Csoki, dió, mogyoró – és a lázas készülődés

A tapasztalat azonban az, hogy ha valaki december 5-én este vagy hatodikán bármikor kitisztított cipőcskét rak az ajtóba vagy ablakba, azt nyilván jelentik neki a felderítői, és névnap ide vagy oda, nem hagyja, hogy bárkit csalódás érjen. Persze mindehhez segítőkre, fehérszakállú és piros köpenyes, vagy a felismerhetetlenségig elmaszkírozott, álruhás helyi mikulásokra is szüksége van.

Én is beálltam már egy ideje Mikulás-inasnak. De az idén nem csupán Mikulás-váró süteményt sütöttem, meg besegítettem itt-ott a logisztikában, hanem mikuláskodtam is (természetesen inkognitóban) egy kicsit.

Mikulásváró sütemény

A helyzet az, hogy nálunk elég hosszú ideig kell várni a Mikulást. Megjön, megjön még 6-án - de csak este. Nem véletlenül, nem is szétszórtságból, hanem komoly történeti okai vannak.

Eleinte nálunk is ötödikén kellett kitenni a kiscsizmát, és másnapra került bele valami. Még emlékszem erre: éjfél után valamivel már biztonságos volt a terep - nagy nehezen elnyomta a fiúcskákat az álom. Sebőke azonban a szokásos éjjeli fürdőszobai tartózkodás után szépen nekifogott a cipők közt kotorászni... épp csak ki tudtam időben ugrani az ágyból, hogy a megfelelő irányba tereljem őt. Ne is mondjam, hogy hajnali öt után képtelenség volt lenyomni őket - ébresztő volt a családnak: megjött a Mikulás!!!

Nos ezen (és pár ehhez hasonló eseten) okulva, nálunk kizárólag hatodikán lehet kitenni a lábbelit. S mivel leghamarabb este van együtt a család, így este ünneplünk. Sebőnek már szöget ütött a fejébe, hogy várhatják ők egész nap, de a Mikulás mindig akkor jön, amikor apa is itthon van. (Persze, kisfiam, a Mikulás szereti, ha együtt vannak a családok.) Így viszont bizony várni kell rá. Nem is keveset. Ebben a várakozásban sokat tud segíteni egy finom sütemény. Mi már évek óta ugyanazt sütjük. Eredetileg nagypeterdi ádventi süteménynek hívtuk, de mára csak Mikulás-süti lett.

A recept elég régi, az unokatestvéreim nagymamájától származik, akinek a konyhájára úgy emlékezem, mint valami otthonos, melengető képre a Kék madár című filmből. Régi tűzhely - olyan félig kemence-féle, rézüstök és más fényes konyhai holmik sorban a falon. Isteni kakaós sütemények, amiknek olyan illata volt, hogy az ember legszívesebben sütés előtt kikanalazta volna az egészet az egyik régi, rózsamintás tálból... dermedt szőlőlevelek, hideg és füstszagú ősz odakinn - a konyhában tompa sárga fények, a sült gesztenye illata és meleg - igazi jó meleg odabenn.

A recept maga is ilyen ódon: úgy kezdődik, hogy "végy 100 szem diót..." Nem tudom, mennyi 100 szem dió, néha igyekszem megsaccolni, de most nem volt időm számolgatni a széttörött dióbeleket. Azért leírom, hogyan csinálom mindig - és hogy csináltam most.

Hozzávalók:
fél liter darált dió (= 2 bögrényi kb.)
3 evőkanál keserű kakaópor
2,5 evőkanál porcukor
2 db szegfűszeg mozsárban összetörve
2 tojás
kristálycukor, amibe beleforgatjuk
meggybefőtt (nekem most nem volt meggyem, mert itt nem lehet kapni - ribizlibefőttel készítettem)
kevés víz, ha szükséges
1 csipet só
2 csipet szódabikarbóna
(zabpehely - ez az eredeti receptben nem szerepel, most nem tettem bele én sem, de aki szeretné, hogy "több legyen", az nyugodtan tegyen bele, már készítettem úgy is, és finom volt)

Elkészítés: A hozzávalókat dolgozzuk össze úgy, hogy jól formázható tésztát kapjunk. A tésztából kis golyókat formázunk, azokat kristálycukorban megforgatjuk, majd egy szem meggyet nyomunk a közepükbe.
Mint írtam, most nem volt meggyem. Mivel a ribizli jóval kisebb, ez a közepébe-nyomkodás nem működött volna. Ezért most összekevertem a gyümölccsel (így nem kellett bele vizet tennem), s csak ellapítottam a cukros golyókat.
180- 185 fokon sütjük 20 percig.

A Mikulás-inas

Van a "helyi bencés gimnáziumban", ahol a férjem tanít, egy magyar lány. Idén jött ki - egy évig itt tanul. Még nem láttam, de sokszor gondolok rá, milyen nehéz lehet neki. Vannak, akik hazamennek egy-egy vasárnap, ő pedig még az egy hetes szünetekre sem tud hazamenni... Gondolom, majd most, karácsonykor száll gépre először. Az jutott eszembe, hogy ha ő maga nem is mehet haza, azért biztosan örülni fog, ha hozzá látogat el Valaki. S bár egészen biztosan nem tette az ablakba a cipőit, valamit mégis hozott neki a Mikulás a neve napján.

Sütöttem a fenti nagypeterdi tésztából egy csokoládáformát (igazából hármat, de kettőről gondoskodtunk mi magunk), s azt csomagoltam be neki egy szalvétába. Díszítésnek küldtem két szaloncukrot is, mert szerintem azt sem sokat látott errefelé, és biztosan hiányozna neki a "csomagból". A férjem vitte el, ő adta át a nevelőnőjének. Mint másnap megtudtam, mérhetetlenül örült neki!!!

Zserbót is sütöttem - szintén az iskolába. Régebben többször említettem az iskolai karbantartókat - akik közül néhányan igazán lelkiismeretesen segítettek nekünk lakhatóvá, melegebbé tenni a házat. Azóta terveztem, hogy sütök majd nekik valamit - hát most elérkezettnek láttam az időt. A zserbót nekik készítettem. Nem kimondottan erre az ünnepre, csak úgy, hálából.

A zserbó tésztájából pedig még futotta egy újabb sütibonbonra, ami igen jól jött a vasárnapi ebédünk után desszertnek.

Mikulás-napi láz

Még mindig a múlt csütörtöki (Mikulás) napnál vagyunk. Az történt, hogy épp csak elkészültem a süteményekkel és a gombás tésztával, amivel a fiúkat vártam, s már épp nekifogtam a temérdek mosatlan edény eltüntetésének, amikor egyszerre világossá vált, hogy engem is utolért az a furcsa kór, ami a család többi tagját (és a férjem munkatársainak és diákjainak, valamit a környék zömét) ledöntötte már a lábáról. Igen, nem túlzás: ez egy döntögetős vírus. Én, aki iskolás koromban eleget bosszankodtam azon, hogy bármilyen beteg vagyok is, a lázam sosem megy fel (és ugye, az orvosnak csak az számít) hát én most vacogva bújtam a fűtőtest mellé, és 3 pulóverben sem bírtam abbahagyni a remegést. Lázas nem szoktam lenni, de fázni, azt tudok! Hát most lázas is voltam.

Azért az este haladt tovább: Flóris levert egy újabb bögrét, a fiúk pedig szépen kitisztították az iskolacipőjüket és az ajtóba tették. Sebő még egy levelet is hagyott a Mikulásnak a biztonság kedvéért - mert kicsit aggódott, hogy ha az Apóka elég jól emlékszik mindenre, akkor ő csak virgácsot kap: "Kedves Mikulás! Kérlek, bocsásd meg a bűneimet! Puszi, puszi, puszi: Sebő!"

Az ajándékok is megérkeztek rendben: kisebb szülői bénázások közepette, fürdés után, de még fogmosás előtt, úgy este fél kilenc tájban. Volt gránátalma, mandarin, aszalt datolya és mogyorós bonbon a "házi Mikulástól" - valamint lego, kirakó és csokimiki a magyarországitól. No meg volt nagy öröm! Flóris a mandarinokkal labdázott, Sebő azon csodálkozott, hogy kimaradt a virgács... (A Mikulás-inas ugyanis, a lakásban is meg akart fagyni, nemhogy kiment volna vesszőket vágni.) Ami meg Kelét illeti, ő mindjárt ki is akarta rakni a 101 kiskutyát. Másnap 6-kor kelt a két nagyfiú (előre engedélyt adtunk), és csendben lementek a játszószobába. Mire a ház másik fele is kikecmergett az ágyból, addigra ők felépítettek két kamiont, és kirakták csőrikét meg a 101 dalmatát.

Törökmogyorós bonbon

Hozzávalók:
10-15 dkg tejcsokoládé
maréknyi törökmogyoró
mogyorókrém (itt, Angliában, szerintem a Sainsbury''s-es a legjobb!)

Elkészítés: Először megpirítom a mogyorót. Csak úgy zsiradék nélkül pár percig, folyamatos keverés mellett.
A tejcsokoládét vízgőz felett megolvasztom, majd a szilikon bonbonformákat kb. félig megtöltöm csokival. Kissé az oldalára is felkenem a kiskanállal, majd nagyon rövid időre hűtőbe teszem.
Mikor kiveszem, még legyen képlékeny a csokoládé! Akkor kiskanállal kis mélyedést csinálok a bonbon belsejébe.
Vízgőz fölött megolvasztom a mogyorókrémet, majd a mélyedésekbe kanalazom. Erre jön a mogyoró, arra ismét egy kevés krém, majd ismét olvasztott csoki. Elsimítom a bonbonok felületét (alját) egy palacsintakéssel, és mehet a hűtőbe. 3-4 órát adjunk neki, hogy biztosan szépen ki lehessen szedni a formából!

Ádvent

Az ünnep után jött néhány nagyon nehéz hétköznap - de erről, szerencsére, nem akarok írni. Írtam már eleget erről a betegségről. Minden igaz, amit a gyerekek mondtak - sőt több is. Furcsán-lassan is gyógyul ez a nyavalya, mint a hullámvasút: ingadozik az ember állapota. De azért egészében véve egyre jobban vagyok, és ha lassan is, de gyógyulgatok.

Beszéljünk inkább az Ádventről! Ez nekünk igazán fontos: tulajdonképp ezzel kezdődik minden:az egész körforgás, minden visszatérő esemény, ezzel kezdődik az (egyházi) év. Ez már a második vasárnap volt, a hagyományainkat azonban nem nagyon tudtuk még követni idén, a sorozatos megbetegedések miatt. Még koszorúnk sem volt, csak a gyertyákat szedtük össze és gyújtottuk meg. De nem baj, nem a koszorú a lényeg! Ami most van - végül az sem koszorú lett.

De ezt sem bánom: úgysem a díszes koszorúk ideje ez. Sokkal inkább a rendrakásé, a tisztogatásé. A várakozásé, igen: fogadóképessé kell tennünk önmagunkat (no meg a lakást). Meg a készülődésé: ilyenkor az estéket azzal szoktuk tölteni, hogy valamiképp a karácsonyra készülünk. Ajándékokat készítünk, képeslapokat írunk, karácsonyfadíszeket csinálunk, karácsonyi énekeket éneklünk. Nappal pedig próbálunk jobbak lenni, és (hihetetlen, de) kevesebb édességet enni.