Édes polenta vagy puliszka
Klasszikus kuglóf
Rakott karfiol (a klasszikus recept)
Tojásos nokedli fejes salátával
Oroszkrémtorta
Epres blondie
Nutellás babka
Parasztlángos (kenyérlángos)
Klasszikus grízgaluska leves
Klasszikus túrógombóc fahéjas tejföllel
Kínai szezámmagos csirke
Rakott zöldbab darált hússal
Hagymakrémleves
Toros káposzta
Eggs Benedict (Benedek tojás)
Krémes spenótfőzelék
Farsangi szalagos fánk
Mátrai borzaska
Gőzgombóc vaníliasodóval és mákkal
Tejszínes gombaleves
Vannak olyan tipikus ételek, amelyeket előszeretettel fogyasztunk nyáron, az egyik ilyen például a lángos, és ezzel bizony a hazánkba látogató külföldiek is teljesen egyetértenek.

Emellett azonban van még néhány olyan fogás, amit szívesen fogyasztanak a turisták a nagy melegben. A Taste Atles nemzetközi gasztronómiai portál válogatásából kiderül, hogy melyek ezek az ételek.

1. Lángos

A lángos szerepel az első helyen
A lángos szerepel az első helyen

Ahogyan azt már fentebb is említettük, a lángos az egyik legkedveltebb nyári ételünk, és nem csak nekünk. A hozzánk érkező külföldiek ezt fogyasztják a legszívesebben, ha hozzánk érkeznek. Bár a sajtos-telfölös változat először sokakat meglep, ám egyetlen kóstolás is elég a következő mondathoz: „Eddig miért nem ettem ilyet, hiszen ez mennyei!”

2. Kürtöskalács

A kürtöskalács is a turisták nagy kedvence
A kürtöskalács is a turisták nagy kedvence

A kürtöskalács igazi reneszánszát éli, és amíg mi inkább a hűvösebb hónapokban fogyasztjuk előszeretettel, addig a külföldiek nyáron is rajonganak érte.

3. Kifli

Akkor igazán finom a kifli, ha kívül ropogós, belül pedig puha
Akkor igazán finom a kifli, ha kívül ropogós, belül pedig puha

Érdekes, hogy ez a nálunk szinte nap, mint nap fogyasztott pékáru mennyire népszerű a hazánkba érkező turisták körében. Persze ki tud ellenállni a kívül ropogós, belül pedig puha, letekerhető kiflinek? Egy biztos, a külföldiek nyáron is szívesen választják.

4. Pogácsa

A kisebb és a nagyobb méretű pogácsáért is rajonganak a külföldiek
A kisebb és a nagyobb méretű pogácsáért is rajonganak a külföldiek

Ahogyan mi is, a turisták is imádják a pogácsát, különösen azért, mert kisebb és nagyobb méretű is kapható belőle. Az ízesítés terén pedig inkább a sajtos vezet, de a tepertős is sok szavazatot kapott. Többen még azt is megjegyezték, hogy a pogácsa annyira magyar étel, hogy még a népmesékben is ez szerepel.

5. Bundás kenyér

Mindegy, hogy tél van, vagy éppen nyár, a bundás kenyér mindig nagy kedvenc marad
Mindegy, hogy tél van, vagy éppen nyár, a bundás kenyér mindig nagy kedvenc marad

A bundás kenyér télen, nyáron nagy kedvenc nálunk, magyaroknál is, hiszen milyen jól esik reggelire egy, két langyos szelet belőle, különösen egy bögre meleg teával. A külföldiek pedig szívesen fogyasztják tejföllel, majonézzel, illetve különféle fűszerekkel.

(Forrás: Metropol)

Borítókép: Mindmegette

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.