Csokis kenyértorta

A vidéki élet korán sem egyszerű életmódnak tűnt akkoriban. A szegénység már csak asszisztált mellette. Abból főztek, amit otthon megtermeltek, persze átugorhattak a cekkerrel a sarki kisboltba egy-két kiegészítőért, ha nagyon muszáj volt. A nyikorgó hajópadlóra és a jellegzetes bolti illatra még mindig emlékszem. Arra is, hogy e csodálatos kenyér többféle változatát is volt szerencsém kipróbálni. Például a zsíros kenyér kristálycukorral megszórva igazi desszert hangulatát keltette, ha valami édességre vágyott az ember. Ugyanennek még szegényesebb változata volt a vízbe mártott kenyér szintén kristálycukorral megszórva. Akkoriban szenzációsnak tűnt. Bár még mindig megállná a helyét.

Persze nem dobtak ki semmit, amit lehetett, azt újrahasznosították, legrosszabb esetben a jószágok ették meg.

A kenyér új életre kel

Így ha kimarad kenyér, és úgy kezeljük, hogy nem penészedik meg, újrahasznosíthatjuk. A legegyszerűbb módja a zsemlemorzsa készítés. Higgyék el, az egyszerűnek, olcsónak tűnő zsemlemorzsa feldobhatja az ételünket, persze készülhet friss kenyérből is vagy félszárazból, mindegyik egy-egy új élmény lehet. Arról nem is beszélve, hogy biztosak lehetünk a minőségében. Már jártam úgy egy nagyon jó barátom lakodalmán, hogy a morzsa, amibe a húst panírozták, avas volt. Kellemetlen helyzetbe hozta ez a násznépet. Ezzel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy olyan egyszerű dolgon is múlhat az ételkülönlegesség, mint egy hétköznapi morzsa.

Ha szilvás vagy túrógombócot készítek, frissen készítek hozzá morzsát, amit nagyobb szemcsésre hagyok, így étkezés közben szenzációsan élvezhető, ahogy a morzsaszemek ropognak. Aki még nem próbálta, szánjon rá egy kis időt, megéri, és az sem kizárt, hogy ezentúl csak így fogja készíteni. (A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A friss morzsát tepsibe szórjuk, vajdarabkákat dobálunk rá bőségesen, és többször megkeverve szép barnára sütjük. Legyünk résen, mert az egészből gyorsan füstbe ment terv lehet. Én öntök magamnak még egy pohár bort, és türelmesen megvárom.)

Németül a kenyér brot, a zsemlyét, zsemlét, zsömlét - ahogy tetszik - pedig brötchennek nevezik, amit kis kenyérkének fordíthatnánk. A vizes zsemle magyar specialitás. Dolgoztam tanuló koromban egy bisztróban, ahol az úgynevezett tejkonyhán készült a túróval töltött, kemencében sült zsemle. A tejkonyhán pedig az úgynevezett éttermi tészták készülnek, mint pl. a mákos guba, a máglyarakás, a palacsinták, a reggeli italok vagy a szendvicsek. A másnapos zsemlék kalapját levágták, a belét kivájták, tejjel megitatták, majd vaníliával ízesített túrótölteléket töltöttek bele, és a sütőben pirosra sütötték, porcukorral megszórva tálalták. Olcsó volt, finom és laktató az anyagfelhasználást tekintve pedig takarékos, hiszen egy zsemle elkészítése is komoly feladat, ha magunknak kell elkészíteni.

A napokban egy csokis tortát készítettem, aminek szintén szikkadt kenyér az alapja. Nagy érdeme, hogy gyakorlatilag minden megtalálható hozzá a kamrában, szenzációsan finom – és lefogadom, hogy senki nem fogja kitalálni, hogy kenyérből van!

Csokis kenyértorta

Hozzávalók:
25 dkg baguette (száraz vagy másnapos)
9 dl tej
fél rúd vanília kikapart belseje
5 dkg mazsola
6 dkg étcsokoládé
10 dkg cukor
csipet só
3 tojás
12 dkg kakaós keksz
1 csapott mokkáskanál mézeskalács fűszerkeverék
10 dkg mandula
1 csomag sütőpor
8 dkg szeletelt mandula (de lehet fenyőmag, kesudió, pekándió is)

Elkészítés: 9 dl tejet a vaníliával, a mazsolával, csipet sóval és a felkockázott csokoládéval óvatosan felmelegítjük, felolvasztjuk benne a csokoládét. Az összekockázott kenyérre öntjük, 1 órát pihentetjük.

A tojásokat a cukorral habosra kavarjuk, majd a kenyérrel összeforgatjuk.

A kakaós kekszet a mandulával aprítógépben morzsásra daráljuk, összekeverjük a mézeskalács fűszerrel és a sütőporral, majd ezt is a kenyérmasszához adjuk. Összekeverjük, és kivajazott, kristálycukorral behintett tortaformába öntjük. A tetejére szeletelt mandulát hintünk.

160 fokos sütőben, légkeveréssel 1,5-2 órát sütjük. Porcukorral meghintve tálaljuk.

Egy kis protokoll…

Legősibb evőeszközünk a kanál, majd később jön a kés, míg a villa ilyen funkcióban csak a XV. században tűnik fel, de még évszázadok telnek el, mire általános használata elterjed. Általánosságban kézzel, legfeljebb kanállal ettek az emberek - közös tálból-, és még az előkelők is csak nehezen szokták meg a késsel, villával evést. A villa eleinte fából készül, kétfokos, és csak később kap három-négy fokot. Általános használatba csak a XIX. elején a gyáripar fellendülésével kerül, amikor tömeges gyártása lehetővé válik.

Az evőeszköz használatával kapcsolatban gyakori kérdés a hétköznapok protokolljában, hogy mit mivel együnk, és főképpen hogyan. Nos, az alapétket, a kenyeret - a hagyományos szabályok szerint - harapni és késsel vágni nem szabad: két kézzel harapásnyi darabokat illik törni, és azt bal kézzel a szájunkba helyezni. Ha a kenyértálra kést is helyeznek, nyugodtan használhatjuk.

Ha kenyeret, zsemlét, pirítóst újrakínáláskor a pincér a kenyértartóban szalvétába terítetten kínálja, kézzel veszünk belőle. Zsemlét, kiflit a pincér esetleg csipesszel, kanállal és villával helyez a tányérra.