Kollégánk megkóstolta a svéd büdös halat - így reagált

Ha azt mondjuk, hogy svéd gasztronómia, valószínűleg sokan nyálcsorgatva rohannak az IKEA-ba húsgombócot per vegagombócot enni húszasával. Esetleg lazacot mandulatortával. Igazából a sztereotípiák szinte a valóságot tükrözik, de a mostoha skandináv körülmények egy egészen különleges svéd „finomságot” is szültek: az erjesztett (köznyelvben rohasztott, savanyított) heringet, azaz a surströmminget. Elöljáróban annyit mondunk, ez az „ínyenc falat” bármely rendőrség eszköztárában szerepelhetne, mint tömegoszlató fegyver.

Még mielőtt teljesen leírnánk a svéd konyhát, azért tegyük hozzá, hogy a dübörgő helyi mezőgazdaság termelte krumplit-hagymát és a halászok portékáit remekül elegyítik például fish&chips formájában, és jávorszarvaskolbásszal is találkozni akár az utcai bódéknál, de a délutáni szieszta – az úgynevezett fika – kedvelt helyi sütijét a kardamomos/fahéjas csigát sem hallgatnánk el.

A meglehetősen rövid és szűk körű kitérő után pedig térjünk is vissza erre az eufemizálóan megosztónak is nevezhető halételre: ha valaki tényleg egy echte svéd különlegességet szeretne kóstolni egy életre szóló élmény keretében, menjen Stockholmba, keressen egy parkot és egy konzervnyitót, majd essen neki egy surströmming feliratú fémdoboznak. A folyamatos erjedés okozta térfogatnövekedés és a kellemesnek semmiképpen nem nevezhető illatok miatt nagyon másban nem is lenne ildomos árulni, repülőre nem lehet felvinni.

A magyarok rúzsflórás büszkesége, a pálpusztai sajt egy igazi luxusparfüm a surströmminghez képest, ha hasonlattal szeretnénk élni, de embere – illetve orra – válogatja, ki hány méterre menekül a konzervnyitó első csapásakor. Képzeljünk el egy igazán nemes csatornaszagot a legnagyobb indiai kánikulában, szóval nem az a klasszikus nyálcsorgatás vár ránk, mintha mondjuk egy tonhalkonzervet nyaláboltunk volna fel a polcról az akció előtt. De ha kíváncsiak vagytok egy igazán autentikus megnyilvánulásra a behatolás pillanatában, akkor itt van egy remek videó.

A surströmming létezését a korabeli tartósításnak és élelmiszeriparnak köszönheti: a só drága volt, a hering olcsó, nosza, savanyítsuk meg! Tavasszal kifogták a zsíros halat, kevés sóval hordókba vágták, és tádám: nyár végére fogyasztásra kész cikkünk tárgya. Ma már természetesen nem az a kimondottan szezonális termék, egész évben kapható.

Kóstolásnál két iskola létezik: az igazán kemények természetesen önmagában, érzéki élvezettel falatozzák a kicsit puha, de határozottan halállagú halat, a hagyományőrzők viszont csomagolnak hozzá köretet, kést, villát. Tehát nem az a cél, hogy minél hamarabb legyűrjék, svédéknél ez szociális program, megadják a módját: főtt krumplit, újhagymát, tejfölt (creme fraiche) és svéd lepénykenyeret majszolnak hozzá.

Mint e cikk szerény szerzője, stockholmi látogatásom második napirendi pontjának (az első egy Systembolaget, a Svéd Nemzeti Italbolt legközelebbi egységének felkeresése volt) felvettem ezt az utánozhatatlan élményszerzést, nem lehet holmi videókkal eltéríteni.

És mivel én sem szeretném a Svédországba látogató magyarokat lebeszélni semmi jóról, ezért nem is teszem, az elmúlt 3000 karakter bizonyítja, hogy túléltem. AZ ESEMÉNYT végigfotózó cimborám és díszes kíséretünk azért a fémcsikorgás közepette óvatosan métereket hátrált, de egy frissen nyílt dögkútnál semmiképpen nem volt veszélyesebb a levegő orrfacsaróindexe a konzerv teljes kitárulkozásakor. Kóstolásnál némi poshadt pezsgősség öleli körbe a diszkréten sós halhúst, de ami megmarad, az az hogy a hering igen kellemetlenül és savanyúan bugyborékol a nyelvvel találkozva. Tesztelni ne féljetek, megváltást ne várjatok!

A kuriozitás nagyon nagy úr, ezért én megettem két megtermett heringet – egyet magában, egyet hagyományos terítékkel. Mivel semmilyen fogadás nem kötött, és a kíváncsiságom már teljesen ki volt elégítve, ezért könnyedén megosztottam maradék étkemet a környék szárnyasaival – remélem nem pusztított dögvész a kacsák között. Be kell valljam, én azért biztosra mentem, és a hónapos halak után küldtem egy Unicumot.