösen nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat e nemes feladatba. Egy játékboltba mentünk, ahol megbeszéltük, hogy Ká a kisfiú, én pedig a kislány-dobozt fogom összeállítani, és fél óra múlva találkozunk.

Nem állítom, hogy könnyű volt a játékokkal megrakott polcok között kutakodni, és vaktában ajándékot választani egy olyan kisgyereknek, akit nem is ismerek. Vajon szereti a kirakós játékokat? Vagy inkább egy szép babát válasszak neki?
Sorról sorra haladtam, és próbáltam arra gondolni, hogy én vagyok az a kislány, aki itt sétálgat. Vajon mi tetszene?
Egy Micimackós puzzle egészen biztosan... talán a gyöngyfűzés is. Oh, és a plüssök is, egészen biztosan!
Fél szemmel átsandítottam a polcok felett, és azt láttam, hogy Ká a melegtől (vagy a koncentrációtól) kipirulva különféle játékautók között kutakodik, miközben a hóna alatt egy sakktáblát szorongat.
Ááá, ez igen, ez eszembe sem jutott volna... bár a lányok nem igazán sakkoznak, nem?
Aztán megláttam a kacsát. Meleg sárga színe, selymes bundája és kócos kis kacsafeje volt, megnyerő kacsamosollyal. Nnna, te velem jössz, gondoltam, és boldogan a kosaramba gyömöszöltem.

Alig negyven perccel később már otthon voltunk, és a nappaliban dobozoltunk. Először a kislány, majd a kisfiú dobozát készítettük el, amelyet előtte gondosan kibéleltünk két-két rénszarvasos-karácsonyi szalvétával. A kislány dobozába végül a következő ajándékok kerültek: egy Micimackós puzzle, egy furulya, egy gyöngyfűző készlet, egy ugrókötél és a kövér sárga kacsa. (Szegény olyan kis kövér volt, hogy alig tudtuk leragasztani a doboz tetejét.)

Ezután a kisfiú dobozára került sorra. Egy nagy zacskó kakaó, sakktábla, egy sárga autó, egy összeszerelhető sportkocsi és egy plüss kölyökoroszlán került bele. A kölyökoroszlán sem akart túlzottan nyugton maradni, és amikor le akartuk zárni a dobozt folyton kidugta a fejét. :o)
A dobozokba egy-egy képeslap is került. Ká írta az egyiket, én a másikat. A tartalma azonban titok, hiszen a gyerkeknek írtuk. :o)

A dobozokat ezután gondosan leragasztottuk, becsomagoltuk, átkötöttük és felcímkéztük (a címkén ugyanis szerepelnie kell, milyen nemű és korú gyereknek küldjük az ajándékot), majd elindultunk, hogy - idő szűkében - a dobozokat személyesen adjuk le a Babtista Szeretetközpontban.
Másfél órás zötykölődés után megérkeztünk a megadott címre. A gyűjtőhelynek otthont adó épület szívbemarkolóan rossz állapotban van. Rozsdás kapu, máló vakolat, épp csak pislákoló lámpák. És iszonyatos szegénység. Döbbenten álltunk az udvar közepén, miközben egy fekete (őr)kutya barátságos farkcsóválással jelezte: örülünk nektek.
Vajon mekkora lelkierő és mennyi szeretet kell ahhoz, hogy valaki - mások megsegítéséért - nap mint nap ilyen szörnyű körülmények között dolgozzon? Milyen körülmények között élhetnek akkor maguk a segítségre szorulók?
Tétován ácsorogtunk a dobozainkkal. Jócskán van még mit tanulnunk a szeretetről, igaz, kérdeztem Ká-t, aki némán bólintott.
Közben egy fiatal, mosolygós nő sietett elénk.
- A cipősdoboz akcióban vesztek részt? - kérdezte kedvesen.
- Ühüm - hümmögtünk bután, mert olyan abszurdnak éreztük a helyzetet. Jólöltözötten kiszállunk egy autóból, és hozunk két doboz ajándékot... amikor kétezer (sőt kétszázezer) is kevés lenne.
A lány elvette a csomagokat, és egy szobába vezetett minket, ahol faltól-falig színes dobozok sorakoztak: pirosak, kékek, pöttyösek, kockásak, aranyszínűek és zöld fenyőmintásak.
Mégiscsak lakik az emberekben szeretet.

Sötétedett, mire hazaértünk. A kerítés tövénél hangos nyávogásra lettünk figyelmesek: a felső szomszédunk, egy ezüstszürke kismacska volt az. Minden este ezt csinálja. Szökdécselve követ minket az ajtóig, hangosan miákol és körbe-körbe tekereg a lábaink körül. Az ajtónk előtt megtorpan, fejét oldalra billentve figyel minket, majd a kismacskákra jellemző játékos ugrabugrálással eltűnik az örökzöld sövény mögött.

A kantinról még nem meséltem, pedig megszülettek az első "hazai" finomságaink. Az első sütésem egy tál Kolbászos-virslis rakott karfiol volt, ami nagyon finoman sikerült annak ellenére, hogy nem igazán jöttem rá, mire is jó a légkeverés, és pontosan hogy kell használni.
Hozzávalók: 90 dkg karfiol, 25 dkg rizs, 30 dkg virsli, margarin a jénai kikenéséhez, besamel (vagy egy nagy doboz tejföl), 10-12 karika kolbász, 12,5 dkg gouda sajt, só, bors, ételízesítő, kakukkfű
Elkészítés:
1.) A karfiolt megtisztítjuk, rózsáira szedjük, majd forró, sós, fele tej-fele vízben (fedő nélkül) félkeményre főzzük. (Anya szerint azért kell a karfiolt fedő nélkül főzni, mert így nem fújódunk fel tőle. :o)) Leöblítjük hideg vízzel, majd lecsepegtetjük
2.) Ezalatt a rizst is megfőzzük, és lecsepegtetjük, majd ételízesítővel, sóval, kakukkfűvel és borssal ízesítjük.
3.) Elkészítjük a besamelt (ha van egy nagy doboz tejfölünk, akkor ezt a lépést kihagyhatjuk).
4.) A virslit és a kolbászt lehéjazzuk és felkarikázzuk.
5.) Kivajazunk egy jénai tálat, és az aljára pakoljuk a rizst. A rizsen szétterítjük a virsli és kolbászkarikákat, majd legvégül szépen rárakosgatjuk a karfiolrózsákat. Nyakon öntjük a besamellel vagy az ételízesítővel és borssal összekevert tejföllel, és a legtetejére laponként rátesszük a sajtszeleteket.
6.) Előmelegített sütőben kb. 200 fokon, 40 perc alatt aranybarnára sütjük. (Az utolsó 10 percben tettem csak rá a légkeverés fokozatot, lehet, hogy nem kellett volna, de mintha attól barnult volna meg.)

Minthogy nemrégiben volt Apa névnapja, Vörösáfonyás-epres muffinokat készítettem a családnak. Hozzávalók: 60 dkg liszt, 2 csomag sütőpor, 30 dkg cukor, 2 csomag vaníliás cukor, 2 csipet só, 2 tojás, 5 dl tej, 8 evőkanál olaj, 20 dkg mazsola, 10 dkg aszalt földi eper, 10 dkg aszalt édesített vörös áfonya.
Elkészítés:
1.) A hozzávalókat konyhai robotgéppel habosra keverjük, majd legvégül fakanállal óvatosan a masszához keverjük a forrázott és rumba áztatott mazsolát valamint az apróra vágott aszalt gyümölcsöket.
2.) A muffinsütőt kivajazzuk (vagy muffinsütő papírokat teszünk bele), és beletöltjük a tésztát. Előmelegített sütőben 180 fokon 25 perc alatt megsütjük őket. A muffinjaim kapcsán meg kell említenem, hogy még sosem sikerültek ilyen jól. Azt hiszem, ez a villanysütő sikere. :o)

A vidéki élet továbbra is nagyon tetszik, bár az állomáson rettenetes időjárási körülmények uralkodnak, és a váróterem is rém elhanyagolt. A levegő friss és mindig tiszta, ahogyan az utcák is. Itt nem divat eldobni a csikkeket vagy a szemetet, ahogy a kutyák sem a járda közepén végzik a dolgukat. Ha tehetjük, minden este sétálunk egy fél órát, és fényképeket készítünk a községünkről. :)
Nincsenek ugyan menő plázák és csillogó kirakatsorok, de a helyi kis üzletekben nagyon szívélyes és barátságos helybéli emberek dolgoznak. Egy csomó új ismerősünk van: például a nagyhangú, vicces hentes, aki egyben a kantin tanácsadója is. Elmondja, melyik hús mire való, és hogy egy főre hány dekával számoljak. Aztán ott van a képkeretező, aki egy tündéri pasi. Imádja a munkáját, és szívvel-lélekkel dolgozik. Legközelebb mutatok egy csomó csipke-képet, amit ő keretezett be nekünk, és amit ma fogunk felszögelni Lujziban, a nappaliban. Aztán beszélhetnénk az üvegesről vagy az út menti kis boltról is, ahol heti rendszerességgel ropogós fokhagymás kiflit veszünk. A kiflik 6 órakor érkeznek egy helyi péktől, ilyenkor pillanatok alatt megtelik a bolt előtti parkoló, mert mindenki tudja, hogy ilyen kiflit bizony csak minálunk tudnak sütni.
És színházunk is van, meg gyönyörű parkjaink. Lujzi előtt pedig - ha hihetünk a terveknek - egy meglehetősen nagy liget, azaz zöldövezet lesz. Nagyon jó itt lakni, és nap mint nap hazamenni. Jól döntöttünk, amikor ide költöztünk! :o)

MENNYI SZERETET FÉR EL EGY CIPŐSDOBOZBAN? >>>

Morzsáló fórum >>>

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>