2008. július 10. Házunk ékessége: a babaszoba

Minden este úgy alszunk el, és minden reggel úgy ébredünk, hogy megsimogatjuk őt a hasamon keresztül, és - mondjon bárki bármit - Dorka baba a kezünkhöz bújik! Tegnap éjszaka konkrétan látható is volt, amint Ká nagy, biztonságot nyújtó férfitenyere alá tolja a kis kezecskéjét ... hát van ennél szebb pillanat az ember életében?

A Mona Lisa csoportban tegnap én voltam a zászlós anya. Ez azt jelenti, hogy a jelen lévő anyukák közül én állok a legközelebb a szülés várható idejéhez. Igazság szerint volt egy lány, aki 2 nappal korábbra van kiírva, mint én, de mivel múlt szerdán ő volt a zászlós, nagyvonalúan lemondott a javamra. Annyira meghatott ez a gesztus, hogy a relaxáció alatt elsírtam magam. Pedig ez a zászlósság csak egy játék. Pontosan annyit tesz, hogy a foglalkozás végén a Mona Lisa játékot - amit Bálint Sándor doktor úr talált ki -, a zászlós anya mondja el a többieknek (különösképpen azoknak, akik első ízben járnak közöttünk), és ő is vezényli le az egészet. Maga a játék (remélem, nem sértek szerzői jogokat :-)))) a tökéletes ellazulást és nyugalmat kívánja előidézni. Képzeletben Mona Lisa, a világhírű, sejtelmes mosolyú, és - mint utólag tudjuk: várandós kismama - mosolyára kell gondolnunk becsukott szemmel. Az ember ösztönösen is elmosolyodik, ha egy ilyen szép képre gondol, de itt kifejezetten ez a feladat. Azonosulni azzal az időtlen, szelíd, könnyed és mégis nagyon is mély szeretetről árulkodó mosollyal. Ehhez persze minden egyes nyak- és arcizmunkat el kell lazítanunk, ami nem is olyan könnyű feladat, mint gondolnánk. A lazítás azonban nem csak az arcra, hanem az egész testünkre-lelkünkre hat. (Amikor Doktor úr úgy látja, hogy ránk fér egy kis segítség, ilyenkor vicceket szokott mesélni, így többnyire mindenki fülig érő szájjal nevet a helyén.) Szóval, egy körben ülünk, és mindenki csukott szemmel mosolyog. A zászlós anya szeme van egyedül nyitva (no és Bálint doktoré, aki azt mondja, ilyenkor feltöltekezik a sok szép mosolygó kismama látványával), és kiválasztja azt, aki a leginkább hasonlít Mona Lisára. Finoman megérinti a kezét, ő pedig "felébred", azaz kinyitja a szemét. Ezután körülnéz, és ő is "felébreszti" a neki leginkább tetsző Mona Lisát. Ez így megy egészen addig, amíg mindannyian felébredünk. Nagyon szeretem ezt a játékot, és rém büszke vagyok, hogy tegnap én lehettem a zászlós anyuka.
Amikor 8 hónappal ezelőtt járni kezdtem a csoportba, elérhetetlen távolságúnak tűnt ez a 39. hét. Kicsit irigykedve néztem a "nagyokat", akiket már csak napok választottak el a szüléstől, és hüppögve hallgattam a hétről-hétre felolvasott szüléstörténeteket. Olyan érzés ez kicsit, mint amikor egy kisgyerek az iskolapadban ülve tátott szájjal bámulja a ballagókat. Talán még jövő szerdán el tudok menni a csoportba, a szülés előtt, utoljára. Aztán lezárul egy korszak, hogy helyet engedjen egy másiknak, életünk legszebb periódusának. (Igazság szerint a gondolat, hogy szerdánként nem fogok ott ülni a többiekkel, kicsit összeszorítja a szívemet, de majd mondani fogom Bálint doktornak, ő meg, gondolom, kikezel a függőségemből.) Nagyon sokat kaptam ettől a foglalkozástól. Tulajdonképpen a teljes lelki harmóniámat, kiegyensúlyozottságomat, és az ebből eredő panaszmentes terhességemet köszönhetem annak, hogy tavaly hallgattam az "Öreg doktorra" - aki továbbra sem öreg - (miszerint nekem kötelező ez a csoportfoglalkozás), és a szorongásaim leküzdése érdekében, egy szerdai napon csendben leültem a szoba egyik - talán éppen rám váró - székére. Örök hála érte a Doktor úrnak!

Most pedig, ígéretemhez híven megmutatom nektek házunk ékességét, a babaszobát, amit hosszú heteken-hónapokon át terveztünk, építettünk és rendezgettünk Ká-val és a szüleinkkel.

A legelső dolog, amit Szilvi segítségével terveztünk meg, a babaszoba függönye volt. Szilvi ugyanis nagy lakberendező, és mivel 2 gyerekes anyuka, mondhatni, képben van, mit szeret egy újszülött, milyen színeket érdemes használni illetve mellőzni egy babaszobában, és mi praktikus, mi felesleges. Így hát első körben ő, majd másod ízben apa vitt el függönynézőbe, aki a helyszínen az unokájának meg is rendelte az általam kiválasztott függönyöket. Nagyon meghatott, hogy a kis nyugdíját ránk akarja költeni, de dolgozunk mindketten, és különben is... ezért visszautasítottam a kedvességét. Ő azonban mosolyogva elhárította a tiltakozásomat:
- Angyalom - mondta - ezt nem nektek veszem, hanem a Picinek! Ki beszél itt rólatok? :-)))

Így hát a függöny maradt, sőt, még egy-egy igazán tündéri lepkés függönyelkötőt is kaptunk a halványzöld sötétítőfüggönyök rögzítéséhez is. Azt hiszem, ennek valaki egyszer nagyon fog örülni.

Az áttetsző függöny végül állatmintás lett: tigris, kövér elefánt, zsiráf és különféle szavannán élő állatok játszadoznak rajta. A sötétítő színe (az eredeti sárgás elképzeléssel szemben) Ká és apa javaslatára halványzöld lett. Azt mondták, így illik a függönyt díszítő fák lombjához, nyugtató hatással lesz a Babára, és különben is, egy babaszoba legyen színes.

Igazság szerint redőny is van szobában, de a barátnőim (akik mindannyian édesanyák), azt mondták, nem szabad délután esti sötétséget csinálni a redőnyökkel, mert megzavarja a kicsi bioritmusát. Így délutánonként, ha süt a nap, majd a függönyt húzzuk csak be, hogy selymes, halványzöld fény töltse be a szobát, így teszünk különbséget az első időkben a nappalok és éjszakák között.

A szoba végébe, közvetlen kilátással a kis ágyra egy rövid kis kanapét helyeztünk, mint szoptatós-, babanéző és mesemondó-fotelt. Egyszemélyes talán jobban passzolt volna ide, de arra jutottunk, hogy ketten vagyunk, és együtt szeretnénk üldögélni szerelmünk gyümölcse mellett, így maradt a két férőhelyes páholy. :-))

Ká szerelte fel a falra ezt a virág alakú, rózsaszín lámpát, amelynek csak épp annyira halovány a fénye, hogy éjszaka ne kelljen tapogatóznunk a sötétben, ha a Picit látni szeretnénk (no és azt mondják, a mai babák nem szeretnek sötétben aludni). A fénylő virág igazán mesebeli hangulatot áraszt, reméljük tetszeni fog a tulajdonosának is.

Most pedig elérkeztünk a szoba legfontosabb részéhez: a kiságyhoz. Ez egy nagyon egyszerű, mégis meglepően olcsón vásárolt bükk faágy, amit apával kettesben pácoltunk le (Ká szerint jól megfolyatva a festéket :-)), majd anyáinkkal együtt szereltük fel a drapériákkal. Van persze puha pamut lepedőnk, rögzíthető fejvédőnk és egy ágy fölé lógatható kis játékunk is, de ezeket még nem szereltük fel, hogy idő előtt ne porosodjanak. Igazság szerint ezen a baldachinon is töprengek még, lehet, hogy el fogjuk húzni teljesen az egyik oldalát, mert bár roppant mutatós, kicsit, mintha levegőtlennek tűnne így a Pici kuckója. A kiságy amúgy a mi ágyunktól kb. 2 méterre van, és 100%-ig rálátunk. Biztonság kedvéért azért vettünk légzésfigyelőt is, amit ugyan még le kell tesztelnünk (ne kérdezzétek hogyan?), de az a lényeg, hogy megvan. Majd ha hazajöttünk a kórházból, mindent frissen mosott holmiját beteszünk az ágyikójába...

A Pici ágya feletti falat a szüleimtől kapott ajándék képek díszítik. Minden egyes kép egy virágtündért ábrázol. Név szerint: Szamóca tündér, Búzavirág tündér, Krókusz tündérek és Aranyeső tündér. (Azt hiszem, ez különösen kedvenc szobarészlete lehet a Babának, mert most, hogy ezeket a sorokat írom, eszelős lábtempóba kezdett...:-))))))

No, de haladjunk szépen tovább! A mennyezeti, mesébe illő bibe-lámpa (ez a szót én találtam fel :-)))) hozzám kötődik. Kinéztem egy áruházban, majd hetekig győzködtem Ká-t, hogy mennyire remek lenne a babaszobába egy ilyen bibés, lepkés lámpa. Ő csak nézett rám nagy szemekkel, és ilyeneket kérdezett:
- Milyen a foglalata? Hány wattos?
Mire én:
- Viccelsz? Gondolod, hogy én ilyenekre figyeltem? Én azt néztem, hogy milyen rózsaszín lepkék lógtak le róla, és milyen színűek a virág szirmai. De hogy hány wattos...!
Aztán Ká egy nap - nem törődve a foglalatokkal és a wattokkal - hazahozta a bibelámpát. :-))

Újabb sarkalatos részhez érkeztünk. Ezen a képen látható a Pici ruhás szekrénye (a Szilvitől kapott több tucatnyi, illatos kis ruhával), a pelenkázó szekrény, egy kisebb tároló és egy láda, amit még a kisházból hoztunk magunkkal (és amely most rengeteg játékot rejt - ezeket szintén a tesómék ajándékozták nekünk).

A pelenkázó feletti falat az üvegképeim díszítik, amelyeket még valamikor tavasszal festettem a Babának. Remélem, tetszeni fognak neki. :-))

A mai nap utolsó képe pedig a várandósságom első bekeretezett "műalkotását" takarja, egy gyermek pingvint, amint az ajtó felől kíváncsian várja gazdáját, hamarosan megszülető kislányunkat, Dorkát.

Morzsáló fórum >>>

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>