2007. április 2. Az első szakkörünk

A szakkör ötlete akkor merült fel bennünk, amikor ideköltöztünk, és megismerkedtünk a helyi református lelkésznővel. Miközben beszélgettünk, feltűnt, hogy a templom mellett üresen áll egy kis épület, amelyben sok-sok szék, asztalok, játékok vannak, s az ablakokat gyerekrajzok borítják. Azt hittük játszóházat vagy valamiféle gyerekmegőrzőt rejt a kis épület, de tévedtünk. A lelkésznő elmondta, hogy régebben egy idős hölgy kézműves szakköröket tartott a gyerekeknek. Azóta azonban elfáradt és nem győzi már energiával a fárasztó programot.

Ká és én összenéztünk, és egy emberként mondtuk ki:
- Szívesen átvennénk a helyét!
- Kézművesek vagytok? - kérdezte kiváncsian a lelkésznő.
- Lelkes amatőrök csupán - válaszoltuk, de nem is volt többre szükség.
Megbeszéltük a részleteket, miszerint minden nagyobb ünnep (Húsvét, Anyák napja, Pünkösd stb.) előtt szakkört fogunk tartani a gyerekeknek, és minden alkalommal megtanítunk nekik egy-egy érdekes technikát.

Mindezt szigorúan karitatív alapon gondoltuk, így bátran jöhetnek azok is, akik amúgy nem engedhetnék meg maguknak, hogy ilyen és ehhez hasonló "szórakozásra" költsenek. Nem arról van szó, hogy felvet minket a pénz, sokkal inkább arról, hogy önzetlenül szeretnénk adni másoknak. Olyan gyerekeknek és felnőtteknek, akik vágynak a szépre és a jóra. Akik örömüket lelik abban, hogy a két kezük munkájával valami értékeset, maradandót alkotnak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tudnánk másra költeni a fizetésünket, hiszen csupasz körték lógnak a plafonunkból, hiányzik egy csomó bútorunk, a kertünkbe növényeket szeretnénk ültetni, utazni, nyaralni és pihenni is jó lenne, és mi sem vetjük meg a szép ruhákat, a jó könyveket vagy a baráti vacsorákat. De az ember nem foglalkozhat mindig magával, különben előbb-utóbb elmerülünk önnön kis önzőségeinkben. A világnak nagyobb szüksége van empátiára, szeretetre és arra, hogy az emberek végre odafigyeljenek egymásra.

Hiszem, hogy a szakkörünkkel valami jó dolgot indítottunk útjára. Lehet, hogy ezek a gyerekek olyan értéket kapnak a kézművesség szeretetével, amiért később nem fognak majd drogozni, az éjszakában lumpolni vagy üres tekintettel a plázák körül lődörögni. A hobbi remek dolog, amely értelmes kikapcsolódást nyújt az embernek egy életen át. Megnyugtatja és lecsendesíti az elmét, amikor szükségünk van rá, és szórakoztató perceket nyújt az életünk bármely szakaszában. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy saját készítésű lakberendezési tárgyaink milyen csodálatosan meleg légkört varázsolnak az otthonunkba, legyen bár tavasz, nyár, ősz vagy tél.

De menjünk csak szépen vissza, a történet elejére. Ott tartottam, hogy megbeszéltük Mónikával, a lelkésznővel, hogy Húsvét előtt kézműves szakkört tartunk a kicsiknek. Ő község-szerte meghirdette a programot, mi pedig nekiláttunk beszerezni az anyagokat. Vettünk egy halom - közel 100 db - hungarocell tojást és hozzá való színes hobbifestékeket, 2 csomag hurkapálcát, kb. 25 db ecsetet (amely a saját és Ká apukájának a kollekciójával együtt közel 42 db-ra szaporodott), a helyi üvegessel levágattunk 100 kisebb-nagyobb üveglapot, és vettünk hozzá üvegfestékeket és kontúrokat. Minthogy saját erőforrásaimat is hozzácsaptam, az üvegfestő készlet is szakkör-képes mennyiségű készletté nőtte ki magát. Dekorációs elemnek csillámport, aranyport és szivárványszínű flittereket vásároltunk. Minden adott volt a kezdésre.

A szüleim és Ká anyukája csatlakozott hozzánk, hogy segítsenek a gyerekeket körbeugrálni, vizet cserélni a kihelyezett befőttesüvegekben, kidobni a festéktől tucsogó újságpapírokat és papírtörlőket, és segíteni a kicsiknek festeni, rajzolni valamint a kész műveket a napra vinni. Ká fáradhatatlanul fotózott és faragta a hurkapálcákat, az anyukája pedig sorra tűzte fel egymás után a tojásokat és a hungarocell virágokat. A kisebbek tojást festettek, a nagyobbak pedig megtanulták az üvegfestés csinját-bínját.

Örömmel konstatáltuk, hogy a gyerekeket elkísérő anyukák is egymás után ültek az asztal mellé, hogy bárányokat, csirkéket, húsvéti nyuszikat fessenek a közelgő ünnepekre. Kicsit mindenkinek segíteni kellett, hiszen nem ismerték ezt a technikát, és bár a gyakorlott kezeket látva egyszerűnek tűnik a festés, nem egészen az. Az üvegfestéket ugyanis nem kenni, hanem folyatni kell, szinte hagyni, hogy a "maga feje után menjen", és az ecset segítségével terelgetni a megfelelő görbületekbe. A kontúrfestékkel sem egyszerű bánni. Ha túl vastag, otromba. Ha túl vékony, nem tartja meg az üvegfestéket, ha pedig szaggatott, összefolynak a két oldalán lévő színek. A gyerekek azonban ügyesek voltak. Kilógó nyelvvel, teljes koncentrációval alkottak, s a húsvéti minták lassan életre keltek.

A megállapodott 2 óra helyett majd'' 3 órásra nyúlt szakkör 6 óra tájt ért véget. A gyerekek kimerülten, de boldogan nyammogtak a terem végén összeállított zsúrasztalka kínálatából. Kekszek, apró csokik, sós rágcsálnivaló, szörp és víz várta a dolgos kis kézműveseket, akik büszkén mutogatták egymásnak remekműveiket.
Mónikától, a gyerekek nevében egy gyönyörű virágcsokrot és egy kis imakönyvet kaptunk. Megköszönték, hogy újra indítottuk a helyi kézműves szakkört (ami lássuk be, nekünk is remek kikapcsolódási lehetőség és élmény volt), majd lassan mindenki hazaszállingózott.
Jó érzés volt látni a kicsiket, ahogy színes tojás- és virágcsokraikkal, valamint dobozfedelekbe csomagolt üvegképeikkel hazafelé ballagtak.
Mindegyikük mosolygott...

Morzsáló fórum >>>

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>