De legjobban a krizantémokat szeretem: azokat a visszafogott, tört színeket, a sokszirmú, földszagú virágait, melyek egyszerre képviselik a legkifinomultabb magas-eleganciát és valami egészen ősi, vad és természetközeli emberi világot... Jaj, nagyon szeretem az őszt!!!
El is határoztam, hogy amint lehet, belekezdek egy Jane Austen-regénybe, mondjuk a Büszkeség és balítéletbe, és azt olvasgatom majd a kandalló mellett esténként - amint beüzemeltük a kandallót, és vettünk néhány ülőalkalmatosságot a nappaliba, és amint hozzájutok egy magyar nyelű Jane Austenhoz...
Ez még beletelik némi időbe, de a többihez már ezen a héten is volt szerencsém: eső, köd, kerti munka stb., sőt még krizantém és napsütés is!!! Mindjárt elmondom. Meg elmondom azt is, hogy rendhagyó volt ez a hét, többféle szempontból is: egyáltalán nem úgy telt, ahogyan szokott.
Először is azért, mert nem voltunk magunk. A héten nálunk vendégeskedett (de főleg munkálkodott) anyukám és a nagynéném. Sokkal könnyebb életem volt, mint máskor, mégis sokkal több dologban sikerült előrébb jutni, mint valaha: azon kívül, hogy segítettek a gyerekek rendezésében, rengeteg dolgot megcsináltak nekem. Közös erővel szinte teljesen végére jártunk a dobozoknak és zsákoknak (már csak kettő problémás, nagyon-nagyon vegyes dobozom van, de azokat ki sem tudom rakni, míg nem veszünk még egy polcot a nappaliba). Elkezdtük a hideg professzionális kizárását a lakásból - mi csak úgy női módon, azzal, hogy termo-béléseket varrtunk a sötétítő függönyökre - aztán a férfiak még dolgoznak egy sort a nyílászárókon a jövő héten, de erről majd írok, ha odajutunk. Szóval termo-függönyöket varrtunk, s bár még nem értünk a végére, máris sokkal melegebb van idebenn! Éééés külön boldogság, hogy végre a konyhában is van függöny! Különböző fűszernövények vannak rajta, talán majd látszik olykor egyik-másik képen. Nagyon tetszik, már csak azért is, mert épp a fűszerkertre néz az ablak, melynek a közepén ott virít az egyik gyönyörű babérfám. Tökéletes harmóniát alkotnak együtt: a függöny két szárnya mintha épp azt a kis fát keretezné.
A kertben is komoly munkák folytak: a málnabokrok megszabadultak az undok folyondártól, ami lélegezni is alig hagyta őket, és sok elszáradt növény szárát sikerült levágni abban a két napban, mikor nem esett egész nap az eső. Igen, sokat esett addig is, míg itt voltak. Anyukám nem is bírt napirendre térni afelett, hogy errefelé még felhő nélkül is tud esni az eső, de talán megvigasztalta őt, hogy így viszont naponta többször is láthatott szivárványt.
Természetesen főztünk is, és ebben a tekintetben is rendhagyó volt ez a hét. Egyrészt mert most nem a konyháé volt a főszerep, másrészt mert valahogy nem voltam jó formában konyhai téren.
A nagynéném lelkes olvasóm, és szívesen bemutattam volna neki a szakácstudományom, de semmi nem akart úgy sikerülni, ahogy kellett volna: a süti tésztáját eláztatták a gyümölcsök, a pizzatésztába túl sok olajat öntöttem, egyik nap pedig megsütöttem a sütőben egy műanyag bevonatú mágneses rudat (geomag), amit vélhetően a legkisebb ficskám rejtett el oda egy óvatlan pillanatban: volt füst, mérgező gázok, gyerekek kizárása a konyhából meg minden - és a mágnesrúd nemcsak a műanyag borítását, de a mágnesessége nagy részét is elveszítette. (Tudja valaki, hogy miért??) És persze, az sem segített a brillírozásban, hogy a nagynéném fiatal kora óta legendásan viszolyog mindenféle hagymától.
Azért elmondom, hogy s mint volt. Hétfőn maradékot ettünk (csontlevest és rakott krumplit), este pedig felavattuk a magyar mákot, és készítettünk egy kis nudlit gnocchiból. Kedden gyors ebéd volt: majonézes-tonhalas tészta. Ez nagyon megnyerte mindenki tetszését, mégsem dagadt a mellem a büszkeségtől: finom ez, de elronthatatlan étel, csak az órát kell hozzá ismerni, és nem benne felejteni a tésztát a vízben... Bár egy időben gondot jelentett, és lehet, hogy jönnek még rosszabb idők, amikor ezt is elrontom, de most valahogy nem tűnt olyan nagy dolognak, hogy meg tudtam főzni egy tésztát... (Azt hiszem, ígértem már ennek az ételnek a receptjét, s majd le is írom, ha egyszer lesz időm lefényképezni.)
Szerdán vegyesfőzeléket főztem kínai kellel, hozzá majorannás csirkét. Ez végre igazán jól sikerült! Mindenbe tettem hagymát, ahogy kell, még a főzelékbe is, pedig abból, ha akartam volna, akár ki is hagyhattam volna. De én balga beletettem, mert akkor még abban a kényelemes hitben éltem, hogy csak a nyers hagyma jelent gondot - nem ismertem eléggé a családi legendákat. Hát… mindjárt a főzeléknél kiderült, hogy tévedtem. A húsnál már éberebb voltam: letagadtam, hogy van benne. Így aztán abból igazán jót evett végre ő is. Én meg büszke lehettem magamra, hogy az itt-létük negyedik napján végre kitettem magamért: előálltam egy hússal - rafinált köretnek meg ehette ez a kiváló angol toast-kenyeret (mert épp csak olyan volt már itthon). Igaz, ő nem elégedetlenkedett, nagyon hálás volt azért, amit kapott, diplomatikus volt az elbénázott ételekkel szemben: "nincs ezzel semmi baj, nagyon finom", sőt még dicsért is: "milyen gyorsan elkészült ez az étel!", de az igazság az, hogy az önbizalmam kissé megsínylette ezt a látogatást. A palacsinta jó lett – de hát még az kellett volna, hogy azt is elbénázzam...! És az ezt követő napon jött a remek pizzám, amit még sosem rontottam el. Úgy látszik, ezt is épp ezen a héten kellett elkezdenem. (Kezdtem úgy érezni magam, mint Geronimo Stilton, akinek a történeteit mostanság olvassuk a fiúkkal.) Na de beszéljünk inkább a főzelékről, ami igenis jó volt - már annak, aki szereti.
Hozzávalók:
4-5 szem krumpli - szeletelve
1 fej vöröshagyma - felkockázva
2-3 sárgarépa - szeletelve
1 fél fej kínai kel - szeletelve
fűszerek: só, petrezselyemzöld, őrölt kömény, őrölt bors, kevés pirospaprika a színe miatt
olaj
2-3 kanál zabpehely
Elkészítés: A zöldségeket kissé megforgatom a forró olajban, meghintem kevés pirospaprikával (épp csak annyival, hogy ne legyen annyira hóka a főzelék színe, nem kell pirosnak lennie!!), sózom, felöntöm némi vízzel, és fedő alatt párolom kevés lével. Mikor megpuhult a répa is, akkor felöntöm annyira, amennyi levet szeretnék neki, utánsózom, borsozom, majd beleszórom a zabpelyhet, azzal épp csak összeforralom, majd leveszem a tűzről. Ne ijedjünk meg, ha még hígnak látjuk esetleg! A zabpehelynek kell egy kis idő, hogy megszívja magát.
A majorannás csirke receptjét már leírtam korábban. Mostanában sűrűn fogunk ilyet enni, mert tele van szép, illatos majorannával a kert. Most is úgy készítettem, mint szoktam, de hogy gyorsabban meglegyünk, kuktában főztem, abban nagyon hamar megpuhult, s mielőtt tálaltam volna, üvegtálba tettem, s grilleztem úgy 10 percig.
Készítettünk egy kis csalamádét is ebben a pár napban. Régóta terveztem már ezt, mindig megvettem hozzá az uborkát, paprikát stb. És mindig el is használtam, mert nehogy a végén megromoljon nekem a nyakamon. Vagyis sosem volt egyben annyi időm, összeszedettségem, hogy ezt megcsináljam. Most azonban segítettek - és így semmi perc alatt megvolt. Egyik este leszeltünk (nincs reszelőm) 1,5 fej káposztát, 2 kígyóuborkát, 4 nagy fej vöröshagymát, 6 kaliforniai paprikát, és rászórtam 4 bő evőkanál sót, 2 evőkanál mustármagot, 2 evőkanál köménymagot és 2 evőkanál feketeborsot (mindezt egészben, nem őrölve) majd a hűvös konyhában hagytam éjszakára.
Másnap elkészítettem a levet - ami sok lett, de tervezem, hogy céklát is teszek el, mert kaptam otthonról tormát.
Az alaplé a következő volt: 1 l vízhez 1 dl 20 %-os ecet és 7 kanál cukor. Ebből én 3-szoros mennyiséget készítettem, de a fele is elég lett volna. (Sebaj, készül a cékla!) Ezt felfőztem, és az üvegekbe gyömöszölt zöldségek tetejére öntöttem. Tettem még minden üvegbe ráadásnak egy fél babérlevelet, és persze egy kis tartósítót. Ez utóbbi miatt van némi rossz érzésem, folyton kacérkodom a gondolattal, de eddig még nem mertem megkísérelni, hogy anélkül tegyem el.
Azóta teszteltük is a csalalmádét, és kiállta a próbát!
Flóris általában rendesen gondoskodott éjszakai programról, csütörtökön azonban megosztották a dolgot Kelemennel. Szegény Kelének egész éjjel fájt a füle, alig aludtunk valamicskét. Pénteken aztán irány az orvos! Ez sem volt egyszerű menet, mert még rendesen be sem vagyunk ide jelentkezve, meg hogyan is cűgöljek keresztül az erdőn egy fülfájós gyereket... de Jillre szerencsére ismét lehetett számítani, így gyorsan a végére jártunk a dolognak. Aggódtam emiatt nagyon, mert Kelének már volt baja a fülével, egyszer perforált is, és ha náthás, nem is hall rendesen. Nagyon nem lett volna jó, ha ismét felreped a dobhártyája. Szerencsére még idejében elkaptuk a dolgot (legalább is azt mondta az orvos), azóta lórúgásnyi antibiotikumot szed, de jobban van, alszunk is éjjel - már amikor Flóris is így gondolja.
Amint elmentek anyukámék, megtáltosodtam! Mindjárt kezdetnek készítettem egy gesztenyés süteményt a magyar gesztenyemasszából, amit hoztak. A siker titka talán az lehetett, hogy ismét a kiskuktákkal dolgoztam. Főleg Flóris jeleskedett. A tojáshabhoz alig engedett hozzáférni engem is. Olyannyira, hogy időközben egyszer sikerült is kiborítania a félig felvert hab egy részét. Még szerencse, hogy maradt két fehérjém talonban. A közös munka vége az lett, hogy "zúgós habverővel" kellett felvernem a tojásokat, mert azt megtarthattam magamnak, arra Flórián nem tart igényt - egyelőre.
Először is készítettem egy kakaós piskótatekercset: 5 tojássárgából, kb 3 tojásfehérjéből, 5 evőkanál cukorból, 3 evőkanál lisztből, 2 evőkanál keserű kakaóból és kb. 1 kiskanálnyi sütőporból. Kb. 20 percig sütöttem, majd feltekertem egy konyharuha segítségével, és hagytam kicsit hűlni. Amikor kihűlt, leszedtem róla a sütőpapírt, és jöhetett a töltelék.
Ez a gesztenyemassza, amit anyukámék hoztak, már eleve cukrozott volt, úgyhogy csak egy kevés rumaromát és kb. 15 dkg vajat kevertem hozzá. Jó alaposan eldolgoztam, és már töltöttem is a tekercsbe. Feltekertem, a külsejére is kentem egy kevés krémet, majd olvasztottam egy kevés étcsokit pici vajjal és olajjal, azt is rátettem, végighúztam rajta párszor egy villát díszítés gyanánt, és már készen is volt a fatörzs. Mi még aznap vacsora után megkóstoltuk. El is fogyott volna rögtön, ha hagytam volna. De nem hagytam, mert feltétlenül vinni akartam belőle Jillnek hálából a pénteki segítségéért.
A munkás hétköznapok után aztán egy különleges vasárnap következett. Aznap kivételesen szép napra ébredtünk megint: nemcsak sütött, hanem melegített is kicsit a nap. A kert, mint írtam, alakul, de azért akad még rajta bőven javítanivaló. Például nem ártana füvet nyírni már egy ideje. Ez azonban nem is olyan egyszerű feladat mifelénk. Először is hét napból ötön esik az eső. És a fennmaradó kettő sem biztos, hogy beleesik abba az időszakba, amikor a férjemnek éppen szabadnapja van, s ha még úgy is volna, akkor is akad egyéb dolga abban a másfél napban a fűnyíráson kívül (készülni, dolgozatot javítani stb.) A másik gond, hogy nincs fűnyírónk. Terveztünk, hogy veszünk, de a szomszéd nagyon ajánlgatta, hogy majd ő kölcsönadja, kiadásunk meg akad bőven enélkül is, hát nem vettünk.
Most volt itt az alkalom, hogy szaván fogjuk a szomszédot. Felpakoltam a férjemet egy adag gesztenyés tekerccsel, és átküldtem Jillhez, mert az a bizonyos szomszéd nem más volt, mint Jill jóbarátja (vagy udvarlója, vagy vőlegénye), Kier. (És nem is a saját, hanem Jill fűnyíróját ajánlgatta.)
A Zuram eltűnt cirka háromnegyed órára, és már nem is értettem teljesen a dolgot. Tudtam, hogy készülnie kell a jövő heti óráira, nem ér rá a traccspartira, főleg ha még füvet is akar nyírni. Épp utánamentem volna, mikor jött, hogy Kier nem csupán a fűnyírót ajánlotta fel, de azt is, hogy lenyírja a füvet...! Őrület! Ilyen van??? És a férjem el is fogadta, mert neki épp egy hosszúnak ígérkező találkája volt egy Cicero nevű, igen bőbeszédű úriemberrel.
Így esett, hogy Kier nyírta a füvet nálunk, a Zuram odabent görnyedt a könyv fölött, én meg épp csak betettem a csirkét sülni egy kis zöldséggel, és már mentem is ki a kertbe, hogy felügyeljem a fiúkat - akik semmiképp sem maradhattak a házban ebben a gyönyörű időben - pláne, ha valaki füvet nyír a kertünkben. Flórisom ugyan lemondott volna a fűnyírásról, de a söprű, a fűgereblye és a levágott fű nagyon tetszett neki. Én meg virágot próbáltam ültetni.
Kaptam négy szép krizantémot a héten anyukámtól és a nagynénémtől, s már alig vártam, hogy elültethessem őket. Jill is adott néhány növényt a fűszerkertbe: levélpetrezselymet, kakukkfüvet.
A problémát megint a segítség jelentette: amit én gondosan elültettem, azt Flóris ugyanolyan gondosan ki is szedte a földből. Csupa segítőkészségből. Olykor-olykor az egyensúlyát is elveszítette: akkor törött pár szár, pár virág... alaposan megküzdöttünk a virágokkal, az ültetéssel, egymással, de végül is úgy egy óra tájban már a kertben ill. cserépben csücsült mindegyik növény, ahogy megálmodtam. Közben Kier is befejezte a maratoni fűnyírást. Én beszaladtam, hogy összedobjam a köretet az ebédhez, s addig a férjemre bíztam a gyerekeket. Egyszer csak jön ám Kele a hírrel: apa meghívta Jilléket ebédre!!
Hoppá! Bár az ötlet remek volt és igazán örültem, azért hozott magával néhány megoldandó problémát. Nem kellett nagyon révedeznem, hogy a szemem megakadjon a felhalmozódott mosatlan edényen: tegnap dél óta nem mosogattam (elvégre hétvége van, vagy mi a szösz), úgyhogy még az előző napi süteménysütésből maradtak jó része is ott díszelgett a mosogató közelében. Azon kívül aggódtam, hogy nem lesz elég az étel: csak 5 csirkecombot sütöttem.
Gyorsan visszaüzentem, hogy még 20 percre szükségem van. Aztán neki gyorsan levest főzni, mosogatni, rendet tenni. Hihetetlen, hogyan sikerült, de mire kellett, minden elkészült: a lebbencsleves babbal, a zöldséges csirke és az árpagyöngyös rizsköret. Saláta helyett ott volt a csalamádé, desszertnek beosztottuk a gesztenyés fatörzs maradékát.
Elmondom, hogy készült ez a leves. Először is előkaptam a kuktámat. Két csetres (piszkos) tányér közt feltettem pirulni egy keveset anyukám nagykocka-tészájából egy kis olajon. Találtam a hűtőben némi maradék felkockázott házi szalonnát, azt mellétettem. Mikor a tészta kellően megpirult, félrehúztam, pirospaprikát szórtam rá, megkavarintottam párszor, majd felöntöttem forró vízzel, visszahúztam a tűzre. Aztán beledaraboltam két megtisztított krumplit és répát, némi szárított petrezselyemgyökeret (mert nekem csak olyan van), beledobtam egy doboz babkonzervet és megsóztam. Ekkor lefedtem, és fedő alatt főztem, amíg csak meg nem érkeztek a vendégeink. Ez akkor már csak kb. 10 percet jelentett. Akkor kinyitottam, megkóstoltam. Úgy találtam, hogy elbír még egy kis fűszert: borsot, piros aranyat, paradicsompürét. Majd az aperitif körüli káoszban kiszaladtam a kertbe, és megnyestem a frissen elültetett petrezselymemet.
A hozzávalók tehát:
2 marék nagykocka-tészta
olaj
igazán kevés füstölt szalonna, csak az íze kedvéért
2 krumpli
2 sárgarépa
1 doboz konzervbab
kb. 1 petrezselyemgyökér
kb. 1 evőkanál piros arany
kb. 1 evőkanál sűrített paradicsom
friss petrezselyemlevél
só, bors
Szerénytelenég nélkül állíthatom, hogy igazán jól sikerült ez a leves, Kier kétszer is szedett.
A második fogásnál már lazább voltam: annak már egy ideje éreztem az illatát a sütőből - és igazán ígéretesnek tűnt. Nem emlékszem, írtam-e már ennek az ételnek a receptjét. Ezt eredetileg pulykamellből vagy szárazabb sertéshúsból szoktam, és nem tepsiben, hanem lábasban, de most csirkém volt, és bár akkor még nem tudtam, hogyan alakul az ebédünk, kinn szerettem volna tölteni a délelőttöt a napon a virágok közt, ezért úgy döntöttem, kipróbálom, működik-e a dolog, ha tepsiben (jénaiban) készítem ugyanezt. (Működött.)
Hozzávalók:
5-8 csirkecomb
1 nagy fej vöröshagyma
3 sárgarépa felkarikázva
2 marék fagyasztott borsó
(elbírt volna egy kis karfiolt is, de az nem volt itthon)
petrezselyemlevél
fél zöldségleveskocka - ez el is maradhat
só, bors
Elkészítés: Ki szoktam bélelni a jénait is, hogy könnyebb legyen mosogatni, de ha valaki sajnálja rá a sütőpapírt, azt is tökéletesen megértem: az csak kenje meg egy kicsit az alját olajjal!
Egy nagy fej vöröshagymát félbevágtam, majd vékonyra szeleteltem, s szép sorban leraktam a szeleteket a tál aljára. Erre jöttek a sózott, borsozott csirkecombok, arra pedig a sárgarépa, a borsó, még egy kevés só, fél leveskocka elmorzsolva és egy kis petrezselyemlevél. Az egészet lefedtem, és 200 fokon sütöttem kb. egy órán át - lehet, hogy én egy kicsit tovább is, de egy óra előmelegített sütőben elég neki.
Ez a hirtelenjött közös ebéd mindenkit egészen felvillanyozott. Rég voltam ilyen felszabadult, mint akkor délután. Ehhez kellett a mesés őszi napsütés, a virágok, a gyerekekkel töltött közös idő, s az is, hogy végre megint minden úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Jó alaposan megdicsérték a főztömet, és a hét eleji ügyetlenkedések után ez különösen jólesett. Jill azóta el is kérte a csalamádém receptjét.
Úgy tűnik tehát, hogy a sekély vízben kissé elkényelmesedtem a hét elején, de a mélyvízben összekaptam magam, és elkezdtem tempózni: kiúsztam a partra!
(Remélem, maradok is ott, a hét végén a férjem szülei jönnek, és nem szeretnék nekik csalódást okozni.)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.