A szójaitallal szemben felhozott aggályok többnyire az emésztőrendszeri panaszokat és a hormonális problémákat említik. Mivel a szója gyakori allergén, egyeseknél okozhat kellemetlen panaszokat, nekik tényleg érdemes elkerülni a fogyasztását. A hormonális egyensúly felborulását azonban egyetlen kutatás sem támasztotta alá, sőt, épp az ellenkezőjére derült fény. A fitoösztrogének a szójában önmagukban nem tehetők felelőssé a hormonális gondokért, egyes kutatások pedig arra az eredményre jutottak, hogy a daganatos megbetegedések megelőzésében éppen hogy pozitív szerepet játszik a szója. Így tehát elmondható, hogy nem kell messziről elkerülni a szójatartalmú termékeket, persze mint minden más esetben, a mértékletesség itt is kulcsfontosságú lehet.
Táplálkozástudományi kutatók összesen 504 alanyt vizsgáló különböző tanulmányok eredményeit összegezve arra jutottak, hogy a szójatej fogyasztása pozitív hatással van az általános egészségre. Az egyes kutatásokban minden esetben 500 ml tehéntej fogyasztását helyettesítették 500 ml szójatejjel, és a vizsgálatokban egészséges és betegséggel küzdő alanyok egyaránt részt vettek. Az összesített eredményekből a kutatók az alábbi konklúziót vonták le:
A javult eredmények lényegesen csökkentik a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulását, ami napjainkban az egyik vezető halálok. A szójatej pozitív hatását az is erősíti, hogy a tehéntej elhagyásával egy állati eredetű élelmiszert egy növényi eredetűvel helyettesítünk. Ez persze nem jelenti azt, hogy a tehéntej mindenki számára káros, hiszen megvannak az előnyei: magas fehérjetartalmú ital és remek kalciumforrás. Hogy ki melyiket választja, az az egyéni preferenciáktól, illetve a fogyasztáskor esetleg tapasztalt testi tünetektől függ.
Ha valamilyen okból a tehéntej elhagyása mellett döntünk, ma már számos növényi alternatíva közül választhatunk. Íme az előnyeik és hátrányaik.
Jól láthatóan mindegyik növényi ital különböző tápanyagtartalommal és előnyökkel rendelkezik, hogy melyik a legjobb választás, az az étrendi céljainktól és egyéni igényeinktől függ.
(Kiemelt kép forrása: Shutterstock)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.