Hova tűnt a rácponty?

Olcsón nagy adag halakat lehetett enni, ráadásul rendkívül finomakat. Az első gebinesek között volt, nagyon elütött az akkor még uniformizált pesti vendéglőktől. Még egy helyen volt pompás rácponty: a Mátyás Pincében, de az már akkor is közönséges halandók számára megfizethetetlen volt.

Ma elég ritkán látni az étlapon, nem tudom, miért. Nagyon finom, és nem túl bonyolult elkészíteni. Vagy mégis?

Régebbi receptek szerint (amelyek általában a pontyfilézés technikájának leírásával kezdődnek) általában a karikára vágott krumplira tesszük a szalonnával beírdalt halat, rá hagymát, paradicsomot, paprikát, így megsütjük, a vége felé még tejföl jön rá. Néha én is próbálkoztam, nem lett rossz, de valahogy nem volt az igazi. A hal kicsit nyers maradt, vagy nem járta át rendesen a paprika-paradicsom íze.

Újabban inkább szabálytalanul csinálom (azért remélem, nem jön a rendőr értem), de szerintem egyszerűbb és főleg biztosabb és sikeresebb.
Tehát: először is kis olaj-vaj keverékben nagyjából megsütöm a kicsit belisztezett halat. Készen vett filét, a filézés tudományát sajnos máig nem sikerült elsajátítanom. Nem is kell feltétlenül ponty legyen, lehet más hal is, akár tengerből is jöhet. A krumplit héjában megfőzöm, meghámozom, karikára vágom, ez jön az aljára, rá a hal. Irdalva nem lesz, nem is lehet a már megsütött halat, örülök, ha törés nélkül kiveszem az egyes darabokat. Egyszerűen betekerem szalonnával a halakat. Ezután nem hagyma, paprika és paradicsom jön rá, hanem mindez együtt, összefőzve – vagyis egy finom, ízes lecsó, ami a halsütés után ugyanabban serpenyőben készül. Sok tejföl a rétegek közé, és már mehet is a sütőbe. Mérsékelt tűzön jó félórát rotyog, és kész is. A krumpli megitta a rá csöpögő finom levet, az egész homogén, mégis érezni, hogy hal van benne.

Sokat kell belőle csinálni, úgyis elfogy !