Nagymamák kedvence: Ferdinánd

Azt hiszem, nagy terhet vettem le a család válláról, amikor sütni-főzni kezdtem: ünnepek alkalmával a nekem szánt ajándék beszerzését az első útjukba kerülő könyvesboltban elintézhetik — megveszik a legújabb szakácskönyvek valamelyikét. :) Időnként persze magamat is megajándékozom, aztán ott vannak a megörökölt kiadványok meg a kézzel írt és netről letöltött receptek, így aztán az íróasztalom – mert mindezt ott tárolom, hogy kéznél legyen – egy gasztronómiai kiadóvállalat hangulatát idézi. Legfelül a már említett nagymamás receptkönyv terül el – jókora —, s most éppen nyitva van. Bingó, hát persze hogy a Ferdinánd-tekercsnél! :)

Ferdinánd-tekercs

Hozzávalók (10-12 tekercshez):
3 dkg friss élesztő (a felfuttatásához: 0,5 dl langyos tej+1 evőkanál kristálycukor)
30 dkg rétesliszt
késhegynyi só
3 tojássárgája
kb. 1,5 dl langyos tej
1 dl étolaj
A kenceficéhez:
10 dkg vaj/margarin
3 evőkanál porcukor
Az „öntet”-hez:
1 dl forró tej
1 csomag vaníliás cukor
10 mokkáskanál kristálycukor

Előkészítés és tanácsözön

A sikeres kelesztés feltétele a megfelelő hőmérséklet (hát ez nagyon tudományosra sikerült) :), ezért idejében vegyük ki a hűtőből a tojásokat, és a lisztnek sem árt, ha jó langyos. A fém gyúrótálat is érdemes keblünkre ölelni (vagy a kályha mellé gurítani), és persze ne a kelesztés kellős közepén szellőztessünk a konyhában.

Az élesztő felfuttatásához, illetve a tésztához adagolt tej meleg legyen (40-45 fokos), de semmiképp se forró. (Mikróba téve rövid idő alatt eléri a kellő hőfokot; ha szükséges, hagyjuk hűlni.) A tészta kelesztéséhez is meleg helyet válasszunk. (Nyáron persze ez nem gond, mert a lakásban online meleg van.)

Elkészítés és tekercsözön

Helyezzük tehát fél deci meleg, cukros tejecskénkbe a széttördelt élesztőt, majd fedjük le, s tartsuk akolmelegen. Mérjük ki a rétes(!)lisztet, keverjük bele a sót, öntsük rá a napocskákat (v. ö.: tojássárgákat). Morzsoljuk össze, majd adjunk hozzá annyi meleg tejet, amivel gyúrható állagú tésztát kapunk (kb. 1,5 dl). Öntsük rá a futásnak eredt élesztőt is, és jól gyúrjuk össze. Végül adjuk hozzá az étolajat, s mindebből gyömöszöljünk sima felületű cipót.

A cikk folytatásához kérjük küldjön egy emelt díjas sms-t, tetszőleges mobilszámra!

Ez tréfa volt! :)

Az viszont már nem tréfa, hogy kis cipónkat közben kezelésbe vették az élesztőgombácskák, ám mivel szégyenlősek, takarjuk le a tálat, hadd keletkezzenek s kelesszenek kedvükre. Addig is a kenceficéhez mikrózzuk puhára a vajat/margarint, s a porcukorral keverjük jó habosra.

Szapora szaporodás

Ha kb. a duplájára hízott a cipó (az enyém fél óra alatt nőtt ekkorára), párszor átgyúrjuk, s lisztezett deszkán félujjnyi-ujjnyi vastagságú téglalapot nyújtunk belőle (nem baj, ha kissé ovális). Ezután az előkészített vajas-cukros krémet egyenletesen rákenjük a tésztára úgy, hogy a szélén 1 cm-nyi sávot szabadon hagyunk.

A kedvenc munkafázisom következik: a megkent lap bejgliszerű feltekercselése. A göngyölítést követően hosszú, éles késsel kb. 2 centi vastagon felszeleteljük a rudat, s az így kapott csigákat lapjára fektetve (a kevésbé krémes oldala legyen felül) sütőpapíros tepsibe tesszük, három lépés, akarom mondani 3-4 centi távolságra egymástól.

Előhidegített sütő

A Ferdinánd-tekercs azon kevés sütik egyike, melyet hideg sütőben indítunk el a kulinarizálódás útján — legalábbis a nagyik ezt írják, és én hiszek nekik. :) A szimpatikus középső rács kiválasztása után rögtön állítsuk is a szabályzót 210 fokra, toljuk be a csigákat, aztán véletlenül se üljünk le, hiszen még adósak vagyunk az „öntet” elkészítésével. E számomra szokatlan eljárás szerint 1 dl forró tejben feloldjuk a 10 kávéskanálnyi kristály- és a vaníliás cukrot, majd a félig megsült tekercseket (kb. 15 perc) arányosan meglocsoljuk vele. Meglepve konstatáltam, hogy a csigák mohón isszák magukba az édes nedűt, alig lett foltos a sütőpapír (pedig attól tartottam, csigaleves lesz a dologból.)

Visszatolva további negyed óra alatt készre sütjük a nyakon öntött csigákat. Érdemes időnként ellenőrizni a talpacskájukat: legyen szép barna, és felül is kaphat némi pírt. (Túlsütni nem szabad, mert megkeményedhet.) Újsütetű receptről lévén szó, drasztikus megoldást választottam: letörtem egy darabot az egyik tekercs-végről, és megkóstoltam. Finom volt! (igaz, pár percre visszatoltam még).

Finom, fánkos falatok

Igen, a Ferdinándok falatozásakor fánkra emlékeztető ízeket is érezni véltem! Ez azonban csak az egyik erénye: puha, foszlós és tömör egyszerre, a tejes fürdő hatására pedig szolid édes köpeny veszi körül a halványsárga tekercseket. Mi azért édesebb szájúak vagyunk, ezért vaníliás porcukorral bőven meghintve tálaltam. Summa summarum: különleges csemege, amely frissen, melegen a legfinomabb.

Itt a Mindmegettén is akad néhány Ferdinánd-recept, melyek érdekessége, hogy merőben különböznek egymástól. Lehet játszani a krémmel, az öntettel, meg persze az elkészítés módjával is. Magam egyelőre maradok a nagymamák receptjénél, a változtatás jogát azonban — akárcsak eddig — fenntartom! :)

Jó étvágyat kíván:

Pistuc

Cikkem írása közben Maci barátom újabb négysorossal jelentkezett, természetesen az aktuális receptre hangolva. Ugye elnézik neki...? :)

Egy tekercspusztító naplójából

Ferdinánd tekercse ízletes,
gyorsan legurul torkomon.
Pocakom gömbölyög,
faterom hőbörög:
„Bélpokol fertőzi otthonom?!”