Rákkeltő cukorpotló betiltását követeli egy nemzetközi szervezet - több, mint 2500 termék érintett
![Sugar,Addicts,Open,Cans,To,Satisfy,Their,Sugar,Cravings.](https://cdn.mindmegette.hu/2025/02/-YUrU9766NJOrzC08z2YqFRVv80cu-g3gEvPO9rWX6I/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQyYzAwNmRjY2VhMzQ2N2NhODMyMjZlMWVmNTEyODNi.webp)
Az aszpartám nevű édesítőszer hatásairól az utóbbi időszakban több tudományos cikk is megjelent, és ezek alapján különféle nemzetközi szervezetek petíciót indítottak annak betiltásáért. Például a Foodwatch International közleménye szerint „nem vesztegethetjük el az időt”.
Ahogy arról a Mindmegette is beszámolt, 2023. júliusában, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) alá tartozó Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) a lehetséges rákkeltő anyagok közé sorolta az aszpartámot. Azt azonban azóta sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az aszpartám rákot okoz, ugyanis korlátozottak az erre utaló bizonyítékok. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége akkori állásfoglalása szerint az aszpartám fogyasztása biztonságos, maradt az eddig érvényben lévő napi beviteli ajánlás is. A szövetség kiemeli, hogy a külföldi hatóságok nem változtattak a megengedhető napi beviteli értéken sem, ami maradt a 0–40 mg testtömegkilogrammonként. Ez egy olyan magas érték (kb. 9–14 db édesítőszerrel készült dobozos üdítőnek felel meg), amit normális körülmények között nem fogyaszt el egy ember egy nap. A hazai szakmai szervezet azt is leszögezi, hogy az aszpartám az egyik lerégebben és leggyakrabban vizsgált mesterséges édesítőszer, és eddig valamennyi alkalommal megerősítették a biztonságosságát a megadott napi bevitel figyelembevételével.
Az aszpartám egy mesterséges édesítőszer, amelyet számos alacsony kalóriájú és cukormentes ételben és italban alkalmaznak. Kémiai felépítése két aminosavból áll: aszparaginsavból és fenilalaninból. Édesítőereje körülbelül 200-szorosa a cukorénak, ezért kis mennyiség is elegendő a kívánt édesség eléréséhez.
Jelenleg Európában több mint 2500 termék tartalmaz aszpartámot. Egy friss kutatás során, melyben a Magyarországon elérhető legnépszerűbb top50 üdítőt vizsgálták, világosan kiderült, hogy a márkák legtöbb italában még mindig megtalálható ez az édesítőszer: az 50 tesztelt üdítőből 35 esetében szerepel aszpartám az összetevők között. Éppen ezért a Foodwatch nemzetközi civil szervezet, a francia Rákellenes Liga és a Yuka nevű mobilalkalmazás-fejlesztő vállalat petíciót indított az aszpartám betiltásáért Európában. A petíciót az Európai Bizottságnak és az uniós tagállamoknak terjesztik elő, hangsúlyozva, hogy „egy ilyen mértékű kockázatot hordozó adalékanyagnak nincs helye az élelmiszereinkben és italainkban” - írja a borsonline.hu.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.