2005. június 3: Szimultánban

Üvegfestési őrületem idén tavasszal kezdődött, amikor kolléganőm beszervezett egy kézműves vásárba, ahol – meglátva a különböző üveg-, matrica-, decoupage-, zománc és dekorfestő szakköröket – rohamot kaptam, hogy mindent kipróbáljak. Elsőként egy üvegfestő házaspár asztalához ültünk le, ami úgy megtetszett, hogy véglegesen ott is ragadtunk. Festegettünk, diskuráltunk, közben lassan-lassan kezünk alatt életre keltek a képek és megszínesedett az üvegre festett miniatűr világ. Azonnal tudtam, végem van, fizetéskor nem kis összeget fogok kedvenc hobbiboltomban hagyni…

Konyhakapitányi pozícióm azonban érzelmi alapon működik, hiszen szeretnék Ká kedvében járni, az ő vacsorájának rovására pedig nem festegethetek. Ezért úgy döntöttem, egyszerre fogok főzni és festeni. (asztrológus barátnőm most azt mondaná, tipikus ikrek vonás...)
Először is elővettem az üvegfestő készletemet, és gyorsan megfestettem a tulipánok kontúrját. (Komoly sablon-készletet gyűjtöttem a netről, így volt miből válogatnom.)

Amíg a festék száradt, nekiálltam az újhagymás - tárkonyos pulykaragunak: megtisztítottam 1,5 csomag újhagymát, 1 paradicsomot, 1 paprikát és mindet apróra vágtam. Kevés vajat tettem egy serpenyőbe, rádobáltam és megpároltam a zöldségeket. Még mielőtt üveges lett volna a hagyma, 35 dkg csíkokra vágott pulykamellet kevertem a zöldségekhez, és addig pirítottam a húst, amíg minden oldala kifehéredett. Kevés vizet öntöttem rá, és megfűszereztem: tárkonnyal, sóval, borssal, bazsalikommal és paradicsom fűszerrel. Végül óvatosan hozzákevertem egy doboz tejfölt, feltettem egy fazék vizet a tésztának, és kirohantam a szobába festeni.

A tulipánok ezüst színű kontúrja addigra megkeményedett annyira, hogy már megfogja a gyorsan szétterülő üvegfestéket. Gyorsan, határozottan dolgoztam. Először a virágokat festettem meg: lilát, vöröset és narancssárgát „folyattam”össze, majd nekiálltam a leveleknek: kétféle zöldet és kétféle sárgát használtam. Azt hiszem, még a nyelvem is kilógott a nagy koncentrálás közepette, amikor egy kedves hang szólalt meg a fejem felett:
- Párologtatsz a konyhában vagy forró vizet főzöl vacsorára? – Ká mosolyogva hajolt fölém, hogy megnézze félkész művem (és hogy egy puszit nyomhasson a fejem búbjára) – Ez álomszép. És miért nincs háttere? És a gőz? Az lesz a hami?

Visszarohantam a konyhába, bedobtam fél csomag csavart tésztát a forró vízbe, megterítettem, majd vissza a tulipánokhoz. Míg kifőtt a tészta, megfestettem a hátterem: babakék ég, hófehér bárányfelhőkkel. Pöttyet szentimentális, de… azért cuki-muki. Oooh, a tészta…!?

Épp időben érkeztem, még nem főtt szét. Leszűrtem, kevés olívaolajjal összekevertem és tálaltam, s miközben Ká jóízűen falatozott, kimentem a tulipánokért, és óvatosan hogy bele ne nyúljak – mint a bort kínáló pincérek – megjelentem az asztal mellett a kész tulipántlikáimmal. – Íme, a háttér, Gróf úr. – pukedliztem. Megfelel?