2005. nov. 21. Mirza felturbózott betyárlevese

Mi pedig büszkén mutatjuk mindenkinek, hogy milyen újdonságokkal alakult tovább a kis ház a legutóbbi látogatásuk óta. Legkedvesebb vendégeink: Zsigmond és Árpád. A két kis lurkó szeret hozzánk járni, és ha a szüleim megkérdezik őket, hogy hova mennek a hétvégén, csak annyit mondanak: Bagolykáékhoz. (Úgy tűnik, népes kis famíliánkból Bagoly kutya gyakorolt rájuk a legnagyobb hatást).

Megérkezésüket követően a gyerekek első útja mindig az ebekhez vezet. Eleinte nagyon féltem attól, nehogy valamelyik kutya egy óvatlan pillanatban odakapjon az őket nem mindig finoman simogató kicsikhez, de szerencsére bebizonyosodott: a kutyák kultúrlények. Sőt, úgy látom, kicsit tartanak Zsigától és KisÁrpádtól, akik szerintem nem sok különbséget tesznek az élő és a plüss állatok között.

A kantin hétvégente különösen nagy örömmel tevékenykedik. Ilyenkor van időm kipróbálni (és másokon is tesztelni) azokat az érdekes recepteket, amiket hetek, hónapok óta gyűjtök. Sajnos a gyerekek nagyon kiszámíthatatlanok, így nem mondanám, hogy a kantin működése mindig eredményes. Sőt. Tutira csak a süteményeim jönnek be nekik. No és a spagetti. Árpi-baba jobb evő, mint Zsiga, de újabban szívesen utánozza a bátyját, és ő is renitenskedik.

Régóta terveztem, hogy egyszer Betyárlevest főzök. Mivel húst, zöldséget és tésztát is tartalmaz, úgy gondoltam, a gyerekeknek is ízleni fog. Hozzávalók: 10 dkg füstölt szalonna, 1 nagyobb hagyma, 1 paprika, 1 paradicsom, 15 dkg füstölt tarja, 10 dkg (maradék) pörkölt (elhagyható), néhány karika kolbász (elhagyható), 50 dkg (mirelit) vajbab, 15 dkg pici orsótészta, 1-2 evőkanál pirospaprika, 4 evőkanál liszt, 4-5 dl tejföl, só, bors, 2 db erőleveskocka, 1 csokor petrezselyem
Elkészítés: A kockára vágott szalonnát és hagymát üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a felkockázott füstölt tarját, a kolbászt, a pörköltöt, paprikát és paradicsomot. Megpirítjuk, majd az edényt lehúzzuk a tűzről és megszórjuk pirospaprikával. Felöntjük 2 liter vízzel, beleteszünk 2 erőleves kockát, és takaréklángon főzzük addig, amíg a hús meg nem puhul. Beletesszük a megmosott, feldarabolt (vagy mirelit) vajbabot, és visszatesszük a tűzre. Amíg a bab megpuhul, egy külön fazékban, forró, sós vízben megfőzzük az orsótésztát. Amikor a vajbab is megpuhult, egy nagy bögrében vagy tálban összekeverjük a lisztet és a tejfölt és hozzámerünk egy kis forró levest. Habverővel simára keverjük, majd még 2-3 kanál levest merünk hozzá és hasonlóképpen elkeverjük. Ha szép homogén az állaga, a leveshez öntjük, és a leszűrt orsótésztát is hozzáadjuk. Petrezselyemmel megszórva azonnal, forrón tálaljuk. Nagyon laktató étel, így nem szükséges második fogást készíteni!

A gyerekek nagyon édesen kanalaztak, öröm volt nézni őket. Mindig mondom is Szilvinek, hogy ez a két kisfiú ébresztette fel a bennem szunnyadó Anyukát. Mindig elérzékenyülök, ha csak a fényképükre nézek, mert annyira őszinte szeretet és tisztaság árad az ártatlan, nagy, mosolygós kék szemeikből.Tudom, hogy még nem megfelelők a körülményeink, de bízom benne, hogy Ká-val egyszer mi is eljutunk oda, ahol a tesómék tartanak, és a kisház gyerekzsivajtól lesz hangos.

A desszertről a bátyámék gondoskodtak, mignonokat hoztak egy papírtálcán. A Rózsaszínű mignonokról mindig Apa jut eszembe, aki -hogy kiművelődjünk - kiskorunktól kezdve rendszeresen színházba, hangversenyre és operába hurcolt minket. A színdarabokat mindig nagyon szerettem, a hangversenyekkel viszont csak idősebb koromban sikerült megbarátkoznom. (Amikor is Brigivel az erkélyről egy színházi látcsővel kukkoltuk, és mindig akkor vihogtunk fel valami idióta poénon, amikor véget ért egy-egy darab). Az operákat azonban (szégyen vagy sem) nem sikerült megszeretnem, pedig Apa mindent megpróbált. Kis színházi retikült, kabátkát kaptam, színes történetekkel szórakoztatott, és rózsaszín mignonokat vásárolt a szünetben...

Délután, amíg Árpi az anyukájával nyugovóra tért, Zsigmonddal, a tesómmal és Ká-val sétálni mentünk a Gesztenyésbe. Zsiga minden mászókára felmászott, hintázott, ugrált és kacagott, olyan önfeledten, ahogy csak egy 3 éves kisfiú szórakozhat. Bár meglehetősen hideg volt, nagyon jól éreztük magunkat. A friss levegőn jókat beszélgettünk, és meghallgattuk a bátyám ötleteit a kisház szigetelésével és bővítésével kapcsolatban.

Mire visszaértünk, Árpi-baba is felébredt. Főztem egy teát, és játszani kezdtünk. A gyerekek pillanatok alatt úgy szétdobáltak mindent, hogy csak pislogtam (a gyerekes barátnőim szerint ez a jelenség mindennapos). De nem bántam, sőt! Szívesen játszottam velük, hallgattam a csacsogásukat, és pakoltam utánuk. Biz'' Isten, menne nekem ez minden nap!

Kis vendégeink késő délután indultak csak haza tőlünk, Bagolykáéktól, de Ká és én annyira fel voltunk dobva az élményektől, hogy nem tudtunk nyugodtan ülni a fenekünkön. Úgy döntöttünk, rendbe tesszük az étkezőnk északi sarkát (ami mellesleg a bágua térkép szerint a gyerek-területünk). Ká felfúrta az egyik bepácolt polcunkat, alá aggattunk néhány öreg, de nagyon helyes kályhacsempét, a polcra pedig csonthéjas gyümölcsöket tartalmazó csuprokat tettünk. Nagyon hangulatos lett, nem beszélve arról, hogy míg kint szállingózik a hó, elég csak a polcra nyúlni, és máris törhetünk magunknak egy kis diót, mandulát vagy mogyorót.

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>