A féléves csecsemő hozzátáplálásakor természetesen nem ezek a választandó zöldségek, de megfelelő konyhatechnika alkalmazása után a totyogósaknál már elgondolkozhatunk azon, hogy a hüvelyes növények milyen formában kerüljenek a tányérba. Hat hónapos kortól a hüvelyesek közül először is főzzünk felesborsót, zöldborsót, vörös lencsét, barna lencsét, s mindent turmixoljunk!
A hüvelyesek termése nem csak az éréskor fogyasztható, kiválóan eltartható, tárolható télen, ami ugyancsak előnyt jelentett régen.
A szegények kaviárjának is becézett lencse őshazája Afganisztán vidéke, de Mezopotámiában és Egyiptomban is termesztették (III. Ramszesz egyiptomi fáraó sírjában, Thébában a falképeken lencsetermesztési és -főzési jelenetek láthatók). Az indiai konyhának ma is az egyik fontos alapanyaga. A Nílus vidékéről jutott el Görögországba, majd a Földközi-tenger egész vidékére. Nagy becsben tartották a rómaiak is: sóval és lencsével küldték utolsó útjukra halottaikat. A lencse fontos szerepet játszott a néphitben és a népi gyógyászatban is. A növény népszerűsége a XVII–XVIII. századtól a sokféle borsó és bab elterjedésével jelentősen csökkent, de az újévet még ma is lencséből készült étellel köszöntjük, mert a babona úgy tartja, hogy aki lencsét eszik, annak az új esztendőben sok pénze lesz.
A bab hazánkba a török hódoltsággal érkezett, nagy kerülővel, mivel őshazája Dél-Amerika. A törökök előtt Európában a lóbab és a nyugat-ázsiai lubia szolgált bab jellegű főzeléknövényként. Kínában és a világ több táján ma is számos egyéb babfajtát termesztenek, nálunk az amerikaiak honosodtak meg.
Ugyancsak Afganisztán, Abesszínia a borsó első előfordulási helye, s csak később érkezett a Földközi-tenger vidékére. Akkor még csak az érett, száraz vagy felesborsó jelentette a táplálékot, amelynek magas keményítőtartalma bőséges energiaértéket képviselt. A zöldborsót csak a XVII–XVIII. század fordulóján kezdték el fogyasztani Franciaországban. Jó tulajdonságaiért és kellemes ízéért a magyar konyháművészetben is régóta jelentős szerepet tölt be, számtalan fajtája ismert, hazánkban mintegy 25-30 félét termesztenek.
Ma a hüvelyesek magtermését jó ízéért, magas keményítő-, azaz szénhidráttartalmáért fogyasztjuk. A fokozatos lebomlás miatt a vércukrot is lassan emeli meg, ami egyenletes, egészséges vérszintet, tartós jóllakottságérzetet ad. Némely fejlődő, szegény országban (főként Ázsiában) ma is néphagyománynak számít a bab- és a lencseevés: az édesanya megrágott formában tömi a magvakat csecsemője szájába. A hüvelyesek magtermése – különösen szárított formában – hatvan–nyolcvan százalékban tartalmaz keményítőt, így jelentős energiaforrás. A bab, a borsó és a lencse fehérjetartalma is magas, 25 százalékos, és aminosav-összetételében is csaknem komplett. Kiváló a hüvelyesek ásványanyag-összetétele: magnézium, kalcium, kálium, króm, vas, vitaminok. Sok B- és E-vitamin van bennük, és az ugyancsak immunfunkciókban szerepet vállaló folsav-koncentrációjuk is magas.
A hüvelyesek oldhatatlan és oldható rostokban is gazdagok. Az oldható rostok a bélbaktériumok segítségével lebomlanak, hasznosulnak (vitamin-, zsírsavképzés stb.), és támogatják a bél immunológiai feladatát, a bélhámsejtek táplálását. Az oldhatatlan rostok a bélmozgás serkentői, ami által a salakanyagok eltávoznak.
A zöldborsó kisebbeknek is ajánlható, de a szárazborsó gyakran okoz gondot a bélműködésben, ezért csecsemőknek és bölcsődés korú gyermekek nem ehetik, és idősebbeknek is csak mértékkel adható.
A hüvelyesek magas rosttartalmát mind a felnőttek, mind a gyermekek szervezete nehezen emészti. A magokban lévő szénhidrát-összetevők sok gázt képeznek, s ez érzékenyebbeknek bélfeszülést, fájdalmat is okozhat. Ugyanezek a rostok sok ásványi anyagot megkötnek, felszívódásukat megakadályozzák.
Különböző konyhatechnikákkal segíteni lehet e nehézségeken. Kisgyermekeknek mindenképpen el kell távolítani a kemény cellulózhéjat. A magok víztartalmát áztatással (bár ez az ásványianyag-tartalmat csökkenti) növelni lehet, a rostok szerkezetének fellazításával csökkenthetők az emésztési panaszok.
A hozzáadott fűszerek – só, hagyma – terhelik az emésztést. Bármennyire is szeretjük például a csülkös bablevest, gyermekeink tányérjába jól átfőzött, és átpasszírozott, kevés sóval ízesített bab-, borsó- és lencsepürét tegyünk, azt is csak az első év végén, amikor már a hasnyálmirigy-működés biztonsággal megindult. Ha a gyermek a bélgázok okozta nehézségekkel egyébként is küszködik, a hüvelyesek élvezetét halasszuk a második évre, a csülökkel pedig várjunk az óvodáskorig.
E zöldségeket tehát lehet a kicsiknek is adni, de leginkább a frissen érett formákat, a zöldborsót, a zöldbabot, természetesen átpasszírozott formában. Az élettani fejlődést és a gyermek egyéni reakcióit figyelembe véve a szárított magok kínálása a második évre maradjon, püré vagy híg leves formájában. A nehéz, magyaros készítési módokkal pedig várjunk leginkább kisiskolás korig.
1. Kis maréknyi zöldborsót olívaolajon megpárolunk, amikor félig kész, hozzáadunk egy sárgarépát és egy közepes burgonyát kockára vágva; felöntjük vízzel, készre főzzük, majd melegen turmixoljuk. 2. Az előző este beáztatott feles borsót (lehet száraz zöldborsó vagy sárgaborsó) csipetnyi sóval és cukorral, egy egészen kicsi fej egész hagymával, egy fél fehérrépával, egy kis szelet zellerrel és néhány szál petrezselyemzölddel kb. 30 percig lassú tűzön puhára főzzük. Az ízesítő zöldségeket kivesszük, a borsót egy kávéskanál margarinnal és tejjel (kicsiknek anyatejjel, nagyobbaknak tejszínnel) pépesítjük. Az ínyenc módokon készülő bab- és lencsepürék felnőtteknek való ételek. Kicsiknek habarással vagy rántással és turmixolással készíthetünk egyszerű főzeléket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.