2007. április 18. Táncoló teve, bégető bárány és a többiek

Tegnap ugyanis erős motivációt éreztem arra, hogy elkezdjem feldíszíteni az amúgy teljesen üres gyerekszobánkat. Kérdeztem Ká-t, mit gondol erről. (Tudvalevő, hogy a babák érkezése előtt nem szabad berendezni a szobájukat.) Ká azt mondta, szerinte ez nem berendezés, maximum babacsalogató dekoráció. És hogy a picik odafentről már biztosan kíváncsian leskelődnek, hogy mivel várjuk őket idelent...

Így hát - a szakkör maradékaiból - nekiláttam a festésnek. Négy képet álmodtam meg a nem létező pelenkázóasztalunk fölé. Egy bárányt, egy tevét, egy sünit és egy kisegeret. Alapvetően élénk színekben gondolkodtam, mivel eleve sárgák a falak, és a környezetemben élő kisgyerekekből kiindulva úgy gondoltam, hogy a piciknek bejönnek a vidám összeállítások. A bárány lett kész először. Zöldellő rétet és nyári naplementét festettem háttérnek. A bárány nyakában lógó piros csengőbe egy apró vörös ásványt ragasztottam, végezetül pedig beszórtam a bari bundáját fehér csillámporra. (Ez a képen nemigen látszik, de a valóságban selymesen csillog.)

A második kép főszereplője egy sivatagban táncoló teve lett. A homokbuckákat vörös színű festékkel próbáltam érzékeltetni, és bár a fotón kissé összefolyni látszanak az árnyalatok, a valóságban nagyon szép lett. A teve hátára aranyszínű flittereket, a nyakát díszítő zöld masniba pedig hófehér gyöngyöket ragasztottam kontúrfestékkel. Amúgy nem nevezném kedvenc állatomnak a tevét, de ebben a formában jól fog mutatni a falon.

A harmadik képre egy kis egér került, aki épp egy sajtszeleten dolgozik. Rágja, rágja, amíg a feje kibukkan egy nagyobb lyukon, miközben a farkincája még a sajtdarab túloldalán kunkorodik. S bár az egerek valójában többnyire szürkék, barnák vagy fehérek, én narancssárgára festettem a miénket. Így jobban harmonizál mind a sárga sajttal, mind a zöldes háttérrel. A hátteret alkotó zöld festékeket összefolyattam, és világoszöld virág alakú flittereket szórtam rá.

A negyedik képre egy zöldalmát hurcoló szorgalmas süni került. Bár maga a sündisznó szúrós, mégis nagyon szeretnivaló jószág. A szüleim kertjében hosszú évek óta egy egész kolónia él. Kedvencük a spenót, a cérnametélt és a tej. Stílusosan esznek: a tál közepére állnak, és a hasuk közepéig elmerülve lefetyelik a számukra kikészített finomságokat. Pici ceruzaorruk van, ami alig látszik ki tüskés hátuk alól, és egérszerű, karmos talpaik.

A képek elkészültek, s egynapos száradás után a vicces kedvű keretezőmesterünknél landoltak. Kíváncsian várjuk a végeredményt.
Ká szerint nagyon jól sikerültek. Azt mondta, hogy ezek valahogy mások, mint az eddigiek. Persze, hogy mások, mondtam, hiszen miközben festettem őket, végig a leendő babáinkra gondoltam. :o)

Érdekes, de a mai napig emlékszem arra a falvédőre, ami kiskoromban a rácsos ágyam mögötti falat díszítette. Cini, a keresztmamám (azaz anyukám húga) varrta nekünk (sok egyéb ruha, fenyődísz, játék és miegymás mellett). Drapp háttéren erdei állatok vigyázták az álmom. A vörös, huncut szemű filcrókát le is tudnám rajzolni, ahogy a zöld fűcsomók között ácsorog. A tesómnak is volt saját falvédője, saját állatokkal. Ha a gyerekkoromra gondolok, a régi panelunk, a rózsamintás (ma már giccsesnek számító) tapéta, Apa csíkos fürdőköpenye és Anya parfümillatú jóéjtpuszija mellett ez a falvédő és a filcállatok is mindig előbukkannak, és fontos részét képezik az életemnek. :o)

Mostanában kevesebbet főzök. Egyrészt nagyon sok az egyéb házimunkám, másrészt újabban az esküvői szervezkedés és ügyintézés miatt mindig nagyon későn érünk haza, és ilyenkor maximum hideget vagy semmit nem eszünk. Ezeken a napokon többnyire potyázunk. Anyáéknál, útközben, barátoknál (tegnap épp Petránál és Szabinál) vagy a dobozokból, amibe Ká anyukája csomagol nekünk. Legutóbbi potyázásunk alkalmával a szüleimnél voltunk. Kacsahúsleves volt és Wellington-szelet, amit Anya különösen jól tud elkészíteni. Még sosem sütöttem meg, pedig a Morzsálóban korábban leírtam a receptjét. Tán egyszer érdemes lenne kipróbálni. :o)

Most azonban lesz alkalmam visszaadni Anyának azt a temérdek gondoskodást, szeretetet és sok finomságot, amit az elmúlt 33 évben kaptam, ugyanis hamarosan műtétje lesz. Egy hét múlva, április 25-én megműtik a visszeres lábát. Szegény eléggé cidrizik annak ellenére, hogy 12 évvel ezelőtt az egyik lábát már rendbe tették. Egy viszonylag újfajta eljárással csak egy bódító szurit kap, és utána helyi érzéstelenítésekkel tűzdelve kilyuggatják a lábát, a lyukakon pedig kihúzzák a kinyúlt ereket. Rutinműtét, de mégis műtét, és eztán jön csak a neheze. Bepólyált lábbal (múmia-imidzs) sétálni és mozogni kell, ha fáj, ha nem. (Amúgy fáj nagyon.) Nincs mese, a trombózis elkerülése végett ez az ukáz. Így aztán Apa, Ká és én leszünk az ápolók - legalábbis amíg nehezen mozog. Megfőzök majd előre mindent, hogy Apának csak melegíteni kelljen, és délutánonként gyógysétákra megyünk. Először a kertben, aztán az utcában, aztán a Mount Everestre. :o)))

Az esküvőszervezéssel amúgy jól állunk. A meghívókat holnap postázzuk, egy részüket már személyesen átadtuk, sőt olyan is volt, aki e-mailben kapta meg. Az étterem rendben, a külföldiek szállása is, a templom és a polgármesteri hivatal fixálva és mindkettőnk ruhája megvan. A zene még kérdéses, mint ahogy a virágok is. Ká a Metallicát, én a Nirvanát szeretem. Egyik sem kifejezetten nász-zene. :o)))
Virágcsokorként leginkább réti virágokat tudok elképzelni. Olyat, amilyet a nagypapám Pécsen, óvodás koromban, a réten szedett nekem...
Ezen túl csak a cipőnk hiányzik, de az nem számít. Mezítláb is el tudunk ballagni a templomig...

Morzsáló fórum >>>

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>