2012. ápr. 16. Újabb angyal szállt a Földre...

Izabella baba 2012. április 10-én, a hajnali órákban született, pontosan úgy, ahogy előre megéreztem: a cseresznyefák virágzásának idején. Jelenlegi súlya (5 naposan): 4400 gramm, hossza 62 cm, sűrű, sötétbarna haja, nefelejcs-kék szeme van, és oly szeretnivaló, hogy az leírhatatlan. Dorka csodálatos testvér (amúgy szerintem teljesen rá hasonlít a Pici), mi pedig boldogok vagyunk, hogy két ilyen édes, jó gyerekkel áldott meg minket az Isten.

Iza és köztem (ugyanúgy, mint Dorkával és Ká-val) különleges kapcsolat van. A várandósságom alatt mindig is éreztete velem, mi az, amitől komfortosan, és mi az, amitől kevésbé kellemesen érzi magát odabent, a pocakomban. Persze, ezzel nyilvánvalóan a legtöbb kismama így van. :-) Ami azonban külön említésre méltó, hogy a szülést megelőző hetekben (kb. 2 hónapról beszélünk), minden hajnalban 2:22-kor felébredtem. A hálószoba digitális órája épp az ágyunkkal szemben áll, így pontosan tudom, hogy ezt a feliratot hányszor láttam az elmúlt hetekben... minden nap ugyanúgy történt. A szülésről álmodtam, és arról, hogy ezúttal nem lesz sérülésem... nem tudom, ez miért volt számomra annyira fontos részlet, hiszen a nők többsége így vagy úgy mindenképp sérül, vagy vágják, és végülis ez az élet rendje, de talán egyszerűen csak féltem.
A forgatókönyv minden nap ugyanaz volt... álomképek... a szülés felemelő és mégis oly küzdelmes-fájdalmas pillanatai... és egy női hang, miszerint nincs teendő, mindenki jól van (ez azért is érdekes volt, hiszen hivatalosan férfi orvosom volt...). Aztán a hajnali levegő enyhén csípős hideg érintése az arcomon, ébredés, és a digitális óra számkijelzőjének jégkék vibrálása: 2: 22... és kapaszkodjatok meg, később, Iza születésének megindulásakor pontosan 2:22 volt... ami pedig ennél is érdekesebb, hogy Dorka ekkor a szüleimnél aludt, akik másnap mesélték, hogy az éjszaka közepén, hogy-hogynem kevéssel hajnali fél 3 előtt felriadt és sírni kezdett, hogy mi van anyával és apával, majd 15 perccel később ugyanolyan hirtelen, békésen visszaaludt...

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen megigértem, hogy majd mindent elmesélek nektek - természetesen magazinos formában, és hogy aki még nem tette, mindenképp kedvet kapjon a babavállalásra. :-)

Hivatalosan április 6-ra voltam kiírva, de Iza úgy döntött, nem az lesz a mi napunk, így hát a szülés csúszott egy kicsit. Izgatott voltam ettől, hiszen a 7. hónap óta tudtam, hogy Izus nagy baba lesz, és aggódtam, meg tudom-e majd szülni? Természetes szülésre készültem, de az UH vizsgálatok 4500 grammos babát jeleztek előre plusz-mínusz 10% eltéréssel. Nagyon sokat hívtam Újvári Borit, a szülésznőnket, aki anyám helyett anyám volt az egész várandósságom alatt, és sosem bánta, hogy éjjel vagy nappal zaklatom, mindig néhány perc alatt megnyugtatott, hogy minden rendben lesz, és Iza simán meg fog születni, hiszen a fontos paraméterei (mint fejkörfogat, stb.) teljesen normálisak.
Ényó (azaz Ká anyukája) mintegy bátorításképpen elmesélte, hogy a férjem ''76-ban 4600 grammal született, pedig akkoriban még nem is volt ultrahang, ráadásul anyósom lényegesen vékonyabb, filigránabb teremtés, mint én, és neki is sikerült természetes úton szülnie, akárcsak anyukámnak, aki egy törékeny, pici nő, és a bátyámat Ényóhoz hasonló paraméterekkel szülte.

Hétfő délután kezdődött minden, amikor is már vagy 5 hete napi szinten egyre keményebb jósló fájásaim voltak. Böngésztem a netet, hogy honnan tudhatom majd, melyik az igazi fájás, de igazán meggyőző választ nem találtam. Aznap sütöttem-főztem: elkészült Jasmin kalácsa, egy házi kenyér, és a maradék sonkához zsenge zöldbabfőzelék, majd késő délután sétálni mentünk a nagyszülőkkel, amikor az utcánk tetején olyan fájdalmas görcs hasított belém, hogy forogni kezdett velem a világ, hányingerem lett, és úgy éreztem, le kell ülnöm a járdára, mert nem tudok hazamenni... mondtam is Ká-nak, hogy már tudom, milyen az igazi fájás, induljunk be, Bp-re. A fájások eztán erősödtek és sűrűsödtek - olyannyira, hogy már nem volt kérdés, milyenek is azok a valódi összehúzódások? Először a szüleim házában vertünk tábort, és csak este mentünk be a kórházba, 9 óra körül.

A kórház folyosói néptelenek voltak, az utcákon sötétség honolt. Borival a szülészeten találkoztunk, és tudtam, ettől kezdve jó kezekben leszek. Az ügyeletes doktornőnél kötöttem ki, ám utólag azt gondolom, semmi sem történik véletlenül, és a Jóisten végtelenül jó szakemberek karjaiba sodort. A részletekbe semmiképp sem mennék bele, a lényeg, hogy 5,5 órával később Újvári Bori szülésznő, dr. Szigeti Katalin doktornő, valamint Ká közreműködésével megszületett Izabella, a kisebbik lányunk.

A dolgok oroszlánrésze Bori kezében öszpontosult, akinek ezért egész életemben hálás leszek, hiszen rajta és a felbecsülhetetlen szakmai tapasztalatán, empátiáján és okos döntésein múlt, hogy Iza baba gyorsan és természetesen jött a világra a legkisebb sérülés nélkül. Bori, ezúton is nagyon szépen köszönünk mindent, amit értünk tettél!!! :-)

Ká-ra határtalanul büszke vagyok, mivel végig velem volt, és tartotta bennem a lelket, megdicsért, amikor szükségem volt a jó szóra, és velem sírt, amikor csak sírni lehetett...
Utólag, a kórházban olvastam a nektek írt sorait, amit most szíves engedelmetekkel ide másolok, hogy azok is elolvashassák, akik nem vették észre az üzenetét a múltkori kenyeres rész hozzászólásai között. Engem, személy szerint nagyon megríkatott... és az események fényében újra és újra rádöbbentem, hogy ő a másik felem, aki nélkül sosem lehetett volna igazi életem. Mellette lettem ugyanis feleség, és kétszeres édesanya, akinek immáron csodával teli az élete.

S hogy voltak-e velünk ezúttal is angyalok? Biztos vagyok benne...Azt hiszem, ők mindig velünk vannak, de az életünk legnehezebb pillanataiban, amikor azt hisszük, egyedül vagyunk és elcsüggedünk, nos... talán olyankor vannak csak igazán sokan körülöttünk. Némán teszik a dolgukat: úgy törlik le arcunkról a könnyeket és enyhítik a fájdalmunkat, hogy talán fel sem fogjuk a jelenlétüket, s csak később realizálódik bennünk, hogy a küzdelem és a nehézség óráiban az Égiek szeretete vigyázott ránk.

Dorka nagyon várta a testvérével való találkozást, és utólag azt mondom, egy pillanatig sem kellett volna azon aggódnom, lesz-e benne féltékenység vagy rossz érzés esetleg Izus érkezése miatt, mivel ők ketten gyakorlatilag rögtön, találkozásuk első pillanatában "összeforrtak". Azóta a kis Dorka éjjel-nappal Izával van, segít etetni, altatni, fürdetni és pelenkázni, és mondania sem kell, akkor is látjuk, hogy ők nagyon jó testvérek lesznek egész életükben. :-)

Mindannyiótoknak nagyon szépen köszönjük a jó kívánságokat, az imáitokat, a felénk áradó mérhetetlen szeretetet és az üzeneteiteket! Elmondhatatlanul boldoggá tettetek minket (és a családunkat) azzal, hogy ilyen sokan velünk voltatok, izgultatok értünk, és gondoltatok ránk Izabella születésének napján. Nagyon szépen köszönünk mindent nektek, és ne haragudjatok, hogy ezúttal nem válaszolunk mindenkinek egyesével... :-) Ká, Dorka, Izabella és Mirza