2006. december 18. Csipke-csodák

Gyermekként is szerettem nézegetni a csipkéket, kiváltképp azokat, amelyeken felismerhető motívumok voltak: virágszálat tartó, levegőben repkedő tündér, csipkeszárnyú lepke vagy az erdőben kószáló csodaszarvas. Apa egy régimódi óarany-színű bársony zsebkendőtartóban tartotta őket, egy tucat monogramos hímzett zsebkendő társaságában. A csomag vajszínű szalaggal volt átkötve, amit csak különleges alkalmakkor nyitottunk ki. Apa ilyenkor a dédszüleimről, a nagymamáról és a nagynénjeiről mesélt, mi pedig tátott szájjal hallgattuk a különféle kalandokat.
A mai papírzsebkendős, "késztermékes" világban furcsa volt arra gondolni, hogy hova tűnt az a finomság és a szépség iránti igény, ami a régi embereket oly nagymértékben jellemezte.

Amikor kiköltöztünk Lujziba, a szüleim kimosták, kivasalták és elhozták hozzánk azokat a csipketerítőket és poháralátéteket, amelyeket Kával kiválasztottunk. Volt közöttük egy óriási, régi, virágokból álló terítő is, ám azt egyelőre eltettük - tavaszra. A csipkealátétekkel azonban egészen más terveink voltak. Az asztalra tenni sajnáltuk volna, mert az ilyen dolgokra akármennyire is vigyázni szeretne az ember, mindig rácseppen, ráömlik valami, aztán főhet a feje, hogy hogy mossa ki belőle.

Ká azonban remek ötlettel állt elő. Azt mondta, kereteztessük be a csipkéket, és tegyük ki őket a falra. Így lesznek ugyanis a leginkább szem előtt, nem beszélve arról, hogy az élettartamukat is jócskán megnöveljük azzal, hogy nem valami ócska dobozban rakosgatjuk őket jobbról balra. Így talán még az unokáink, sőt a dédunokáink is fogják látni. Amíg pedig a mi falunkon vannak, mindannyian örömünket leljük bennük.

A csipkéket beadtuk a képkeretezőhöz, aki őszinte csodálattal szemlélte a régi remekműveket. Elmesélte nekünk, hogy gyerekként addig téblábolt az éppen csipkét készítő nagymamája körül, míg az megtanította neki a csipkekészítés fortélyait. Persze csak az egyszerűbb mintákig jutottak, de azt mondta, egy életre beleszeretett a csipkékbe.
Élmény lesz velük dolgozni, mondta teljes művészi átéléssel, és lelkesen válogatni kezdett a színes kartonok között. Végül kétféle piros és kétféle zöld hátteret választottunk a csipkéknek, a többit pedig keretező barátunk fantáziájára bíztuk.

Mint utólag kiderült, jól döntöttünk. A képek gyönyörűek lettek. Különböző méretben készültek el, de nem bántuk, hiszen a csipkék nagysága és formája ezt kívánta. Amint hazaértünk, kiterítettük a képeket az asztalon, és megterveztük a sorrendet, hogyan szögeljük fel őket a falra. Ezután alig 10 perc alatt végeztünk. Négy sorban három, és egy sorban két csipke-képet tettünk fel a nappali falára, a bordó kanapénk fölé. A végeredménnyel mindketten nagyon elégedettek voltunk. (És a szülők még nem is látták!)

Hétvégén azonban nemcsak a pakolásra, hanem egy kis sütés-főzésre is jutott időm. Első ízben készítettem Édeskömény krémlevest, ami olyan jól sikerült, hogy Ká szerint akár ünnepi (karácsonyi) levesként is megfőzhetem majd az ünnepek alatt.
Hozzávalók: 2 db édeskömény gumó (lehet, hogy nem gumónak hívják, csak a pontosítás végett írom így), 1 kis doboz (2 dl) tejföl, kevés zsiradék (én egy fakanálnyi mangalica zsírt használtam, friss gyömbér, só, bors, ételízesítő
Elkészítés:
1.) Megtisztítjuk, és felkockáázzuk az édesköményt. (Érdemes félretenni egy kis zöldet a leveléből - ezzel díszítjük majd a levest tálaláskor).
2.) Egy leveses fazékban egy kis zsiradékot melegítünk, és rátesszük a felaprított édesköményt. 10 percig közepes lángon állandó kevergetés mellett üvegesre pirítjuk, majd felöntjük vízzel és takarék lángon kb. 20-25 perc alatt puhára pároljuk. Ezután félretesszük, és egy kicsit kihűtjük.
3.) Ha már langyos az édeskömény, turmixgépbe tesszük, és pépesre turmixoljuk. (Egészen krémesnek kell lennie, darabok nélkül.)
4.) A pépet visszatesszük a lábasba, hozzáadunk annyi vizet, hogy krémleves szerű állaga legyen, és felmelegítjük. Friss gyömbért reszelünk bele (kb. dió nagyságút), sózzuk, borsozzuk, ételízesítővel ízesítjük, majd lehúzzuk a lángról, és egy doboz tejföllel behabarjuk.
5.) Rottyantunk egyet a levesen (de ne forrjon fel!), majd forrón, zöld édeskömény levelekkel díszítve tálaljuk. Nagyon különleges, lélekmelegítő leves, ami - ha nem fehér tányérba rakjuk - még szépen is mutat. :o)

A leves után egészen egyszerű fogást, héjában sült krumplit és negyedekbe vágott, tepsiben sült hagymákat készítettem. 220 fokon 35 percig légkeverés nélkül sütöttem a zöldségeket, majd kihúztam a tepsit, és minden hagyma és krumpli tetejét megkentem egy kis fűszeres olívaolajjal. (Előzőleg egy bögrébe olíva olajat tettem, ételízesítőt, sót, borsot és oragánót szórtam bele, és jól összekevertem.) Ezután 5 percig 200 fokon légkeveréssel tovább sütöttem a krumplikat egészen addig, amíg meg nem pirult a tetejük.

A karácsonyi készülődés nem sokkal az Illetékhivatal után ért el minket. Az Illetékhivatalt ugyanis nem érdekelte, hogy hivatalosan még át sem vettük a lakást, és még az sem zavarta, hogy nincs utcatáblánk, sem kerítésünk vagy postaládánk. A levelet egyszerűen az ajtónkba tűzték. E szerint az adózott jövedelmünkből több százezer forint illetéket kell fizetnünk 15 napon belül (különben így meg úgy megbüntetnek), mert vérrel-verejtékkel megszerzett lakásunk plusz jövedelemnek számít. Mindkettőnkben felment a pumpa. Akkor miért fizetünk adót? Miért számít plusz jövedelemnek az, hogy az adózott (!) pénzből és hitelekből vásárolunk valamit? Micsoda ocsmány logika ez? Mindketten tudtuk, hogy előbb-utóbb megérkezik az a bizonyos csekk, de ilyen arcátlan összegre egyikünk sem számított. Ká anyukáját is megtalálták, mivel neki haszonélvezeti joga volt a Kisházon, amit - hogy ne kelljen fizetnie - áthozott Lujzira. Ehhez képest rá rótták a legnagyobb összeget, aki 62 éves nyugdíjasként adót fizet a munkabére után ... Nem is tudom, hogy gondolják?

Persze most nem ez a fontos, hiszen közeleg a Karácsony, az év legszebb ünnepe. Az ajándékvásárlással nem állunk fényesen, de úgysem ez a lényeg. Apróságokat már beszereztünk, és készülök némi házi készítésű ajándékkal is. (Sajnos nem írhatom ide, hogy mivel, mert a családtagjaink olvassák a blogot :o).) A karácsonyi menü is kezd körvonalazódni, de még bármi változhat. Szerdán megírom az összes receptemet, hogy akit érdekel, legyen ideje rákészülni, hiszen hamarosan a Morzsáló is karácsonyi szünetet tart. Addig is mindenkinek békés készülődést, türelmet, empátiát és harmonikus légkört kívánunk sok-sok szeretettel!
Mirza és Ká

Morzsáló fórum >>>

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>