2006. február 16. Elmebajnokság mindenkinek!

Azt hiszem, mindez vérmérséklet kérdése lehet, mert a játékokhoz való hozzáállásom az elmúlt 25 év alatt szinte semmit sem változott. Szívvel-lélekkel játszom, mindent beleadva, mintha csak az életem múlna rajta. Óvodáskoromban azonban még önuralom híján elkövettem néhány olyan gaztettet, amit a szüleim még ma is előszeretettel emlegetnek fel egy-egy kerti sütésen. Volt egy társasunk, a nevére nem emlékszem, de géppuskás emberekkel egy afrikai szafarin kellett részt venni. Aki például a krokodiloktól hemzsegő tóba esett, két körre kimaradt. Akit elkapott az oroszlán, az... nos, az nyilván kiesett. Az apró részletek időközben homályba vesztek. A mindenem volt ez a társasjáték, és győzni akartam mindenáron. De ahogy ez ilyenkor lenni szokott, megettek a sakálok, vagy lelőtt egy másik vadász, nem tudom, de kiestem. Bár kislány voltam még, tiszta ideg lettem, és a haragtól bömbölve felmarkoltam a szafarin résztvevő katonákat, és a vécébe rohantam velük. A többiek mozdulni sem tudtak a döbbenettől, olyan gyorsan történt minden. Ott aztán bosszút álltam az egómat durván megsértő műanyag legénykéken, és mindet a vécécsészébe hajítottam. Bummm! Megrántottam a lehúzó zsinór végét, és olyan gyorsan, ahogy a hirtelen lezúduló víz magával ragadta a katonákat, ömlő könnyeim is apadni kezdtek. Lassan hüppögve visszamentem, és a szőnyegre ültem. Senki nem szidott le, nem bírált, csak csendben megjegyezték, Mirza, hisz ez csak egy játék. És lassan rádöbbentem, hogy egy hülye kis méregzsák vagyok, aki nem bírja elviselni a vereséget. Azóta felnőttem, és nem is értem, hogy lehettem ilyen pukkancs. A szafaris társast soha többé nem tudtuk használni. (És sok más játékot sem). Anya ugyan készített különféle színű figurákat, de velük nem volt meg az a varázs, amit az eredeti bábuk okoztak. Utólag nagyon sajnálom őket, és azt is, hogy tönkretettem néhány igazán jópofa játékot. De életre szóló leckét kaptam, és ez lehet, hogy többet ér, mint azok a bizonyos elszalasztott gyermekkori győzelmek.

Ká és én nagyon szívesen társasozunk. Egyik ilyen kedvencünk a Scrabble névre hallgató játék, amelyben keresztrejtvényhez hasonlóan függőlegesen és vízszintesen kell szavakat kirakni. Minden betű más pontot ér, és az sem mindegy, hogy mit hova teszünk, hiszen ha ügyesek vagyunk, megduplázhatjuk vagy megháromszorozhatjuk egy-egy szó értékét. Ká és én olykor hajnalig is képesek vagyunk játszani, aztán másnap délig alszunk a kimerültségtől. S hogy szoktam-e nyerni? Többnyire nem. Majdnem mindig Ká nyer. Ha nagy ritkán mégis legyőzöm, azt mondja, elbóbiskolt vagy fáradt volt. De csak heccel, hisz a szeme nevet, nem is veszem komolyan. Mindenesetre tudom már, hogy a játékban a játék a lényeg, és nem a mindenáron győzni akarás.

Legutóbbi Scrabble-bajnokságunkat tegnap tartottuk, így a kantin bezárt. Minden idegszálammal a szóképzésre kellett koncentrálnom, nem sokat törődtem azzal, lesz-e mit ennünk vagy sem. Na jó, ez így nem teljesen igaz. Anyával megbeszéltem, hogy lepattintom a feladatokat neki, a főszakácsnak. Ő pedig a legegyszerűbb ételeket is olyan finoman tudja elkészíteni, ahogy senki más. Paradicsomlevest rendeltem, annak ellenére, hogy tudom, Ká sohasem szerette. Azt gondolom, hogy sok ételt azért nem szeretnek az emberek (beleértve magamat is), mert még nem próbálták IGAZÁN finoman elkészítve. Persze van sóska is a világon, ami szemben áll az imént kialakított elméletemmel, de az azért más, az tényleg ehetetlen! :o)
Hozzávalók: 1 közepes hagyma nagyobb szeletekre vágva, 2-3 evőkanál olaj, kb. 3-4 evőkanál liszt, egész bors, törött bors, 350 g sűrített paradicsom, kb. 2 liter víz, savanyúságtól függően 2-3 evőkanál cukor, só, eperlevél tészta, a tetejére reszelt sajt és áttört fokhagyma
Elkészítés: Egy fazékban megmelegítjük az olajat, beletesszük a megmosott és nagyobb szeletekre vágott hagymát, és üvegesre pirítjuk. Megszórjuk a liszttel, és kislángon zsemleszínűre pirítjuk. Lehúzzuk a tűzről, és ráöntjük a vízzel elkevert paradicsompürét. Csomómentesen elkeverjük, visszatesszük a tűzre, megszórjuk borssal, megsózzuk, megcukrozzuk. Megkóstoljuk, majd 5-6 perc alatt megfőzzük. Újra megkóstoljuk, mert a főzés során megváltozik a paradicsomleves íze! Szükség szerint utólag megsózzuk, vagy megcukrozzuk. Míg a leves fő, egy kisebb, 2 literes lábasban vizet forralunk, sót teszünk bele, majd 10-12 perc alatt kifőzünk egy jó adag eperlevél tésztát. Leszűrjük, lecsepegtetjük, majd a forró levessel tálaljuk. Szerintem úgy a legfinomabb a paradicsomleves, ha a végén zúzott fokhagymagerezddel és reszelt sajttal gazdagon megszórva tálaljuk.
És bejött az elméletem: Ká az utolsó cseppig bekanalazta a paradicsomlevest!!!

Noha a játékunk hívogatóan nézett ránk a szobából, most következett a második fogás. Anya sajttal töltött csirkecombokat sütött, ami nemcsak nagyon finom, de rém gyorsan elkészíthető recept, ezért kezdő, hozzám hasonlóan türelmetlen háziasszonyok számára kiváló recept.
Hozzávalók: 6 db csirkecomb, 20 dkg főtt, füstölt tarja, kb. 1 pohár tejföl (2 dl), 3 tojássárga, 10-15 dkg reszelt sajt, olaj a kenéshez
Elkészítés: A combokat megmossuk, és enyhén besózzuk. Egy közepes tepsit kibélelünk sütőpapírral, és egy ecsettel vékonyan beolajozunk. Elkészítjük a tölteléket: a tarját ledaráljuk és összekeverjük a reszelt sajttal, a tojássárgákkal, a tejföllel és a borssal. A csirkecombok bőrét meglazítjuk és minden egyes comb bőre alá kb. 1-1,5 evőkanálnyi tölteléket töltünk. A combok tetejét az ecsettel vékonyan beolajozzuk, megszórjuk egy kevés fűszersóval és egy fóliával befedjük. Előmelegített sütőben 45-50 perc alatt ropogós-aranybarnára sütjük. (A sütési idő felénél levesszük a fóliát!) Rizi-bizivel, petrezselymes burgonyával vagy párolt zöldségekkel tálaljuk.

Ebéd után Ká és én visszamentünk társasozni, és teljes gőzzel a játékba vetettük magunkat. Ká persze mindig kizárólag azokra a helyekre pakolt, ahova én szerettem volna lerakni zseniálisan kitalált szavaimat, de nem mérgelődtem. Hosszú órák teltek el, és mi még mindig a zöld tábla fölé görnyedtünk. Gyertek gyorsan, kész a sütemény, szólt be Anya, és zsibbadt lábainkkal kicsoszogtunk a konyhában. Te jó ég, mondta Ká, lassan 7 órája társasozunk! Az asztalon különleges kinézetű édes sütemény várt. Csokidarabkákat és barackokat, almát, diót és mazsolát véltem benne felfedezni. Mi ez, kérdeztem, mire Anya a kezembe nyomta a receptet. Aludttejes pite, hozzávalók: A tésztához: 35 dkg liszt, kb. 2,5 dl aludttej (vagy tejföl vagy kefir), 23 dkg cukor, 2 tojás, 1 csomag sütőpor, 1 csomag vaníliás cukor, 12 dkg zsiradék (fele zsír, fele vaj), 1 csipet só, 5 dkg dió, 5 dkg forrázott, rumba áztatott mazsola. A tetejére: 30 dkg görög sárgabarack (konzerv), 5 dkg ét- vagy tejcsokoládé durvára törve, 1 reszelt alma
Elkészítés: Egy közepes tepsit kivajazunk vagy sütőpapírral kibéleljük. A tészta hozzávalóit robotgéppel kikeverjük, és a tepsibe öntjük. A sárgabarackot lecsepegtetjük, és cikkekre vágjuk, majd szépen elrendezzük a tészta tetején. A tésztára szórjuk a durvára tört csokoládé darabokat is, majd a sajtreszelő legnagyobb fokán szintén a tésztára reszelünk 1 nagyobb almát. Előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt megsütjük a tésztát, majd kivesszük a sütőből, kicsit hűlni hagyjuk, és szeletekre vágva tálaljuk.

Ká ez alkalommal 3:1-re megvert. A füzetünkben velőscsontokkal jelöljük az állást, hogy az elkövetkezendő évtizedekben minden pontosan nyomon követhető legyen. Kikaptam, de nem bánom. Büszke vagyok Ká csavaros észjárására. És különben is! Hamarosan feljövök, mint a kőolaj, és egészen biztosan további csontokat szerzek!

Morzsáló fórum >>>

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>