2006. augusztus 23. Tudod-e, hogy mi az a dübbencs?

A pihenésünk amúgy remek volt annak ellenére, hogy sehová sem utaztunk el. Úgy éltünk, mintha valami sporttáborban lennénk: minden reggel úsztunk egy órát, kora délután biciklizni mentünk, a napot pedig minden este egy óra teniszezéssel vagy tollasozással zártuk. Nagyon jól esett a sok mozgás, ráadásul mindkettőnknek gyönyörű pirospozsgás színe lett anélkül, hogy egyszer is összeégtünk volna.

Úgy terveztük, ha már úgyis ilyen remek kondiban vagyunk, augusztus huszadikán este nyolc körül letekerünk a Duna-parton, a bicikliúton a Gellért térig, és onnan fogjuk megnézni a tűzijátékot. Szépen összekészültünk, bepakoltuk a fényképezőgépet, egy kulacs vizet, 2 pulcsit és egy kis szúnyogriasztót, és útrakeltünk. Ötven métert sem mehettünk, amikor hirtelen éles szúrást, majd pokoli görcsöt éreztem a hasamban. Összegörnyedtem a fájdalomtól, és kínomban csengetni kezdtem Ká-nak. Rosszul vagyok, mondtam, és szerencsére nem kellett sokat magyaráznom, azonnal hazafordultunk. Otthon aztán felgyorsultak az események, és mire felocsúdtam, már hajlani 2 óra volt, és én még mindig a zöld vödrünket ölelgettem. Ká egy órával később csatlakozott hozzám, majd hajnali 4 körül Anya, és reggel 6-ra Apa is. Mindannyian kidőltünk, jártányi erőnk sem maradt. Az ügyeletet tárcsáztam, hogy segítséget kérjek, hiszen a sebtiben lenyelt görcsoldók sem maradtak meg bennünk, ezért gondoltam, talán egy-egy szuri megoldhatná a problémát. Az ügyeletes fáradt hangon közölte velem, hogy a tegnapi katasztrófára való tekintettel, senki nem ér ránk... Milyen katasztrófa, kérdeztem bágyadtan, miközben átirányítottak a helyi rendelőintézet ügyeleteseihez, akik szintén nem értek ránk - így válasz nélkül fásultan ejtettem le a kagylót. Minthogy mind a négyen belázasodtunk, ágyban maradtunk, és csak a tévéből tudtuk meg, milyen szörnyű tragédiába torkollott az előző esti tűzijáték. Bár a kimerültségtől alig tudtam nyitva tartani a szemem, végignéztem a híreket, ahol egyre-másra érkeztek a helyszíni riportok az áldozatokról és a viharkárokról. Borzasztó volt, a szívem majd megszakadt a látottaktól.

A betegségünket és a hétvégi borzalmakat megelőző hét azonban nagyon szépen és nyugalmasan telt. Folyamatosan látogattuk Lujzit, és intéztük az építkezéssel kapcsolatos dolgokat. Többek között "kisírtuk", hogy azt a bizonyos sarokrészt (ahol a problémás pillérünk is volt) erősítsék meg nekünk, így kivettek egy teraszajtót, és kaptunk egy plusz "stabilizáló" falat. A külső falakat szépen levakolták: az emelet hófehér, míg a földszint barackos-narancssárga színt kapott. Lujzit ünneplőbe öltöztették. :o)

A tetőnket is befejezték: bepácolták az eddig világos fa elemeket, és sűrű, fekete hálót tettek be a fal és a tetőszerkezet közé, hogy ne telepedjenek meg madarak és rágcsálók (nyestek?) a tetőtérben. A szomszéd házsorba időközben beköltöztek, így bizonyos értelemben megérkeztek az első, nem közvetlen szomszédaink. Mindannyian fiatalok, és ha jól láttam, még gyermektelenek. Nem baj, idővel úgyis gyerekcsacsogástól lesz majd hangos az utcánk!

Szabadságunk egészséges hete alatt nagyon sok finomságot ettünk, így a kantin repertoárja újabb érdekes receptekkel bővült. A legkülönlegesebb recept címet azonban kétségkívül Anya túrós-kapros dübbencse nyerte el.
A dübbencs valójában egy kenyérlepény. Érdekessége, hogy alakja szabálytalan, hiszen "kinyújtásához" nincs szükség nyújtódeszkára vagy nyújtófára, csupán a háziasszony két dolgos kezére. Az elkészítése gyerekjáték, a végeredmény pedig egy nagyon finom, illatos, ropogós házi lepény lesz, amit sültekhez is kínálhatunk vagy magában is fogyaszthatunk.
Hozzávalók: 40 dkg liszt, 25 dkg túró, kb. 2-2.5 dl tej, 1 csomag szárított élesztő, 3 csapott teáskanál só, 2 nagy csokor kapor, zsír (a tepsi kikenéséshez)
Elkészítés: Összegyúrjuk a lisztet, a túrót, az élesztőt, a sót és annyi tejet, hogy egy jól megmunkálható, rugalmas tésztát kapjunk. Kizsírozunk egy tepsit, beletesszük a tésztát, és kézzel finoman belenyomkodjuk. A tetejét kevés zsírral megkenjük, megsózzuk, és a felaprított kapor felét rászórjuk. Ezután a tészta széleit (mint egy nagy füzet lapjait) egymásra hajtjuk, majd kézzel az egészet megint tepsi nagyságúra lapogatjuk. Megint megzsírozzuk, megsózzuk, és megkaprozzuk, majd félbehajtjuk és kinyújtjuk. A tetejét újra megzsírozzuk, és kelni hagyjuk a tésztát. Ha szépen megemelkedett a dübbencs, előmelegített sütőbe toljuk, és ropogósra sütjük.

Morzsáló fórum >>>

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>