2007. április 11. Húsvéti képnézegető

A húst egy helyi hentesnél vettük, akinek a híre egészen Szentendréig ér. Ká anyukájának egyik jóbarátja ugyanis ott lakik, és annyira elégedett az itt kapható húsfélékkel, hogy képes ezért hétvégente átautózni hozzánk, hogy helyben készített felvágottakat, és a "csodahentes" által garantáltan frissen vágott húsokat vásárolhasson.
Gondoltuk, ha már itt lakunk, mi is kipróbáljuk ezt a miniatűr húsüzemet, és meglátogattuk a megadott címet. Egyszerű kertkapun hajtottunk be egy falusi udvarház kertjébe, amely tömve volt autókkal. A kis bolthelyiség előtt kígyózó sor állt. (Ahol kígyóznak, az nem lehet rossz, állapította meg elégedetten Ká, és ezzel beálltunk a sor végére.) Nem sokat kellett várnunk, néhány perc múlva már a pult előtt ácsorogtunk. Kolbászok, sonkák és húskenyerek illatoztak az üveg mögött, de a látvány is magáért beszélt. Mivel nagyon sok vendéget vártunk, háromféle sonkát (kötözöttet, mangalicát és tarját) vettünk, és kóstolónak 20 deka húskenyeret. (Még egyikünk sem evett húskenyeret, így igazi kuriózumnak számított ez a szögletes, kenyér alakú, sajttal töltött hús, amiről utóbb mindketten megállapítottuk, hogy a boltokban kapható felvágott-féleségek közül egy sem veszi fel vele a versenyt.

Otthon aztán kipakoltunk, és nekiláttunk a sonkafőzésnek. A hentesnél az eladók (és az anyukám is) azt mondták, hogy a húsokat külön lábasban főzzem. A kötözött és a mangalicasonkára 1, a tarjára 1,5 órát mondtak. Hideg vízbe tettem, és lefedtem a húsokat, majd bedagasztottam egy adag pogácsát, és mint aki jól végezte a munkáját, tévézni mentem. Mivel épp a kedvenc korcsolyázós műsorunk ment, mindketten megfeledkeztünk a sonkákról, amelyek csendben, takaréklángon rotyogtak a tűzön.
A műsor egyre izgalmasabbá vált, mi pedig belefeledkeztünk kedvenceink jégtáncának látványába.
- Uramisten! A hús! - ordítottam fel egyszerre, amikor riadtan eszméltem, hogy elfelejtettem elzárni a gázt. Odarohantam a tűzhelyhez, de semmi ijesztőt nem láttam. A gőzölgő vízben némán főttek a sonkák. Elzártam minden lángot, és Anyát tárcsáztam.
- Képzeld, elfelejtettem levenni a sonkát - hadartam ordítva - 2 óra 40 percig volt a tűzhelyen! Most mi lesz?
- Semmi baj - nevetett anyukám a telefonba - legalább finom puha lesz minden! Vedd le a fedőket a fazekakról, és a lében hagyd kihűlni a húsokat. Ha kihűltek, fóliázd be, és tedd a hűtőbe őket!
Így is tettem. Majd holnap meglátjuk, mi lesz belőletek...hümmögtem magamban, és nekiláttam megsütni az aprósüteményeket.

Az elfeledett sonka mellett a kenyérsütőgépben gyorsan megkelt a négymagos pogácsa tésztája, amelynek hozzávalói a következők: 3-4 dl tej, 1 kiskanál cukor, 2 kiskanál só, 10 dkg margarin, 30 dkg graham liszt, 15 dkg finomliszt, 1 csomag szárított élesztő, 1-1 evőkanál szezámmag, fenyőmag, lenmag és tökmag
A tetejére: 1 felvert tojás
Elkészítés: A pogácsa hozzávalóit összegyúrjuk, és meleg helyen duplájára kelesztjük. Ezután lisztezett deszkán átgyúrjuk, és 2 ujjnyi vastagra nyújtjuk. Késsel rácsozzuk, majd egy 4-5 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszúrjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, és 190-200 fokon (18-20 perc alatt) ropogósra sütjük.

Késő éjszaka volt, mire mindennel elkészültem. A sonkák a még meleg vízben áztak, a pogácsa épp csak hűlni kezdett, Lujzit pedig alaposan kitakarítottuk. Másnap későn keltünk, így reggeli helyett csak egy tejeskávéra és egy szem pogácsára futotta az idő, de mindketten megállapítottuk, hogy a sokmagos barna pogácsa remekül sikerült.
Együtt megterítettünk, majd felépítettük a tojásfánkat. Apa előző nap szedett nekünk egy nagy csokor virágot, így nem volt nehéz szép asztaldíszt kreálnunk. A mahónia sárga virágainak mézillata percek alatt elárasztotta a házat.

Ezek után Ká felvágta mindhárom sonkát, én pedig a levükben megfőztem a tojásokat, aztán szépen elrendeztünk mindent egy nagy tálon. A sonkaszeleteket egymásra fektettük, köréjük tojásokat tettünk, és paprikával, paradicsommal, kígyóuborkával díszítettük. Látványnak sem volt utolsó. :o)

Furcsa, de a tojásaink nem lettek barnák (pedig Ká erre vágyott a leginkább), pedig vagy 12 percig főztem, és aztán állni hagytam a sonkalében őket. De mitől kellene megbarnulnia a tojásnak, ha nem a sonkalétől? Vagy nem minden lé jó?

Minden nagyon jól sikerült, a szüleink pedig el voltak ájulva, hogy ilyen szép kis családi ünnepséget szerveztünk. A nap is hétágra sütött, így késő délután kiadós sétát tettünk a környéken. Tesómékhoz is ellátogattunk, ahol a gyerekek még éppen aludtak. A szüleim elrejtettek egy csomó csokitojást, nyuszit és apró cukorkákat a kertben, mi pedig izgatottan vártuk a kicsiket. Zsiga és Árpi mosolyogva jöttek elő. Hetek óta a nyuszira vártak, aki vélhetően a délutáni csendespihenő alatt meg is látogatta őket ... Anyától kaptak két plüss nyuszifület és két kis kosárkát arra az esetre, hogy ha találnak valamit a kertben, abba tudják gyűjtögetni.

Nem sokat kellett biztatni őket, már szaladtak is ki a kertbe. Zsiga kissé kábán, hunyorogva, Árpika pedig elkerekedett szemekkel kémlelte az épp rügyező és örökzöld bokrok alját. Ká szorgosan fényképezett, mi pedig csendben figyeltük a tojáskeresést.
- Megvan! - kiáltott fel egyszerre Zsiga, és diadalittasan a magasba emelt egy piros tojást.
- Nekemiszmegvan! - kiabált Árpika, és mosolyogva felénk mutatott egy sárga tojást. Aztán előkerült két pici plüssnyuszi, néhány cukorka, csoki és két kis locsolókölni, a gyerekek öröme pedig határtalan volt.

Sok embertől hallom, hogy nem helyes a húsvéti nyuszival "őrjíteni" a gyerekeket és hogy az egész "nyuszizás" nem más, mint tradicionális hazugság. Én, sőt inkább mi, másképp gondoljuk. Ronda, lelketlen, önző, pénzsóvár világban élünk, amelyet csak úgy változtathatunk meg, ha magunkból azt a jót adjuk tovább, amit mi kaptunk az eleinktől, és ami eredendően belőlünk jön. Azt gondolom, hogy igenis szükség van mesékre és csodálatos meselényekre, akik színesebbé teszik a gyerekek lelkivilágát, és játékosan mutatják meg, hogy mi a rossz és mi a jó. S hogy hazugság lenne az egész? Miért, hétfejű sárkányok, koboldok és sellők léteznek? Mégis mesélünk róluk, és talán nincs a világon olyan kisgyerek, aki ne szeretné a meséket. Ettől kezdve pedig miről is beszélünk?

Morzsáló fórum >>>

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>