2005. november 24. Látogatás az Öregúrnál

Grófúr minden télen Ká anyukájához költözik. Talán ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy szeptemberben betöltötte a 18. életévét. Bevallom, titkon reménykedtem abban, hogy télen velünk maradhat a kis házban, de Ká sajnos annyira allergiás szegényre, hogy nem mertünk kockáztatni. A kutyák miatt amúgy is allergiagyógyszert kell szednie, ám ha az Öregurat megsimogatja, percek alatt begyulladnak a szemei, foltokban kipirul a nyaka, és rosszabb esetben nehézlégzést kap. Na de hogy magyarázzuk ezt el egy öreg, morózus macskának, akinek Ká a mindene?

Éppen ezért, amikor csak tehetjük, meglátogatjuk az Öregurat. Ká anyukáját sűrűbben látjuk, hiszen ő gyakran kijár hozzánk, a kis házba, de Gróf Tituszt nem lehet mozgatni, mert sokkot kap az utazóládájától. Ilyenkor átadjuk neki az ebek üzeneteit, elmeséljük neki, milyen gyönyörű fehér az egész kert és a környező utcák a frissen lehullott, paplanszerű hótakarótól, és különféle csemegékkel kedveskedünk neki. Ezúttal a legutóbbi libazsírból és csirkemájból hoztunk neki egy kis kóstolót, amit hangosan óbégatva elfogadott, majd sietve felfalt.

Ká szobája, ahol nem is olyan rég mi laktunk, most kissé üresen árválkodott. Az ágyunk helyén vastag gyapjúpárna hevert, rajta kör alakú lenyomat. Gróf Titusz beköltözött a helyünkre. Furcsa érzések kavarogtak bennem, hiszen néhány hónappal ezelőtt annyira más volt itt minden. Most pedig csend és ... talán valamiféle űr tátongott néhai otthonunk helyén. Persze lehet, hogy csak az az életvidám pezsgés hiányzott, ami általunk a kis házba költözött.

Ez a két üvegmatrica-mandala maradt csak utánunk Ká régi szobájában, az ajtóra tapasztva. Érdekességük, hogy mi ketten festettük: Ká az egyiket, én a másikat. De vajon melyik melyikünké? A színek és a minták sokkal többet kifejeznek, mint gondolnánk. Gondolkodásmódot, lelki állapotot, érzelmeket. Ráadásul ugyanazt a mintát festettük ki, a végeredmény mégis annyira különböző lett, hogy a barátaink első pillantásra el sem hitték, hogy valóban egy mintáról beszélünk. Nos, ki mire tippel a képek alapján?

Az ebédet ezúttal (annak ellenére, hogy nem hazai terepen voltunk) a kantin szolgáltatta. Kelkáposztás, zöldséglevest főztem, ami minden földi jót tartalmazott, amit csak egy leves elbír. Időben sokat segített, hogy a mélyhűtőben volt egy doboz (kb. 25 dkg pörköltem), így ezzel nem kellett vesződnöm. A hús amúgy elhagyható a levesből, illetve felhasználható bármilyen apró, pirított, fűszeres hús.
Hozzávalók: 1 nagyobb hagyma, 3 gerezd fokhagyma durvára vágva, 1 paradicsom, 1 paprika, 1 szál póréhagyma, 2 sárgarépa, 2 fehérrépa, 3 burgonya, 1/2 kelkáposzta, kb. 20-25 dkg fagyasztott pörkölt, olaj, víz, 1 (nagy) doboz tejföl, só, bors, ételízesítő, 2 db erőleveskocka, 1 csokor petrezselyem.
A tetejére: grillezett sajtos pirítós.
Elkészítés: Az összes zöldséget megmossuk, megtisztítjuk, és feldaraboljuk. (A kelkáposztából vágjuk ki a torzsát és a nagyobb ereket!) Egy nagy lábasban meglangyosítjuk az olajat, rátesszük a kockára vágott hagymát, majd kicsit megpirítjuk. Rászórjuk a szintén apróra vágott paradicsomot, paprikát, fokhagymát és a felkarikázott póréhagymát. Kislángon, gyakori kevergetés mellett pirítjuk a zöldségeket. Amikor picit megpuhultak, a lábasba tesszük a felkarikázott sárga és fehérrépát, a felkockázott burgonyát és a nagyobb darabokra vágott kelkáposztát. További 4-5 percig kevergetjük a zöldségeket, majd hozzáadjuk a pörköltet. A fazék ekkor már legalább félig tele a hozzávalókkal. Felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi a zöldségeket, beleteszünk 2 erőleves kockát, megsózzuk, megborsozzuk, megszórjuk ételízesítővel és a felaprított petrezselyem felével. Takaréklángon puhára főzzük az egészet, majd lehúzzuk a tűzről. Ízlés szerint egy egész vagy fél (nagy) doboz tejfölt a leveshez keverünk. (Előbb a tejfölhöz keverünk néhány merőkanál levest, és ezt a keveréket öntjük a forró léhez, hogy ne ugorjon össze). Grillsütőben vagy a sütőben néhány reszelt sajtos apró kenyeret sütünk, ezt a leves tetejére tesszük tálaláskor és megszórjuk az egészet a petrezselyem másik felével. Nagyon laktató leves, egytálételnek is kiváló!

A leves után annyira elteltünk, hogy moccanni sem tudtunk, ezért a nappaliba vonultunk beszélgetni és fényképeket nézegetni. Közben odakint folyamatosan szállingóztak az egyre kövérebb hópelyhek. Nagyon hangulatos volt, őszintén vártam már ezt a hóesést. Az Öregúr közben mellettem bóbiskolt. Úgy agyonsimogattam, hogy alig maradt a fején szőr. Persze csak viccelek, de tényleg nagyon megszeretgettem - hisz'' ki tudja, mikor láthatom újra?

A kantin azonban nem csupán a levessel készült ... Megfőztem ugyanis életem első, saját Madártejét. Hozzávalók: 4 tojás, 15 dkg cukor, 1,5 l tej, 2 rúd vanília (vagy 1 csomag vaníliás cukor), 2 evőkanál liszt, 5 dkg mazsola
Elkészítés:
1.) A tojásfehérjéket 3 evőkanál cukorral jó kemény habbá verjük.
2.) Egy nagy, legalább 3-4 literes lábasban tejet forralunk.
3.) A csendesen gyöngyöző tejbe (vízbe mártott) evőkanállal tojásnyi galuskákat szaggatuk a felvert habból. Egyszerre csak keveset tegyünk az edénybe, hogy a galuskáknak legyen helyük megnőni!
4.) Ha felemelkedett a hab, óvatosan megfordítjuk, és kb. 1/2 percig főzzük takaréklángon.
5.) Szűrőkanállal egy külön tálra óvatosan félretesszük a kész habgaluskákat.
6.) Elkészítjük a vaníliamártást: A tejhez öntsük vissza a habgaluskákról lecsöpögött tejet is! A tojások sárgáját 2 dl tejjel, a cukorral és a liszttel elkeverjük.
7.) A tejet a vaníliával felforraljuk és apránként, forrón a tojássárgákhoz öntjük folyamatos kevergetés mellett.
8.) Az edényt visszatesszük a tűzre és kislángon, folytonos kevergetés mellett addig keverjük, amíg sűrűsödni kezd. Forrnia nem szabad, mert a tojássárga összeugrik!!!
9.) Levesszük a tűzről, és egy pici vajdarabot keverünk a forró madártejbe, ettől fényesebb lesz.
10.) A kész madártejet üvegtálba öntjük, rátesszük a habokat, megszórjuk mazsolával, majd a hűtőbe tesszük. Hidegen fogyasztjuk.
* Ha a hidegtől besűrűsödne, tejjel vagy tejszínnel hígíthatjuk.

Végül elbúcsúztunk Gróf Titusztól és Ká anyukájától. Hazafelé vettük az irányt, a kis ház és az ebek felé. Útközben arról beszélgettünk, hogy az Öregúr milyen szépen kikerekedett. Csillog-villog a bundája, és szemmel láthatóan nagyon jól érzi magát a radiátorok előtt heverészve. Mégis, amikor megérkeztünk, önkéntelenül is a diófa mögé néztem. Oda, ahonnan esténként az öreg kandúr, fehér zoknijaiban, hangosan ordítva elénk szokott galoppozni...

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>