2010. október 10. Olykor a vízilovak is ünnepelnek...

Bobót, a bájos vízilovat két évvel ezelőtt ismertük meg, amikor Dorkát úszótáborba vittük egy Zala megyei szállodába. Már akkor is nagyon jól éreztük magunkat, de a Kicsi még akkor - zsenge kora folytán -, egy csomó programban nem tudott még részt venni. Most viszont, hogy igazi, szaladgáló, mindenre kíváncsi gyermekké érett, Bobóország műsorai is más színezetet kaptak.

Bár csupán a hétvégét töltöttük a víziló birodalmában, remekül éreztük magunkat. Dorka már az odaúton folyton azt kérdezgette, hol van már Bobó, hány éves Bobó (14 - egyébként :-)), mit eszik Bobó, és mikor látjuk már Bobót? Így aztán igazi örömmámorban úszott, amikor a vacsora előtt "összefutottunk" az ünnepelttel az étteremben. A gyerekek sikitozva szaladtak a víziló felé, és mindenki megsimogatta a bundáját, megpuszilta a hasát, és fényképezkedett Bobóval. Nem így Dorka, aki bár csillogó szemekkel bámulta kedvencét, a hátunk mögé bújt, és onnan figyelte az eseményeket... :-)

Az első este mini-diszkó volt a program, amin Ká-val jót mulattunk. Olyan vicces, nem? Ki jár kétévesen diszkóba? Én még felnőttként sem sűrűn fordultam meg ilyen helyeken, nem hogy kétévesen, de ha már meghirdették, ott volt a helyünk. Dorka lázasan készülődött a "buliba". Elővette a lakkcipőjét és nyomatékosan kijelentette, hogy ő abban megy. Azt is hozzátette, hogy mielőtt megszületett, és Dorka Máriának hívták, ő egy híres bácsi volt, aki énekelt és táncolt...

A diszkóban iszonyú sokan voltak; jobbára bölcsis és ovis gyerekek, de volt közöttük jó néhány totyogó, és karonülő kisbaba is, akik elképesztő lelkesedéssel táncikáltak. Hihetetlen cukik voltak, az ember nem is gondolná, hogy ilyen pici gyerekek így tudnak szórakozni. A dalok többnyire Almás-számok voltak, illetve felcsendültek a Hungária régi slágerei. A kicsik csörgőket kaptak (elképesztő hangzavar volt... :-)), vonatoztak, limbó-hintóztak, labdáztak, és csörögtek, leírhatatlan volt a hangulat. Aznap este nem kellett altatni Dorkát...

Másnap reggel ismét találkoztunk Bobóval, de Dorka megint csak távolról mosolygott rá, és inkább a saját kicsi vízilovával barátkozott, akit minden étkezéshez magával vonszolt, és aki állandóan felfalta az összes reggelit. Persze, csak játszásiból. :-)

Gyönyörű időnk volt, így sokat sétáltunk a napsütésben, ugráltunk a kerti trambulinon, a favárban, megsimogattuk a kis állatokat (mert a kertben vannak nyuszik, juhok, és két kecske is), és megcsodáltuk a domboldalban érő sütőtököket, amiket - azt hiszem -, halloweenre tartogatnak.

A virágok között megannyi - apró kezek által épített - gesztenyebábu figyelte lépteinket.

A babaúszásról ezúttal lemaradtunk, mivel délelőttönként az oviban voltunk, és kézműves foglalkozáson vettünk részt, de utána mindig csobbanással folytattuk a napot, amit mindannyian nagyon élveztünk, hiszen a víz 32 fokos volt, a medence tele volt gyerekjátékokkal (és gyerekekkel), és az ablakon átszűrődő napsugarak a víz tetején táncolva a nyár legszebb napjait idézték...

Volt a játékok között egy műanyag cápa, ez volt Dorka kedvence, és bár mi folyamatosan győzködtük arról, hogy a cápa az életben igazán ronda és goromba állat, ő személyes kedvencévé fogadta, és kedves állatnak titulálta...

A hétvége fénypontja tagadhatatlanul a szombat esti bábszínházi előadás volt, amely keretében a Holle anyó meséjét láthatták a gyerekek - Batyu színház keretében.

Összegzésképpen azt mondanám, hogy érdemes olykor elmerülni a mesék világában... ahol a jó elnyeri a méltó jutalmát, a víziló mosolyogva ölel keblére minket, a cápa puszit nyom az arcunkra, és láthatóvá válik az egyébként felnőtt szemeink számára láthatatlan tündérvilág, mert ezek a percek megszépítik a lelkünket, és ráébresztenek arra, hogy mi az, ami igazán fontos az életünk során.