2006. december 5. Beköltöztünk!

Az első néhány órában semmit nem csináltunk. Csak ültünk a dobozokon, és a házat bámultuk.
- Láttad, milyen szépek lettek az ajtók? - kérdezte Ká, miközben kezét finoman végigfuttatta a vörösesbarna kereteken.
- Gyönyörű! - válaszoltam, és elfeküdtem egy nagy halom frissen mosott ruhán. - Tudod mit? Én itt fogok aludni. Olyan szép a nappalink. Szólj, ha kicsomagoltál!
Persze csak vicceltem. Együtt pakoltuk ki minden holminkat. Ká a gardróbokat (amelyeket előző nap két asztalos szerelt össze nekünk), én pedig a konyhát töltöttem fel. Furcsa volt viszontlátni a kisház edényeit és a megkövesedett fűszereimet. Noha csak egy évet álltak, volt, amelyiket szabályosan ki kellett ütni a fűszeres üvegből, hogy el tudjam mosogatni őket. Közel két órába telt, mire az összes tányért, poharat, evőeszközt és lábast el tudtam mosogatni. Büszkén mutattam Ká-nak a tiszta edényeket, és a fényesen csillogó mosogatót, amit a végén szárazra töröltem.
- Mirza, és azt vágod, hogy van egy mosogatógéped?

A második nap függönyvarrással, pontosabban függönyragasztással telt. Viszonylag olcsó, mégis nagyon mutatós kész függönyöket vásároltunk, amelyeknek csak az alját kellett felhajtani. Nem is akármivel. Rávasalható ragasztócsíkkal! Csak le kell mérni, körülbelül 10 centit felhajtani, és a csíkkal együtt levasalni a függöny alját. Ránézésre olyan, mintha felvarrtuk volna, ráadásul egyfajta tartást is ad a függönyöknek. Nem mondom, hogy nincs vele munka, de a végeredmény minden fáradtságért kárpótol.

Az asztalosainknak hála, elsőként a konyha készült el. Az üveges felsőszekrények mögül vidáman kikandikáltak a cseresznyékkel díszített teáscsészéink, a pettyes kakaós bögréink, a pezsgőspoharaink, illetve a Brigiéktől kapott virágmintás poharaink. Az ablakra vitrázs függönyt varrtam, a korall színű sötétítőt pedig kettévágtam, és két copfba kötöttem. (Ha Ká befúrja majd az elkötők kampóját, szépen simulnak majd a falhoz.)

A fürdőszobákban nem sok tennivalónk akadt, csupán egy kis takarítás és pakolás. Még sosem volt beépített mosdónk, így hálásan pakoltunk be a beépített szekrénybe, amely "elnyelte" az összes tisztítószert, és mindazt, amit az ember ilyen helyen tart. A kád melletti párkányra vettünk két vesszőből készült kosarat: az egyikben Ká, a másikban pedig az én illatszereimet tartjuk, és reményeink szerint így könnyű lesz rendet és tisztaságot tartani.

Pakolás közben számtalan olyan képre és dísztárgyra bukkantunk, amelyet az elmúlt egy év során Lujzinak gyűjtögettünk. Többek között megtaláltuk azt a házi áldást, amit még tavaly, az egyik kézműves fesztiválon vettünk, mondván, ha egyszer otthonra lelünk, kirakjuk a falra. A szép piros fonallal hímzett népies szőttest mintha csak a fehérre meszelt falunkra találták volna ki.:o)

A hálószobánkban egyelőre még csak az ágyunk álldogál, bár tulajdonképpen nem is tervezünk bele sokkal több bútort. Van ugyan két éjjeli szekrényünk, amelyek még lapra szerelve várakoznak valahol a garázsban, illetve idővel szeretnénk majd egy komódot és néhány könyvespolcot venni. A képeket sem tettük fel még a falra, mivel eltörött Ká 6-os fúrófeje, és mivel csak ahhoz való tiplink van, "ugranak" a képek is...

A gyerekszobánk az egyetlen, ami teljesen üresen áll. Nem vagyunk babonásak, de ezúttal megfogadtuk mások tanácsát, akik azt mondták, hogy a berendezéssel ráérünk még. Így aztán csak a függönyöket és a karnisokat tettük fel, valamint néhány cserép virágot és a libáinkat tettük az ablakba. A szüleim azt mesélték, hogy annak idején Apa azután rendezte csak be a szobánkat, hogy megszülettünk a Tétényi úti Kórházban. Miért ne várhatnánk mi is?

A lépcsőházunkat időközben megszállták a tündérek. Ká ugyanis mérnöki precizitással feltette az összes üvegképünket a falra, amely mostantól a szivárvány minden színében tündököl. Lámpáink ugyan még nincsenek, de a vezetékeken csüngő csupasz villanykörték és az emeleti ablak fénye így is kellőképpen megvilágítja a két emeletet összekötő 21 lépcsős feljárónkat.

A hét végére az étkezőnk is elkészült. Az asztalt, a székeket és a kispadot Ká anyukájától kaptuk, így nem kellett nyárig várnunk a megvásárlásával, ráadásul pont elfért, és épp úgy nézett ki, mint ahogy korábban megálmodtuk. Eleinte tartottunk ugyan attól, hogy a fa nyílászárók előtt húzni fog ránk a hideg, de az ablakok annyira tökéletesek, hogy éppenséggel fürdőruhában is üldögélhetnénk előttük, akkor sem fáznánk.

Sokat haladtunk, mégis rengeteg dolog áll még előttünk. De nem sietünk, hiszen megérkeztünk, immár otthon vagyunk. A ház pedig velünk együtt él, lélegzik és változik. Minden nap történik valami. Felkerül egy kép, egy új virág érkezik, korlátokat hoznak vagy épp a kertünket rendezik. Mi pedig boldogan csodáljuk Lujzit, a lakásunkat.

Morzsáló fórum >>>

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>