Minden Ágnes-nap ünnep és szomorúság is

Anyukám is, én is egyedüli gyerekek vagyunk, tehát a nagymamám egy szem unokája és szemefénye voltam. A Nagymamám egy tündéri asszony volt, rengeteget dolgozott, mégis nagyon sokat vigyázott rám, kiskoromban imádtam hozzájuk menni, és velük lenni, azért írok többes számban, mert a nagyapámat is imádtam, és Ő is engem. Mikor velük voltam, akkor Ők csak velem foglalkoztak, Mama sütött-főzött, finomabbnál finomabb ételeket, amiknek az íze visszahozhatatlan, Tatával pedig rengetegett játszottunk, illetve énekeltünk.

Amikorra felnőttem és nagylány lettem, a nagyapám meghalt. Én minden hétvégémet a Nagymamámmal töltöttem, sokat beszélgettünk, midenféle titkomat megosztottam vele. Megbeszéltük az aktuális udvarlót ill. a férjválasztásomat is Ő támogatta. Tehát imádtuk egymást, és barátnők is voltunk.

Teltek az évek, én is anya lettem, és Mama dédnagymamaként imádott engem, és most már a két kislányomat.

Azonban egy decemberi napon minden szépnek vége lett. Az anyukámmal készültünk a kislányom mikulás bulijára az iskolába, és akkor jött a telefon a nagymamám szomszédjaitól, hogy őt agyvérzés érte, és most szállítják a kórházba. Az a pillanat, amikor ezt meghallottam, borzalmas volt, de a látvány, ami a kórházban fogadott bennünket, az felejthetelen: az én életvidám mozgékony nagymamám mozdulatlanul kábán feküdt a vizsgálóasztalon.

Egy hónapig élt így, ilyen betegen. Minden nap kétszer-háromszor mentem be a kórházba, szinte jöttem-mentem a lakásunk és a kórház között, etettem-itattam, és beszélgettünk, ahogy tudtunk. Karácsonykor kis karácsonyfát vittünk, és próbáltuk az ünnepet számára és a magunk számára is elviselhetővé tenni, mivel mi minden szentestét együtt töltöttünk. A sors egy csúnya fricskája, hogy Mama január 21-én, Ágnes nap hajnalán halt meg. A kislányom Ágnes, így minden Ágnes-nap ünnep és szomorúság is.

Volt nekem egy kedvenc süteményem, amit csak a nagymamám sütött nekem, a betegsége előtti hétvégén is megsütötte nekem, ez egy linzerszerű sütemény és eltartható, így mikor Ő rosszul lett, még nekünk volt a süteményből, én ezt a pár szem süteményt dobozba raktam, és eltettem, hogy lássam, érezzem utolsó nekem készített kedvenc süteményemet, hogy emlékezzem a pillanatokra. Előveszem, megnézem, és akkor újbol kislány vagyok, és jönnek az együtt töltött napok emlékei: a kertlocsolás, a málnaszedés, az esővizes kádban fürdés, a héjában sült krumpli evés, a tökfőzelékek és a piskóta íze, amilyet senki azóta nem tud sütni.

Tizenhat év telt el azóta, hogy nincs nagymamám, de köszönöm a jó Istennek, hogy volt, hogy ilyen volt, és hogy ilyen emlékeket hagyott bennem és nekem.

A nagymamám süteményének neve:

Diós csiga

Tészta: 40 dkg finomliszt, 20 dkg vaj, 1 csomag sütőpor, 3 evőkanál porcukor, 3 tojás sárgája, 1 citrom leve
Töltelék: 3 tojás fehérje, 25 dkg porcukor, 25 dkg darált dió

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és 1 órát, de jobb, ha egy éjszakát a hűtőben pihentetjük. Három részre osztjuk, és vékony, hosszú lapokká nyújtjuk. Mindhárom lapot megkenjük a krémmel, amihez a tojásfehérjéket a porcukorral nagyon habosra keverjük, és beledolgozzuk a darált diót. A lapokat egyenként szorosan feltekerjük, és 1 cm-es szeletekre vágjuk. A csigákat egymástól nagyobb távolságra rakjuk a tepsiben. Halványsárgára sütjük, és egyenként porcukorba forgatjuk. Dobozban nagyon sokáig eláll.

Örülök, hogy lehetőségem adódott ezt a történetet leírni.

Üdvözlettel: