Ezért ne használj soha friss pékárut a bundás kenyérhez!

Az egyik legjobb, leglaktatóbb, legfinomabb, legmagasabb tápértékű reggelink a bundás kenyér. S ha ez nem lenne elég, a legjobban variálható is: van, aki csak simán sózza; van, aki úgy, mint a lángost: fokhagymával kenve, sajttal és teljföllel megpakolva; és van, aki lekvárral szereti. De mégis melyik a tökéletes bundás kenyér? Szerintünk az, amelyik kívül ropog, belül viszont kicsit krémes, a bunda aranybarna, a belső napsárga, enyhén sós.

Ahhoz, hogy ezt a végeredményt elérjük, elengedhetetlenül fontos a megfelelő alapanyagok kiválasztása – elsősorban a kenyéré. Nem véletlenül szól a fáma arról, hogy a bundás kenyér maradékmentésre is tökéletes: a legfinomabb ugyanis akkor lesz, ha 1-2 napos, kicsit szikkadt kenyérből készítjük. Hogy miért? Azért, mert míg a friss kenyér nedvességtartalma igen magas, és nem szívja magába eléggé a tojásos tejet, addig a szárazabb szeletek magukba cuppantják, és a sütés során végig meg is tartják a folyadékot.

Emellett fontos az is, hogy:

1. ne tegyünk túl sok tejet a tojásba – 2 szeletenkét 1 db M-es tojással és tojásonként kb. fél dl tejjel érdemes számolni;
2. ne áztassuk túl a kenyeret: ha beletettük, picit mozgassuk meg, majd fordításkor ugyanez, és már mehet is a serpenyőbe;
3. a sütéshez használt zsiradék ne legyen se túl forró, se túl langyos – a hőmérsékletét legegyszerűbben úgy tudunk tesztelni, hogy egy fakanál végét beledugjuk, és ha pezseg körülötte a zsiradék, kezdődhet a sütés (a közepesnél picit erősebb fokozat beállításával nem lőhetünk mellé!).

Aki pedig még tovább variálná ezt a klasszikust, annak ajánljuk szeretettel az alábbi receptünket – próbáljátok ki egy ráérős reggelen, megéri!