2007. október 4. Gróf Titusz 20. születésnapja

2004 májusában, Anyák napján találkoztam Ká-val, aki néhány nappal később hazavitt magával, hogy bemutasson az anyukájának, és Gróf Titusznak, a macskájának.
Míg Éva (Ká anyukája) kedves és barátságos volt velem, Gróf Titusz kifejezetten utálatosan viselkedett. A "milyen szép cicus" kezdetű bókjaim hallatán lelapított fülekkel, megvető tekintettel elsétált mellettem, és amikor megpróbáltam megsimogatni, lábrázást kapott tőlem.
- Jössz te még az én utcámba, te nagyképű szőrcsomó! - suttogtam felé, amikor Ká és az anyukája magunkra hagytak a nappaliban.
De Gróf Titusz úgy tett, mintha nem hallaná.

Aztán teltek-múltak a hetek, és Ká észrevétlenül magához költöztetett. A szekrényében fiókokat kaptam, az anyukája pedig lerámolta a fürdőszobában az egyik polcát, mondván, nyugodtan pakoljam rá a holmimat. Gróf Titusz azonban továbbra sem volt elragadtatva tőlem. Ha elmentem mellette, a bokámba harapott, ha pedig meg szerettem volna simogatni, az ujjaim után kapott.
Gondoltam, kettőnk közül azért mégiscsak én vagyok a leleményesebb, így aztán egyik délután egy csomag tengeri hallal állítottam "haza". Gróf Titusz "ismeretségünk kezdete óta" első ízben nézett rám érdeklődéssel a szemében, majd tekeregni kezdett körülöttem, és kíváncsian méregette a zacskómat.
- Mit bámulsz, te buta macska? - kérdeztem tőle, amikor kettesben maradtunk. - Menj, és nézd a rokonaidat, úgyis csak azokat szereted. Én addig felfalom ezt szép nagy csomag tengeri halat.
Gróf Titusz ekkor felordított.
- Nahát - mondtam neki meglepetten - azt hittem, hogy te néma vagy.
Az öreg macska erre könnyedén felugrott a mellettem lévő székre, és a mancsát az asztalon pihenő kezemre tette.
- Legyünk barátok? Hát ezt szeretnéd? - kérdeztem nevetve, mire az Öregúr dorombolni kezdett. Ettől a pillanattól datálódik a barátságunk.:o)))

Többé sosem harapott meg, és ha hazajöttem, "a boldog macska" tipikus tartásával szaladt elém. Figyelt, amikor reggel, munkába indulás előtt sminkeltem, figyelt, ha tévéztem, és figyelt, amikor főzni kezdtem.
Valójában óriási része volt abban, hogy a Morzsáló, mint blog, megszülessen. Amikor Ká-val megismerkedtem, még semmit sem tudtam főzni, de a szerelem szárnyakat adott, én pedig repülni kezdtem. Először egy egyszerű keksz, később egy pástétom, majd egy frissen sült házi kenyér került az asztalra - saját művemként, "új családom" pedig el volt ragadtatva a munkámtól.
Gróf Titusz ettől kezdve az árnyékommá vált. Sokszor késő éjszakába nyúlóan sütögettünk a konyhában: az Öregúr és én. Folyamatosan meséltem neki, hogy mi volt bent a munkahelyemen, és hogy mit ír Horváth Ilona a rántások ízesítéséről. Ő pedig érdeklődve hallgatott. (Jó, néha elbóbiskolt, de ezt betudtam idős korának.)

Aztán megszületett a Morzsáló, amelynek Gróf Titusz lett a védjegye, amint egy konyhaasztalon heverészik egy kenyérpirító mellett. A rajz (utólag is köszönet a designerek kezének és kreativitásának!) nagyon sokatmondó és mutatós lett. Az Öregúr médiaszereplővé, mi több, rajzfilm macskává vált.:o)

Amikor a kis házba költöztünk, ő is velünk költözött, és boldogan bandázott velünk a pókhálóval borított padláson, végigasszisztálta a festést, és a teljes házfelújítást. Barátságunk elmélyülésével az öreg macska még a süketségéből is kigyógyult, hiszen akárhányszor kiordítottam a konyhaablakon, hogy "Kééééérsz egy kis halat?", Titusz mindig egy perc alatt ott termett.:o))) De szívesen evett a pogácsámból, a tojáskrémemből, és szinte mindenből, amit a kis ház konyhájának ódon falai között sütöttem.

Tudom, hogy nem csak a halak miatt szeretett meg engem. Sokszor bohóckodott velem: amikor teregettem, és elmentem mellette, mindig elkapta a szoknyám szélét vagy átkulcsolta fehér mancsaival a bokámat. De sosem karmolt vagy harapott meg többé, pedig néha viccből az esti locsolásnál - csak hogy hecceljem - alaposan lespricceltem. Nem haragudott rám, csak rázta a lábát, és nagyot sóhajtva menedékbe vonult. Ilyenkor tovább frocliztam, és az általam kreált indián nevén szólongattam: - Gyere vissza Koszos Dorkó! Az esti fürdés a macskáknak ma ingyenes!:o)))

Egyszer, valamikor nyáron, nagyon csúnya látótérkieséses migrénrohamot kaptam. Olyan kínzó fejfájás gyötört, hogy a félig felújított házban a földön feküdtem. Ő pedig egyszerűen odabújt hozzám, a tenyerembe tette a kis ősz fejét, és álomba szenderült. Arra ébredtem fel, hogy az Öregúr mellettem szuszog, a fejfájást pedig mintha csak elfújták volna...

Gróf Titusz nagyon kedves, szeretetreméltó lény, akit - így szoktuk mondani - vélhetően itt felejtett a JóIsten. Nem tudom, hogy pontosan 6-tal vagy 7-tel kellene felszorozni a korát, de a legóvatosabb becslések szerint is 120 éves lenne, ha emberi léptékkel mérnénk az életének hosszát. Ká csupán hatodikos volt, amikor megkapta élete első (és utolsó) fehér tappancsos és nyakkendős, fekete bundás kis barátját.
Az Öregúr aggastyán kora ellenére azonban egészséges, noha nagyon sokat alszik, kicsit reszketeg lett a fejecskéje, és a fogai sem a régiek már.

Kedves Gróf Titusz! Isten éltessen sokáig! Jó egészséget, finom falatokat, napsütéses délutánokat és még nagyon sok vidám pillanatot kívánunk neked életed során! :o)))

Morzsáló fórum >>>

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>