Nord bemutatkozik

Budapesten születtem, 51 éves múltam. Meghatározó eseménye, mondhatni serkentője volt életemnek apám hat éves koromban elkövetett öngyilkossága. Anyámmal addigi létbiztonságunk egy csapásra megszűnt.

Anyám addig sohasem dolgozott, vidéki jómódú úrilányból avanzsált apám mellett pesti mérnökfeleséggé, abban az időben az asszonyok jelentős része még nem dolgozott, legalább is mérnök körökben. Tartalékainkat pillanatok alatt feléltük, szép, kényelmes tanácsi lakásunkból az akkori adminisztráció rendelete révén szoba-konyhás udvari vécésben találtuk magunkat, ahol nemhogy fürdőszoba, de még meleg víz sem volt. Anyám semmihez sem értett, nem igen talált munkát, takarítani, mosni járt jó ideig volt ismerősökhöz, akikkel korábban kávézni, süteményezni járt.

Nélkülöztünk, ezt én nagyon nehezen viseltem, és elhatároztam: én soha az életben nem akarok szegény lenni. Elhatározásomat tettek követték, hét évesen már pénzt kerestem. Szaladtam a szódás lovas kocsija mellett, a kocsitól az ablakokig, kapukig hordtam az üvegeket, mindig kaptam 20 fillért, néha akár 50-et is. Mindet félreraktam. Később vállaltam bevásárlást, ételhordóban a sarki kiskocsmából ebédkihordást (első találkozás a gasztronómiával), nagyobb koromban piacon rakódást, trógerelést, ahogy akkor mondták. Nyáron, a strandon kabinos fiú voltam, takarítottam is azokat esténként, később előléptem úszómesternek. Télen, a jégpályán záróra után jeget csinálni segítettem. Középiskolás koromban már szakrajzokat készítettem apám volt mérnök kollegáinak.

Anyám is talált munkát, beköltöztünk egy komfortos lakásba, de én csak gyűjtögettem. 18 évesen már tudtam venni egy autót, igaz használt állami leadottat, de Mercit. Megérte a sok lemondás, és megtanultam értékelni a munkát, de lassan élvezni is annak gyümölcsét.

Kalandos életet éltem mindig. Éltem és dolgoztam hosszabb-rövidebb ideig Angliában, Dániában, Németországban és Ausztriában is. Mindig egy éppen aktuális barátnő kedvéért mentem. Végül azonban - miután a szerelem elmúlt - hazataláltam.

Jelenlegi társam egy norvég lány, ő most 35 éves. Pesten járt egyetemre, ott ismerkedtünk meg. Amikor végzett, úgy döntöttünk, Norvégiában alapozzuk meg közös életünket. Immár 13 éve ennek. Saját vállalkozásunk van, érdekeltségeink más cégekben, vállalkozásokban. Sokat utazunk, általában egy évben négy-öt hónapot is, ma már. Imádunk utazni, már bejártuk a fél világot. Tavaly júniusban született meg első gyermekünk, Ő Tora Dóra, egy kis hercegnő, legalábbis nekünk.

Mindig szerettem a konyha környékén sertepertélni, azt hiszem, ragadt is rám valami. Amikor dolgos időszakát éljük az évnek, a napi fáradtság után levezetésnek, pihentetőnek tekintem egy étel összedobását.

Úgyhogy két jeles, szintén konyhamalac barátommal elvállaltuk a Mindmegette felkérését, és belevágunk ebbe a blogba. Megállapodásunk szerint, ők minden héten jelentkeznek állandó jelleggel, én csak időnként belekotnyeleskedem kommentekkel, receptekkel, érdekességekkel.
Remélem, inkább szórakoztatóak, ne adj isten hasznosak lesznek alkotásaink.

Kellemes főzőcskézést és sok finomságot mindenkinek!