Ezt eszi egy boldog iskolás: 5 egészséges és finom gyümölcsös sütemény

Ők örülnek - én pedig nyugodt vagyok, hogy nem az iskolai desszertet eszik. (Mindig rossz volt a kedvem, ha arra gondoltam, hogy cukrot enni lehet az iskolában, de fogat mosni nem... Szerencsére mindet szerették.)

Igaz, ezekben is akad még némi cukor – de igyekszem a lehető legjobb variánsokat kikísérletezni. A jelszó: finom de nem egészségtelen!
Na, de ne szaladjunk ennyire előre! Van néhány aranyos történetem a hónap elejéről.

Iskolakezdés

Kezdem azzal, amiről a nyár elején már írtam: Flóris fiunk is iskolás lesz az idén. Nem 7 éves még, nem is 6, csupán 4. Errefelé ez a módi: 4 évesen kezdik az okítást. (Hogy miért, ne kérdezzétek, én mostanáig nem láttam meg az előnyeit, de biztos van neki az is…)
Ez az első osztály az „előkészítő”, úgy hívják: „reception”: felvezetés az iskolára (amin azt értik, hogy gyorsan megtanítják a betűket, számokat miegymást, hogy a számozott osztályokban már arra se legyen gond).

Egyenruha is van, iskolatáska, meg egy helyben ülés.
- Flóris, mit csináltatok azután, hogy bementél az ajtón? - kérdeztem kíváncsian, mert a tanárnéni arról számolt be, hogy valami fannn-tassz-tikus napjuk volt.
- Hát… egész végéig ültünk a fenekünkön - itt valójában egy másik szó szerepelt- , utána meg rendet raktunk…- tört ki a gyerekből a lelkesedés.
- Én egyszer felálltam – mondta később –, mert mondani akartam valamit, de a tanárnéni azonnal rámszólt, hogy „Down!”
- És mindent megértesz, amit a tanárnénik mondanak?
- Nem, nem mindent. Az mit jelent, hogy „No, Dear”…?
- Ezt szokták mondani? - kérdeztem vigyorogva, és erős déjà vu érzésem van: mintha pontosan ugyanezeken a lépcsőfokokon evickéltünk volna Sebővel annak idején.
- Igen. Mit jelent?
- Az jelenti, hogy „nem szabad” hogy „nagyon aranyos vagy, de NE csináld!”
- Jó – könyvelte el komolyan – gondoltam...

A fann-tassz-tikus iskolai élmények után most elmesélem az érdekeseket és izgalmasakat is.

Fokhagymás kalandok

Nem most volt már, de ezt a sztorit kár lenne kihagyni – majd meglátjátok!

Flórisnak negyedikén, pénteken volt az első napja, de a kalandok már jóval azelőtt elkezdődtek számunkra.
Elsőnek például a tanárnénik látogatása. Hogy ez pontosan melyik napra volt várható, abban sajnos, megoszlottak a vélemények: én ugyan lefoglaltam egy időpontot, de aztán a férjem átcserélte egy másikra, mert az első több sebből vérzett. Ez mind a nyáron történt, aztán kitört a nyári szünet, nyaralni mentünk, és úgy éreztünk, minden rendben. Eljött a szeptember, és egy napon arra ébredtünk, hogy kifogyóban vannak az élelmiszerkészleteink (úgy mint kenyér, zöldségek, joghurt stb.), boltba kell menni!

Így aztán egy békés szerda délelőtt, mikor a nagyfiúk elmentek a busszal az iskolába, elindultunk a boltba az én kis négyévesemmel. Ő biciklivel (május óta pótkerék nélkül teker), én meg gyalog, hátizsákkal. Szép kis túra – minden értelemben: a bolt szomszéd faluban van, arra kell menni, amerre az óvodába, sőt az iskolába is. Hangulatos kis út – különösen napsütésben: egy rövidebb szakaszon egy apró erdőn is át kell menni, de egyébként legelők és szederborok mellett vezet. Nem ritkán szó szerint utunkat állják a tehenek.

Ez alkalommal azonban semmi nem akadályozott minket. Sütött a szeptemberi nap, jó volt a levegő, értek a szedrek az út mentén. Bevásároltunk, fagyiztunk, kényelmesen hazasétáltunk, Flóris szuperjól viselkedett, teljes volt a boldogság. Jól el is fáradtunk. Amikor hazaértünk, már elmúlt dél. A gyerek úgy döntött, ő azonnal le is feküdne aludni, de feküdjek ám mellé én is! Na, mondom, lehet, hogy ennek a remek napnak az örömére én is alszom vele egyet. Sose szoktam, de most úgy éreztem, jó volna. Úgy gondoltuk, nem a hálóban vagy a gyerekszobába megyünk, hanem a délutáni szundik méltóbb helyszínére, a nappali kanapájára. Szépen el is rendeztük: párnák, le, kockás takaró fel, „aluvászat”! Aludtunk is úgy fél háromig. Egyszerre ébredtünk egészen konkrétan az én gyomrom korgására.

Hagytunk is csapot-papot, mentünk a konyhába ebédelni. Maradt tegnapról finom tejszínes rizsben sült csirke és kukoricás coleslaw saláta. Hidegen ettük, mert szeretjük a másnapi hideg csirkét szinte mindenféle változatban. Én magam úgy döntöttem, ha lúd, legyen kövér: eleszegetek hozzá egy-két gerezd nyers fokhagymát is. (Mert szeretem, mert egészséges, és mert úgy vélem, túl vagyok az aznapra kiporciózott társas interakciókon.)
Amikor befejeztük az ebédet, már figyeltem az órát, hogy mikor kell elindulnom a nagyfiúk elé a buszhoz.
Ekkor azonban kopogtak.

Vajon ki állt az ajtó előtt??? Hát Flóris két újdonsült tanárnénije.
A számat se volt kedvem kinyitni (és nem csak azért, mert olyan „remekül” beszélem az angolt), de muszáj volt. S nem elég, hogy kinyitottam, azt kellett valahogy elmagyaráznom, hogy másnapra vártuk őket. Mit sem tudtak a dologról. Betessékeltem őket a nappaliba, ahol a kanapé még az igazak álmát aludta, sebtében összerendeztem, hellyel kínáltam őket, majd próbáltam elérni a férjem, de persze, hiába. Beküldtem őket Flórissal a játszóba, hogy legyen végre valami normális kommunikáció is, majd közöltem, hogy sajnos most ki kell mennem a buszhoz a két nagy fiam elé...
(Micsoda kedves vendéglátás!)

Már csak nevetek, de akkor nagyon ciki volt. Még az a szerencse, hogy előző nap felporszívóztam és a nappali (a kanapétól eltekintve) rendben volt. A gyerekszobában is látszott még valami a tegnapi rendből.
Na, erre már felajánlották, hogy mégis akkor visszajönnének holnap... Kikísértem őket, de aztán futva be is előztem: rohantam a buszhoz. Bocsánatot kértem a buszvezetőtől, mire ő: "semmi baj, már rutinos vagyok!" (Rendes fazon, viccnek szánta, de csak kínomban nevettem.) Leszedtem a gyerekeket a buszról, kérdezem, jó volt-e a nap.
- Jó - mondta Kele - csak az a baj, hogy nem fizettétek be az ebédpénzt.
(Tényleg nem, mert mindig azt a hetet kell kifizetni, ami már eltelt.)
- Tudom, de azért kaptatok ebédet, ugye?
- Igen, de azt mondták, a hét többi napjára itthonról kell vinnem... :(((( - mondta, és csaknem elsírta magát...
Na, így indítottunk...

Kukoricás coleslaw >>>

Helyreigazítás szedres tekerccsel

A vert helyzetekben az a jó, hogy utánuk nem nehéz eredményeket felmutatni, mert a legapróbbak is hatalmas előrelépésként tűnnek fel. Aztán másnap mi is kiküszöböltük a csorbát.

Kakaós tekercset sütöttünk (ezúttal nem egészségeset, nehogy valami rosszul süljön el), házi szederlekvárral töltöttük meg, ezzel vártuk a tanárnéniket. Azt hittem, majd tukmálni kell, mint általában az ehhez hasonló családlátogatásokkor, de nem így lett. Nagyon meg voltak hatódva, egész nap úton voltak, de sehol nem kínálták meg őket semmivel: éhesek, szomjasak és nagyon hálásak voltak. Nem csak előre léptünk, hanem egyenesen behoztuk a lemaradást.

Ez itt a kakukktojás, mert lisztes is, cukros is, és nem is való uzsonnás táskába, de ha már szó esett róla, leírom ennek is a receptjét!

Szedres-kakaós tekercs (hagyományos) >>>

Rögös úton az iskolába

A nehéz kezdés után végül mégis elindultunk az iskolába pénteken.
Ez sem volt könnyű menet, és máig sem az, mivel Flórist nem abba az iskolába írattuk, ahová a két nagyobb fiút. Ő a tavalyi óvodájához tartozó és helyileg is amellett levő iskolába jár. Később majd iskolabusszal, egyelőre azonban gyalog cipelem, helyesebben, ő teker, én meg szaladok mellette.
Kiderült ugyanis, hogy nem csak az iskolába, hanem a buszhoz is hozzá kell szokni. A tanárnénik szerint egy hónap szükséges, hogy biztonsággal megtalálja az osztályát.

Pillanatnyilag tehát úgy néz ki a napirend: fél 9-kor indulunk, fél 10-re hazaérek és fél 12-kor már szaladok is érte. A délutános változat se különb, csak még azzal cifrázzuk, hogy rohanvást kell jönni, hogy ideérjünk, mire a nagyfiúkat hozza a busz. Nem panaszkodom: kordában tart rendesen!
Hiába, rögös út vezet a csillagokig - s a jelek szerint az iskolához is. Ha megjönnek a „monszunesők”, akkor még sáros is! És akkor a tehenekről még nem is beszéltem.

A mosoly nem az igazi a képen, mert már siettünk, és a rendes nadrág is csak hétfőre jött meg, de azért lassan belerázódunk.

Az első héten

Biztos a napsütés volt az oka, de eddig egészen jól vettük az akadályokat.
Hétfőn időben, és végre rendes ruhában megérkeztünk az iskolához Flórissal. Sietve jöttem is vissza, s a rendelkezésemre álló majdnem másfél órában rendbe dobtam a konyhát, és az asztalra készítettem az uzsonnát (könnyen voltam: maradt vasárnapról sült hús, csak krumplit kellett készítenem mellé).
Aztán persze futottam vissza a szomszéd faluba. Jókor meg is érkeztem. Olyannyira, hogy amíg a gyerekekre vártunk, az is kiderült, hogy a számomra legszimpatikusabb anyuka remekül beszél franciául (nesze neked angoltanulás! :D)
Siettünk, de persze, Flórist küldték ki utolsónak. Most nem álltam le magyarázni, hogy ezen változtassak, már be volt készítve a sisak, kisbicikli, aztán hajrá. A gyerek tekert, én futottam, mindenkit ki- és beelőztünk, még a teheneket is, akiket épp akkor hajtottak keresztül a legelőn. Mentünk hegynek fel, völgynek le. Az marhakapuknál pihentünk egy kicsit, aztán futás újra.
Haza is értünk éppen, mielőtt a fiúk busza megjött volna, még ki is tudtuk fújni magunkat.
Együtt meguzsonnáztunk, s délután még arra is jutott a napenergiából, hogy míg elhasználtam a nyomott banánt, elkapjam őket egy-egy körre: matekozni, hangsúlyosan olvasni vagy csak színezgetni egy kicsit.
Vacsora előtt épp kisült a banános kenyér, vacsora után kóstolgattuk is szorgalmasan.

Apa "hosszúnapos" volt, de hazaugrott, hogy megnézze, rendben vagyunk-e. Igazán jól esett neki a finom házi sütemény! (Vitt is pár szeletet a késő estig dolgozó, éhező munkatárasinak.)

Banános "kenyér" - egészségesebb változat >>>

Pár nap alatt egészen jó eredményeket értem el "futás az iskolába" és az egészségesítő program ötvözetével. Nem a fogyás volt a cél, csupán az, hogy kevesebb egészségtelen dolog legyen terítéken (meg, hogy minél kisebb időveszteséggel járjam meg az iskolát). Nem vagyok fanatikus: igen, eszünk cukrot is, csokit is, csak sokkal kevesebbet, meg nem "olyant".
Vérszemet is kaptam: sorra sütöttem a süteményeket, amiket nyugodt lelkiismerettel adtam a gyerekeimnek (fel is kellett újra tölteni az „egészségraktárt: nyírfacukor, sztevia, darált mendula, hajdinaliszt…)

Mutatok kétféle szedres-csokis sütit, és egy igazi ínyencséget is: a szedres-habos sütemény egészségesebb változatát. Mert ilyenkor ősszel, friss szederből egyenesen kötelező habos sütit sütni.

Az egészség egy nagyon fontos dolog, de nem válhat önsanyargatássá, különben a ló túloldalán találjuk magunkat. Meg kell ragadni az ősz kínálta lehetőségeket, különben majd bánhatjuk jövő őszig – én bánnám is, ahogy magamat ismerem!
Viszont ha már ilyen szépen haladunk, nem akartam teljesen beletaposni az egészséges életérzésbe (mert az már magában is gyógyít), megpróbáltam ezt is a lehető legkíméletesebb módon elkészíteni - már amennyire az élvezeti érték csökkenése nélkül ez lehetséges.Sőt, lehetett volna még tovább tökéletesíteni a dolgon, ha több xyllitem lett volna itthon. (Ez még a nagy beszerzések előtt volt). Szóval, cukor szempontjából tovább lehet javítani rajta, ha van elég nyírfacukrunk.
Én minden esetre leírom a receptet, mert szeretném, ha nem veszne el, s készíthetnék ilyent máskor is.

Szedres-habos süti - egészségesebben >>>

Egészen egészséges csokis süti - szederrel >>>

Van benne csoki, de fekete. Van benne cukor, de csak fele annyi, mint eredetileg és van benne fehér liszt is, de csak nagyon kevés.

Ésss! Van benne szeder, ami tele van antioxidánssal, van sok hajdinaliszt, amit egyenesen gyógynövénynek tartanak, mert sok benne többek közt a B1 és B2 vitamin, és rengeteg a rutin (P-vitamin), ami az erek karbantartója.
No, és ne feledkezzünk meg a nyírfacukorról - biztos vagyok benne, hogy CSAK nyírfacukorral (xylitol, xillit) is elkészíthető, de nekem kevés volt belőle itthon (meg nem is olcsó).

Csokis muffin liszt nélkül (gluténmentes)>>>

Finom, könnyű a tésztája. Szerintem a valódi muffinokénál még jobb is, mert az erősen morzsálódik - ez nem annyira. Senki meg nem mondaná, hogy nincs benne valódi liszt!!! Próbáljátok ki! Aki tovább szeretne egészségesíteni a dolgon, cukor helyett tehet xyllitet.

A fiúk úgy elkapkodták, hogy vacsorára alig maradt mutatóba Apának.

Fárasztó ez a napi kétszeri gyalogtúra, meg a szanaszét bontott, apró darabokra töredezett nap. De gondolatban „dolgozó nőst” játszom. Azt képzelem, most én is olyan elfoglalt és megbecsült tagja vagyok a társadalomnak, mint azok, akik munka mellett hurcolják a gyereküket az iskolába, mellette főznek, mosnak takarítanak. A sok tekerés és gyaloglás mellett Flórisnak is könnyebben megy a „fenéken ülés”(törökülés) az iskolában, sőt, az esték is könnyebbek lettek, mióta a három gyerekből egy gyorsan elalszik este: lényegesen kisebb a kollektív eszetlenkedés (hancúr) esélye, a többiek is könnyebben elcsendesednek.
És lám! Máris megvan az első jó pont a korai iskolakezdés oldalán!