Beindul a bonbongyár

Tele volt a templom szülőkkel, tanárokkal, diákokkal, mindenki elment, aki tehette. Mi majdhogynem elkéstünk, az utolsó pillanatban értünk oda. A hatalmas gótikus templomban csend volt és sötét. Épp csak pár gyertya égett. Aztán halk énekszó hallatszott, jöttek sorra gyertyával a kezükben, énekelve a fehér ministránsruhába bújt kóristák. Sokan voltak: kivilágosodott a sötét, megtelt a csend. Csengő szopránok és bársonyos, tiszta férfihangok szálltak a vaskos kőoszlopok közt, a magas boltívek alatt. Egy órán át énekelték varázslatos karácsonyi dalaikat, s aki hallgatta, annak szépen lassan átmelegedett a szíve. Ezen az estén értettem meg, mit jelent pontosan a kifejezés: "ádventi áhitat".

Megmutatni sajnos nem tudom, amit akkor láttam és hallottam, de tudok mutatni egy hasonlóan szép részt Benjamin Britten Ceremony of Carols című művéből, s néhány rég beígért képet a kolostor templomáról - a boltívekről oszlopokról és rózsaablakokról.

A profán oldal

S hogy ennyire a "bőrömön éreztem" a karácsonyt, én is gyors számvetést tartottam a minap, és rá kellett jönnöm, hogy bizony elég szűkös a rendelkezésemre álló idő - a munka pedig nem kevés.

Véget ért a tanítás is a férjem iskolájában, lassan megkezdődhetnek - sőt már meg is kezdődtek - a vendégeskedések és vendéglátások. S mivel hamarosan a fiúcskák is megkapják a téli szünetet, ideje elkészíteni idén is a szaloncukrokat - vagy azt, amit képeslapok helyett küldeni szeretnénk osztálytársaiknak és tanáraiknak. És az ünnepi menüt is át kellene már gondolni...

Kezdjük mindjárt a végén!

Ünnepi tervezet és megoldandó problémák a halászlé körül

Ha minden jól megy, és ma sikerül megrendelnünk a halat, akkor idén sem marad el jó kis bajai (vagy szegedi?) pontyhalászlé. A konkrét helyzet az, hogy mi bajaiasan főzzük, de szegediesen fogyasztjuk, vagyis a tésztával együtt esszük. És itt jön be a képbe a tészta. Amiről azt hittem, hogy van, de a minap döbbenten kellett beismernem, hogy tévedtem. Sebő egyik este azzal nyúzott, hogy főzzek halászlét. De most mindjárt, vacsorára ám! Este még sikerült is leszerelnem őt. De másnapra meg kellett ígérnem, hogy valahogyan varázsolok neki egy kis halászlét tésztával. Abban a pillanatban, mikor ebbe beleegyeztem, azt hittem, a halon kívül mindenem van hozzá (tészta, halászlékocka), s mikor nekiláttam, hogy összehozzam valahogy a hazai ízt, rájöttem, hogy semmim sincs, csak halam... Szorult helyzetemben felfedeztem ugyanis 4 darab halrudacskát a mélyhűtőben. S mivel volt spagetti tésztám a kamrában, nem esett kútba véglegesen a halászlé-ötlet. Feltettem gyorsan a szeletelt hagymát egy kis pirosparikával némi vízben főni, mintha rendes halászlére készülnék. Míg az főtt, uccu neki, tördelni a spagettit, hogy akkora legyen, mint a gyufatészta. Mikor a "gyufatészták" megvoltak, megszabadítottam a panírtól a halrudacskákat: forró vízbe mártottam őket, így könnyű volt lehántani bundájukat. A hagymának legalább 20 perc kell, hogy elég puhára főjön. Ennyi idő alatt a tészta is kifőtt. Mehettek a "halrudacskák" az alaplébe. No meg némi só, bors, fokhagyma, piros arany, édes paprika és paradicsom.

A varázslat sikerült!! Sebi ugyan megemlítette, hogy ennek a tésztának egészen olyan az íze, mint a spagettinek... ("Tényleg?? Érdekes. De az nem baj, ugye? Te szereted a spagettit..."), de háromszor ettek belőle mindketten: még a leve is elfogyott az utolsó kanálig. Szóval úgy tűnik, igaz lehet, hogy pusztán szeretettel is lehet finomat főzni...

De azért ez a halászlétészta-probléma továbbra is fennáll. Valahonnan szerezni kell. Van Bristolban valahol egy magyar bolt, ott biztosan van... de mi még annyira újak vagyunk itt, és annyira nem ismerjük azt a nagyvárost... és már előre látom, hogy ANNYIRA el fogunk tévedni, hogy lehet, hogy inkább nekilátok, és megpróbálok magam gyúrni egy kis tésztát...Ugyanez a gondom a gubakiflivel. Vannak üzletek, ahol lehet kapni úgynevezett breadstick-et, amiből egészen tisztességes gubát lehet készíteni. A régi lakhelyünkön pontosan tudtam, hol lehet az ilyeneket beszerezni. Itt viszont...? Bár ez a kisebbik gond, mert ilyet készíteni kicsit kisebb macera, mint tésztát nyújtani gép nélkül.

Sebő megrendelte a sült pisztrángot is - de azzal nincs gond, azt az általunk látogatott szupermarketben is lehet kapni.

Lesz ezen kívül kelt kalács (mákos és kakaós, marcipános és marcipán nélküli), mézeskalács, amit szintén el kell készítenünk a héten, no meg alma, dió, méz és fokhagyma. (Ez utóbbiak a legérdekesebb részei a karácsonyi asztalnak - a következő cikkben írok is róluk bővebben.)

Karácsony napján nem főzök, mert mindig annyi marad, hogy bőven jóllakunk vele másnap is. Meg különben is! Ünnepelni, pihenni is kell valamikor! Úgy tervezem, aznap ismét nekirugaszkodunk a fiúkkal az 500 darabos karácsonyi kirakónknak.

Szaloncukor-készítés helyett

Tavaly hosszan írtam erről a legelső blogbejegyzésben, s most újra ugyanott tartunk, ahol akkor. Úgy látszik, errefelé is tombol a képeslap küldözgetés divatja, éppúgy, mint az előző helyünkön, London mellett. Boldog-boldogtalan képeslapot küldözget egymásnak: a szomszédok, az iskolatárasak, tán még a kibékíthetetlen ellenségek is. Aztán ezeket sorra kiaggatják egy madzagra, vagy "fára" (állványra), és mindenki very happy, hogy jujj, de szép a karácsony, de sok képeslapunk van!! Ez még nem is lenne baj, de az ünnepek után az egész megy a szemétbe - és legtöbbször nem az újrahasznosítóba. Én meg idegbajt kapok, hogy a semmiért adjak ki egy csomó pénzt (cirka 80 képeslap és boríték rendel!), miközben azt szeretném, ha sokkal több erdő lenne a Földön - nem sokkal több szemét.

Ezzel az állásponttal sincs semmi gond - egészen addig, míg a gyerekek beilleszkedési esélyeit nem rontom a saját, környezetbarát, ámde kissé antiszociális nézeteimmel. Szerencsére már tavaly megszületett a megoldás erre a problémára - és tulajdonképp az egész blogosdi ebből indult ki. Házi szaloncukrot küldtünk a gyerekek osztálytárasainak - és csodák csodája: jobban örültek neki, mint a képeslapnak...

Idén is ezt terveztem, de aztán annyira beleszerelmesedtem a bonbonokba, hogy végül úgy döntöttem: az idei meglepi egy-egy szem bonbon lesz minden kis csemetének és tanárnak.

És akkor jöjjenek a "titkos" receptek!

Trüffel

Először késztettem egy kis trüffelt. 2 dl tejszínt felforraltam, majd mikor lehúztam a tűzről, hozzákevertem 20 deka tejcsokit és 10 deka étcsokit. Azzal alaposan elkevertem. Mind nem is akart felolvadni rögtön, úgyhogy egy picit még vissza kellett húzni a tűzre.
Aztán ezeket a krémeket több részre osztottam, többféle tölteléket készítettem belőle, melyek a bonbonok töltelékét képezték.

Igen, mindenki jól látja: ez nagyon sok!! Nekem sok kellett, itt nagyüzem van. Mindenkinek az ajándékát ebből hozzuk ki - akit családon kívül megajándékozunk. Nem hiszem, hogy mindenkinek ennyi kell, de hűtőben jól eláll 1-2 hétig, én növényi "tejszínből" készítem, így még tovább is eltartható. Ha maradna, ne dobjuk ki, jó lehet még ínséges időkben!

Fehércsokis-trüffelkrémes bonbon

A bonbonformákat olvasztott fehércsokival kenem körbe - jó vastagon! -, és hűtőbe teszem, míg megszilárdul a csoki. A trüffelből kiveszek úgy 3 bő evőkanálnyit, s hozzáadok 2 csepp vaníliaaromát. Aki nagyon keserűnek érzi, az esetleg egy kis cukrot is - én nem tettem.
Ezzel megtöltöm a fomákat úgy, hogy egy kevés hely maradjon a következő réteg fehér csokoládénak is, ami a bonbon alja lesz. Ismét a hűtőbe teszem, majd mikor kissé megkeményedett a trüffel, jöhet a fehércsoki a bonbonok aljára. Ismét hűtő. 1-2 óra múlva szépen kivehetők a szépséges fehér bonbonok a szilikonformából.

Narancszselés trüffellel töltött tejcsokis bonbon

Ez tejcsokoládé-köntösben a legfinomabb.

Hozzávalók:
kb. 5 dkg tejcsoki a borításhoz
5-6 kanál előre elkészített trüffel
3-4 kanál jó zselés narancsdzsem
esetleg egy kevés porcukor - Sebő szerint kellene bele - de én más véleményen vagyok

Elkészítés: Tejcsokival kikenem a formákat.
Míg hűl a hűtőben, addig összedolgozom a trüffelt és a zselét. Majd megtöltöm a bonbonokat, és nem várom meg, míg megdermed a massza, hanem úgy, formátlanul ráöntöm a tejcsokit, hogy a résekbe is beszivárogjon. Elsimítom a bonbonok tetejét (alját), és lehűtöm.

Mazsolás-marcipános Bailey''s-es bonbon

Hozzávalók:
kb. 5 dkg tejcsokoládé a borításhoz
5-6 bő evőkanál előre elkészített trüffel
6-7 dkg puha marcipán
4 dkg vaj
2 evőkanál tejszín
3 cl Bailey''s
1 maréknyi mazsola

Elkészítés: A trüffellel összedolgozom a marcipánt és a vajat (villával szoktam), ha túl nehéz, kicsit (mondom kicsit!!) megmelegíthetem mikróban, de ezzel vigyázzunk, a vajnak nem szabad folyékonynak lennie! Majd mikor már egynemű a massza, akkor hozzákeverem a tejszínt, ismét egyneművé keverem, és akkor jöhet az alkohol, végül a mazsola.
Ezzel a krémmel töltöm meg a tejcsokoládés külsejű bonbonokat.
(Vigyázat!!! Nagyon finom!)

Narancslikőrös trüffellel töltött bonbon

Hozzávalók:
5-6 evőkanál trüffel
kb. 3 dkg reszelt marcipán
1 evőkanál narancszselé (kellően zselés dzsem)
2 evőkanál narancslikőr

Elkészítés: Az előre elkészített trüffelemhez hozzákeverem a marcipánt és a lekvárt, majd mikor már egyenletesen elkeveredett minden, akkor adom hozzá a likőrt. Azzal is eldolgozom. Ezt a krémet tehetem ét- vagy tejcsokoládés borításba is.

Epres marcipánkrémmel töltött bonbon

Hozzávalók:
kb. 5 dkg tejcsokoládé a borításhoz
7-8 dkg marcipán
2-3 dkg vaj
2-3 evőkanál eperlekvár – kóstolgassuk, attól függ a mennyiség, mennyire édes a lekvárunk

Elkészítés: A marcipánt, a vajat és a lekvárt villával alaposan összedolgozom. Ez lesz a krém.
A szilikonformákat tejcsokoládéval kenem körbe: ez lesz a borítás.
Mikor a csokoládé megszilárdult, a formákba kanalazom a krémet úgy, hogy egy kevés hely maradjon a csokoládé-aljnak. Mikor ez is megkeményedett a hűtőben, színültig töltöm a formákat tejcsokoládéval.

Tejszínes karamellával töltött bonbon (Toffifee)

A héten ötórai teára vagyunk hivatalosak a férjem egyik munkatársáékhoz. Ki nem találjátok, milyen ajándékot viszünk nekik... Persze nem mondok le a marcipános szívecskéim bemutatásáról sem, de szeretnék valami "tutit" is vinni. Az angolok odáig vannak a karamelláért. Én ugyan nem osztozom velük ebben a szenvedélyben, de ez a tejszínes karamella valami isteni!!!

2,5 dl kristálycukrot felöntök 2 cl vízzel, majd folyamatos kevergetés közben, közepes lángon megolvasztom. Mikor a cukor kezd barnulni és hólyagosodni, egészen alacsony fokozatra veszem a tüzet, majd hozzáöntök 5-6 cl hideg tejszínt és egy maréknyi darabolt diót - miközben még mindig folyamatosan keverem. Addig keverem, míg egynemű masszát nem kapok.
Tejcsokis bonbonokba tölteléknek fenséges!

(Vagy csináld meg ugyanezt dió nélkül, és tegyél a tejcsokis-karamelles bonbonod közepébe egy pirított mogyorót, s kész a házi toffifee !!!)

Sok-sok csokoládé készült a héten - sőt, valójában már szombaton nekifogtunk -, kellett is, mert mindkét gyereknek van kb. 30 osztálytársa és 3-4 tanára. Kell csoki az ötórai teára, és ne is mondjam, nem is kevés tűnik el nyomtalanul menet közben...

Hétvégi vendéglátások

Végül mesélek egy keveset az elmúlt remek hétvégéről. Megérkeztek az első igazi (nem spontán) vendégeink!!! Szombaton Anselm atya, a férjem egyik munkatársa ebédelt nálunk, vasárnap pedig itt járt Cécile, a volt szomszédunk, Flóris gyerek keresztanyukája! Sűrű volt a program, mégis most valahogy nagyon kiegyensúlyozottan zajlott minden.

Anselm atyának már pénteken meg kellett főznöm az ebédet, mert féltem, hogy nem lesz elég friss a hús, amiből készítem. S hát mi az, ami elég finom másnap felmelegítve is, és elég illusztris lehet ahhoz, hogy vendéget lássunk vele? Hát persze, hogy a csirkepörkölt! S még aznap megfőztem a csirkehúslevest is - így az ételek java már a hűtőben csücsült péntek este, s nem kellett hajnalok hajnalán kelnem, hogy a házat is rendbe tegyem meg ebédet is főzzek - s mindennel idejében el is készüljek.

Másnap jókor reggel bekevertem egy adag grízgaluskát, kényelmesen elmosogattam mindent, ami előző napról maradt, 11-kor kiszaggattam, kifőztem a galuskákat. Feltettem anyukám szárított házi csipetkéjét főni, és olajon megpirítottam némi zsályás cukkinit, amit aztán felöntöttem a csirkeleves levével. Egy órára, mikor a vendég jött, a süteménnyel is elkészültem.

A menü tehát az alábbi lett:
Zsályás cukkinileves grízgaluskával,
csirkepörkölt csipetkével és házi csalamádéval
Desszertnek pedig, hogy stílusos legyek - no, meg hogy biztos legyen a siker: mennyei túrótortát kapott Father Anselm.

Nyugodalmas ebéd volt, semmi csinnadratta, mégis nagyon jólesett már végre megosztani valakivel az asztalunkat.

Mikor pedig az atya elment, kezdődhetett is az újabb menet: bedagasztottunk a fiúkkal egy jó adag pogácsát. Eredetileg a vendégváró kifli receptje alapján szerettem volna, de sehogyan sem jutottam netközelbe, hogy a legkézenfekvőbb módon nézzek utána: a saját írásomban, itt a Mindmegettén. Na, gondoltam, sebaj, majd kikeresem! Ki is kerestem, be is dagasztottuk, s csak mikor este leültem végre a gép elé, akkor láttam, hogy a két recept nem is azonos...

Másnap délelőtt aztán kisütöttem a "zsákbamacskát", és mondhatom, elégedettek voltunk vele! Megadom ezt a receptet is, mert egészen költségkímélő (nincs benne vaj, csak olaj), és finom.

Joghurtos pogácsa krumplival

Hozzávalók:
70 dkg liszt
2 evőkanál szárított élesztő
3,5 kiskanál só
1 evőkanál cukor
2 dl joghurt
2 tojás
1 dl olaj
egy 2,5 decis bögre színültig főtt tört krumplival (jól lelapogatva, nem szellősen)
kb. 1 dl tej - amennyit a tészta felvesz
A tetejére:
1 tojássárgája összekeverve némi tejjel
napraforgómag, tökmag, lenmag, szezámmag
esetleg reszelt sajt

Elkészítés: A hozzávalókból kelt tésztát dagasztottam, alaposan kidolgoztam, majd egy tiszta konyharuhával letakartam, és betettem a kamrába, hogy pihenjen másnapig. Akkorra szépen megkelt.
Egy kevés liszttel még egyszer átdagasztottam, majd kinyújtottam, és pogácsákat szaggattam belőle. A tetejüket megkentem a tojássárgás-tejes egyveleggel, majd magokat szórtam rájuk. Még kb. 10 percig hagytam kelni a pogácsákat a sütőlemezen.
A sütő hátuljába egy kis lábasba vizet tettem, és 180 fokra előmelegítettem (a sütőt). A pogácsákat kb. 25 percig sütöttem a sütő középső rácsán.

Örömteli vasárnap Cécile-lel

Igen, ez épp az öröm vasárnapja volt!!! Nekünk többszörösen is. Cécile-t azóta nem láttuk, mióta elköltöztünk - azelőtt pedig mindennapi része volt az életünknek. Mikor megérkezett, akkor éreztem csak igazán, mennyire hiányzott!!

A fiúk épp a játszótéren voltak, amikor bekopogott az ajtón. Volt lányos összeborulás és némi sírdogálás. De aztán inkább az öröm és a jókedv mellett döntöttünk - jó segítség volt ebben egy kis hazai szilvapálinka.

Hamarosan megérkeztek a férfiak is: a fiúk alig fértek a bőrökbe! Indiántáncot jártak, úgy örültek! Mikor lecsendesedtek a kedélyek, asztalhoz ültünk.

A leves ugyanaz volt, mint előző nap - ill. nem ugyanaz, új, csak ugyanolyan: zsályás cukkinileves grízgaluskával (új cukkinivel, új galuskával, amit pénteki csirke-alaplével öntöttem fel). A főfogás ananászos-sajtos csirkemell volt mustáros-magos rizzsel, tejszínes kukoricával, amibe most nem tudtam snidlinget tenni, mert időközben mind kifagyott a kertben, ezért salotthagymát daraboltam bele. A desszert marcipános és trüffelkrémes csokoládé volt. A kávéhoz pogácsát ettünk.

Ananászos csirkemellek

Hozzávalók:
1-2 csirkemell feldarabolva - ki is lehet klopfolni, de nem muszáj
só, bors, olaj
2 gerezd fokhagyma pépesítve vagy apró kockákra vágva
4-8 konzerv-ananászkarika, vagy ennek megfelelő szeletelt ananász
15 dkg sajt
1-2 dl édes vagy félédes fehérbor
(1,5 dl tejszín)

Elkészítés: A húst sózom, borsozom, fokhagymával bedörzsölöm, majd kb. 10 percig állni hagyom. Olajat hevítek, és serpenyőben elősütöm a húsokat.
Egy tepsi vagy jénai tál aljára kevés olajat teszek, erre jönnek a csirkemellek, arra pedig az ananászok és a konzerv levéből pár kanállal (1-2 kanál, ne vigyük túlzásba!) Erre szórjuk a reszelt sajtot.
Az eredeti recept szerint, ekkor öntjük alá a tejszínt, majd alufóliával lefedjük, és előmelegített 200 fokos sütőben sütjük kb. fél-háromnegyed óráig - míg a sajt szép aranyszínű nem lesz. Időközben aláöntjük a bort is. Így finom szaftos lesz.

Én most tejszín nélkül készítettem, viszont 2 dl almabort öntöttem alá mindjárt az elején - és így igazi üde, gyümölcsös íze lett.

A kávé után sétálni indultunk. Megmutattuk Cécile-nek a "mi" szépséges gótikus templomunkat és az iskolát, ahol apa dolgozik - s amit szintén egy kicsit a magunkénak érzünk már.

Útközben ránk esteledett: így még hangulatosabb lett az egész. Mikor megérkeztünk, még pogácsáztunk egy kicsit, majd Cécile, mielőtt elment volna, elárasztott minket ajándékokkal.

Közel az ünnep - már nem csak takarítunk és rendezkedünk, hanem szépen elkezdjük díszbe öltöztetni a szívünket. Lassan, nagy gonddal öltözünk, mint egy menyasszony. Hogy aztán annál nagyobb legyen az örömünk.