Évindító aprósütik

Ráhangolódás az ünnepre

Szenteste keddre esett az idén. Vasárnap sikerült sütnünk egy csodálatos mákos rétest. Már kívülről is ígéretes volt, de még én is megdöbbentem, mikor felvágtam. Az íze sem okozott csalódást. Apa megkóstolta és közölte: "Tudod, hogy nekem nem a kedvencem a mákos, de ez nagyon finom!!" És még kétszer vágott belőle, és mindannyiszor elmondta pontosan ugyanezt...

Bejött Kelemen. Lebiggyesztette a száját:
- Ó már megint mákos...!
Én meg gondoltam egy merészet.
- Kele, tudom, hogy nem szereted a mákot, de ez nagyon-nagyon finom. Apa is háromszor evett belőle... Tegyél egy próbát! Kóstold meg! 
Nagyobb ellenállásra számítottam. A látvány annyira lenyűgözhette őt is, hogy nem is kellett győzködnöm. Vágtam neki előzetesbe egy vékonyka szeletet.
- Na...? 
Széles vigyor, heves bólogatás:
- Finom!!!
Ekkor jött be Sebő, a mákimádó, és menten révületbe is esett:
- Hűűűűű!

Alig pár perc volt elkészíteni (bolti rétestésztát használtam), nem mondhatom, hogy megdolgoztam a sikerért... Talán a bejglikkel folytatott heroikus küzdelmem jutalmául kaptam ezt a szép és finom rétest - meg a potya elismerést. Mindenesetre engem is teljesen felvillanyozott!

Ezt kifejezetten jó előjelnek vettem, úgyhogy hétfőn este ugyanezzel a technikával készítettem egy remek leveles tésztát – amit reggel péksüteménynek kereszteltünk, és ünnepi reggeli lett belőle. Gyakran csinálok ilyet – különösen egy-egy nehéznek ígérkező nap előestéjén. Nagyon egyszerű, mindenkinek jó szívvel ajánlom!

Pudingos-túrós leveles tészta - hogy reggel könnyebben induljon a nap

Végy:
2 rúd bolti leveles tésztát (már ahol rúd formájában árulják)
1 doboz quarkot (Angliában) vagy 20 dkg túrót (Magyarországon)
2-3 evőkanál tejfölt (sourred cream) ha Angliában vagy, ha túrót használtál (Magyarországon), akkor egy kicsit többet, 4-5 evőkanállal
1 csomag vaníliás pudingport
4 evőkanál cukrot
esetleg egy kis citromhéjat
2 tepsi nagyságú sütőpapírt és
egy tepsit, amin mindkét tészta elfér majd!

Terítsd ki az első sütőpapírt, tedd rá a leveles tésztát, és nyújtsd (göngyöld) ki! A többi ehető hozzávalót keverd össze, és kend a felét a tésztára, göngyöld fel, hajtsd rá a sütőpapír oldalát a tésztára (óvatosan), majd a sütőpapírt is göngyöld a tészta köré. Csináld meg a másikkal is, tedd őket a tepsire, és így tedd be a 190 fokos sütőbe! Oldalt fognak legelőször megpirulni, kb. 20 perc múlva (látszani fog a papíron keresztül is). Akkor bontsd szét óvatosan a papírt, és ha már van tartása a tésztának magától is (a puding miatt), akkor bontsd ki őket annyira, hogy a tetejük is hamarabb megpiruljon. Úgy 15-20 perc kell még neki. Figyeld azért, nehogy megégjen!

Egyszerű, szép, finom és instant süti. Gyors kényeztetésnek, reggelinek péksütemény helyett vagy váratlan vendég esetére tökéletes! A mákos rétes is ettől a sütőpapíros módszertől lett olyan szép szabályos, kerek...

Ablakdísz és forralt bor

A Szenteste napja tehát pudingos-túrós reggellel kezdődött. Aznap szép, fényes, csillogó hajjal ébredtem (amely most Sebőkémet sem emlékeztette egy „működő vulkánra”, mint legutóbb), nem hagytam a hajmosást az utolsó percre, és ez az egyik, amire rém büszke vagyok! Sőt még néhány egyéb előkészületet is tettem, amik legtöbbször az utolsó pillanatra (így aztán el-) maradnak.

Első utam a mélyhűtőhöz vezetett: a guba tejbe fagyottan, a bejgli készen, a hal feldarabolva várt a fridzsiderben. Szépen elővettem, kitettem őket sorban a konyhapultra. A nappalit is napokkal előtte előkészítettem a karácsonyfa-fogadásra. Helyet csináltam, kiporszívóztam, szépen eldugtam a vasalnivalót is. Hiba nem volt benne. Épp csak a fa nem volt még sehol, arra 24-én jutott csak idő. Ez sem volt baj – leggyakrabban így csináljuk: apa elmegy a fiúkkal a fáért valamelyik árudába, nekem meg van egy órám, hogy nyugalomban készülődjek. Itt Angliában szinte mindenki felállítja a fáját december közepén, úgyhogy a kertészetek ilyenkorra már lemondanak minden vásárlóról, és szinte ingyen is hozzánk vágják a fát, csak vigyük. (Na, az idén nem így volt.)

Az első gubancot az okozta, hogy a férjemben aznap - konkrétan az indulás előtt - tudatosult, hogy nekünk már régóta nincs saját karácsonyfatalpunk. Mindig mástól kérünk - vagy cserepes fát veszünk. Ez némileg megváltoztatta a tervek megvalósítását: ugyanígy a fa méretét, helyét és az összeget, amit rá kellett költeni... No meg az időt, amit a karácsonyfa-vásárlásra szántunk. Sebaj! Így is jó lett. Én még szeretem is a pici fát, mert a színes égőink csak ezen érvényesülnek igazán. Nekem meg csak színesben az igazi! A karácsonyfa legyen karácsonyfa: díszes, csillogó, színes (csak ne villogjon, mert attól rohamot kapok...).

Szóval minden remekül haladt, jól vettük az akadályokat. Egyetlen bibi volt: éreztem, hogy rengeteg az időnk, hogy jó esélyünk van arra, hogy kivételesen időben meglegyünk mindennel, és ez - úgy látszik - nem illett az évek óta megszokott képbe... Az történt, hogy szobadíszítés címen nekifogtunk ablakdíszt festeni... Na, ez aztán meg is oldotta az egész karácsony-feelinget! Szépen elhúztuk az időt, sikerült teljesíteni a megszokott lemaradást. És itt jön a másik dolog, amire büszke vagyok: nem zavart!!! Semmi pánik!

Úgy döntöttem (idén is), hogy délelőtt elegendő a halat besózni és az alaplét elkészíteni a halászléhez. A többit jobb este, közvetlenül a vacsora előtt. (Nem szeretem a hal-melegítést.)

Eljött a fél három, és nekünk háromkor karácsonyi szertartásra kellett mennünk. Utána pedig egy röpke forralt borozásra voltunk hivatalosak egy falubéli kisgyerekes ismerősünkhöz. A vacsora nem volt kész, a fa félig volt feldíszítve, de mi mentünk. Hátha az angyalkák bevetik magukat, míg távol leszünk...

Nem tették – pedig lett volna rá idejük bőven! A rövidke forraltborozás nem épp olyan volt, mint számítottuk: egy kisebb partiba csöppentünk. Az asztalon finomabbnál finomabb sajtok és pástétomok, fokhagymás-vajas baguette... stb. A kezünkbe forró, fűszeres portóit nyomtak egy nagy, vastag pohárban, és elővigyázatosságból figyelmeztettek, hogy nagyon erős...

De jól tették!!! Én alig ettem egész nap (lefoglalt az ablakfestés)... no, el tudjátok képzelni… Amint belekortyoltam a borba (ami egyébként mennyei volt!), mindnyájunk jól felfogott érdekében gyors támadást intéztem a baguette és a stilton sajt ellen. (Voltak aggodalmaim, de nyertem!)

Amikor az első problémát sikerült elhárítanom, jött a következő... Otthon vár a félig kész fa és az egyáltalán nem kész vacsora... Az asztalt is szépen meg kell teríteni... Még szerencse, hogy az ajándékokat előre becsomagoltam! A parti hosszúnak ígérkezett, hisz az angoloknak csak másnap reggel kezdődött a karácsony... Gyorsan el kellett terjeszteni, mi a helyzet magyaréknál, aztán úgy öt körül óvatosan előadtam, hogy ilyeténképpen nekem most el kék indulni vacsorát főzni.

Elengedtek. Kele is velem tartott. Itthon rohamtempóban dolgoztunk. Kelemen igazán nagy segítség volt. Mosogatott, pakolt nekem, felsöpört. Mindent megkeresett a kamrában, amit kértem. Mondtam is neki, hogy mennyivel könnyebb így a dolgom, és milyen hálás vagyok érte. Ki is bújt a szög a zsákból:
– Tudod, Mamma, én elég sokat rosszalkodtam év közben, de azért szeretnék ajándékot kapni...

Az ünnep azután úgy telt, mint máskor. A vacsora előtt Szentírást olvastunk, áldást mondtunk, és elvégeztük a szokásos szertartásokat: alma-dió-mézes fokhagyma. Ezekről tavaly írtam nektek. Utána következett a halászlé, bajaiasan, tésztával. Majd a mákos guba mézzel. Az évek során megtapasztaltam, hogy ennyi éppen elegendő is egyetlen estére. A kalácsból, bejgliből már csak az ajándékbontás után bírtunk enni, úgy tele voltunk.

Az ajándékok

Sosem szerettem a fizikát. De azért tanultam fizika órán is érdekes dolgokat. Egyszer a tanárnő megkérdezte, mit gondolunk, mire jó az anyag. Persze mondtak mindenfélét: enni-inni-élni, gyártani stb. De ő mindezek mellett várt egy másik választ is. Egyikünk mondta is: a szeretetünk kifejezésére. Azóta sokat gondolok erre. Itt találkozik az anyagi világ a transzcendenssel. Nagyon messzire visz ez a gondolat – egészen a megtestesülésig. (És ezzel el is jutottunk a karácsonyhoz!)

Az anyag tehát jó. Ajándékba adhatjuk, és ezzel kifejezhetjük a szeretetünket. De azért innentől ez mégsem a fizikai világ törvényei szerint működik. A szeretet matematikai törvényei mások, mint amit az érettségin számon kérnek. Vagyis nem igaz, hogy minél több az ajándék, vagy minél többet költünk rá, annál nagyobb szeretetről árulkodik. Ennek szellemében mi igyekszünk egyszerű, kevés és nem drága ajándékokkal meglepni egymást és a gyerekeinket. Ha lehet, én valami saját készítésűt is adok: ha mást nem, egy ajándéktasakot saját dizájn szerint.

Persze a gyerekekre nem csak mi gondolunk ünnepek táján – és ezzel nagy mértékben megnő az ajándékok száma. Ezt többnyire úgy oldjuk meg, hogy a karácsony többi napján szépen lassan adagoljuk a további meglepiket. Egyszerre csak ott-terem a fa alatt egy-egy újabb érdekesség...

Bab, lencse

Az ünnepek közti idő sem telt eseménytelenül. Karácsony másnapján kirándultunk. Nagyon emlékezetes volt mindnyájunknak – de mivel nem kifejezetten karácsonyi téma, és mert van mondandó így is bőven, erről majd legközelebb írok.

Már nem emlékszem, melyik nap kell lencsét enni, szilveszterkor vagy elsején... de arra igen, hogy azért jó a lencse, mert kicsi és sok van belőle, mint a pénzből... Hát… Mi végül 31-én mexikói babos tésztát ettünk: abban is sok-sok apró darab volt, és még színes is... másnap pedig a férjem főzött egy lencsét - a biztonság kedvéért.

Spenótos falatkák szilveszterre

31-én délután sütöttem egy adag Emese-féle „szalagárés” sós süteményt. Újítottam kicsit: a megszokott mákos, lenmagos, sajtos mellé fokhagymás-spenótosat is készítettem. Csak egy kósza ötlet volt, de bekerül a családi almáriumba! Szép is, finom is, különleges is!

A recept pedig a következő: lereszeltem fél gerezd fokhagymát, majd ugyanazon a reszelőn kábé 10 deka sajtot is. Egy jókora marék spenótlevelet pedig összevagdostam. Ezeket összekevertem, és a tojássárgával megkent stanglik tetejére tettem. Nagyon jóóó! (A fokhagyma elengedhetetlen, de vigyázzunk vele! Ha túl sok kerül bele, akkor el is ronthatja az ízt.)

„Ottalvós buli”

Este aztán felszerelkeztünk spenótos és egyéb falatkákkal meg egy üveg pezsgővel, és elmentünk életem első „ottalvós bulijába”. Vagy hogy is mondjam... Buli, az volt - főleg villanyoltás után, ottalvás nem sok.

Képzeljünk el öt gyereket! Ebből háromnak idegen helyen kell aludnia, kettő teljesen transzban van, hogy vendégek jöttek. Az egyik azért, mert örül, a másik is, csak ő látja a dolog árnyoldalait is: feldúlták a nyugalmát, az ágyát, a játszóhelyét... és még a pizsamáját is meg kell osztania... kettő 3 év alatti/körüli, kettő "are best friends" és együtt is alszanak, egy otthon felejtette a cumiját, kettő alatt leeresztett a gumimatrac... Nem is részletezem. Lényeg, hogy végre csináltunk megint valami "felnőttes" dolgot: kimaradtunk éjszakára!

Az este egyébként nagyon jó volt, isteni magyar zöldséglevest ettünk - és még több mást -, finom borokat ittunk hozzá. Nekem mindjárt indításként sikerült eltörnöm egy egyedi, kézzel készített poharat, valamint három helyen elvágni a kezem (azóta már be is gyógyult)... De ettől a kis malőrtől meg a másfél órás késésünktől eltekintve minden remek volt! Otthon sem alszunk éjjel – miért ez az alkalom lett volna kivétel...? Másnapra ébredezést és alvajárást terveztünk - estig. Nagyjából teljesítettük is...

Sok minden más is volt még az elmúlt napokban. Születésnap, gyerekelvesztés az áruházban, vendéglátások, de sok lenne most mindent leírni. Ígérem, legközelebb itt folytatom!

Boldog új évet kívánok mindnyájatoknak!