2005. november 27. Advent első vasárnapja

Ez az első Advent vasárnapunk, amit kettesben, a szüleinktől távol ünnepelünk. Furcsa érzés ez mindkettőnknek: fáj az elszakadás (ami amúgy csak fizikailag történik meg, hiszen Anyához és Apához jobban kötődök, mint valaha), de örömmel és izgalommal tölt el a közös élet és a családalapítás gondolata. Ráadásul annyi tervünk és álmunk van, hogy ha csak a tizedét valósítjuk meg a következő 50 évben, akkor sem fogunk unatkozni.

Mintha a hó is azért esett volna le idén ilyen gyorsan, hogy szebbé tegye az ünnepeket. A városban ugyan hamar elolvadt, de a kertben, a háztetőkön, és az utcánkban megmaradt. Ká gyorsan kiszaladt a kertbe a fényképezőgépével, és megörökítette 2005 első hópelyheit, a fehér fenyőágakat, a bokrokat, a babafüvet és a teraszról lecsüngő jégcsapokat. Remélem, idén igazi, békebeli, fehér Karácsonyunk lesz!

Az ebek is nagyon vidáman ugrándoztak a pár centis hótakaróban, pedig a kora reggeli órákban meglehetősen hideg volt. Mióta beköszöntött a tél, kétszer annyit esznek, mint a melegebb hónapokban, és szegényeknek a vizük is naponta kétszer befagy. A házuk ugyan duplán szigetelt, de azért Kával betettünk hozzájuk néhány meleg rongyot, hogy az éjszakai fagyokban se fázzanak. Úgy tűnik, feleslegesen aggódtunk, mert reggelre kicibálták mindet.

A kis ház dekorálásának puszta gondolata olyan sok energiával töltött fel, hogy nagy elánnal takarítani kezdtem. Kimostam a függönyöket, kitakarítottam és felmostam. Közben Ká a szobában ügyködött. Az ajtót magára zárta, hogy ne lássam, miben mesterkedik. Amikor elkészült, lehúzta a redőnyöket, és csukott szemmel az ablakhoz vezetett. Kinyitottam a szemem, és ezernyi csillag ragyogott rám! Így azért egészen más lesz esténként hazajönni!

Egyszerű ebédet terveztem. A hűtőnkben hetek óta árválkodott egy csomag lasagne tészta és egy fél kelkáposzta. Rakott kelnek vettem, de Ká azt mondta, főzzem meg az ebeknek. Gondoltam, belecsempészem a tésztába a káposztát, aztán lesz, ami lesz.
Kelkáposztás lasagne. Hozzávalók: 1 csomag lasagne tészta, 1/2 fej kelkáposzta, 5 tojás, 1 doboz darálthús konzerv, 1 hagyma, 1 doboz tejföl, só, bors, pirospaprika, oregánó, ételízesítő, pörkölt krém, olaj, margarin, a tetejére kb. 12 dkg sajt
Elkészítés:
1.) A hagymát megmossuk, felkockázzuk, és kevés forró olajon egy teflonban üvegesre pirítjuk. Rátesszük a darált húst, megszórjuk sóval, borssal, pirospaprikával, oregánóval, belenyomunk egy kis pörkölt krémet, és készre pirítjuk. (Egy pici vizet nyugodtan önthetünk hozzá, hogy szaftosabb legyen).
2.) Forró, sós vízben megfőzzük a megmosott, és nagyobb darabokra tépkedett kelkáposztát. Leszűrjük, és egy tányérra félre tesszük.
3.) Forró sós vízben keményre főzzük a tojásokat, majd megpucoljuk, és tojásszeletelővel felszeleteljük őket.
4.) Fehérmártást készítünk: Egy nagyobb darab (5-8 dkg) vajat megolvasztunk, hozzáadunk annyi lisztet, hogy krémszerű, sűrű, pöfögő masszát kapjunk, majd fokozatosan tejet öntünk hozzá. Habverővel keverjük, hogy nehogy csomós legyen. Annyi tejet öntünk bele, hogy pudingszerű, krémet kapjunk. Elzárjuk alatta a gázt, és ételízesítővel, borssal ízesítjük.
5.) Kivajazunk egy négyszögletes jénait, és beleteszünk egy réteg lasagne tésztát. Ráteszünk egy réteg húst, és egy kis fehérmártással meglocsoljuk.
6.) Rátesszük a következő réteg tésztát, megpakoljuk tojással, megsózzuk, rákanalazunk egy kis fehérmártást.
7.) Újabb réteg tészta, káposzta, só és fehérmártás következik.
8.) Addig rétegezzük a tésztát és a hozzávalókat, amíg minden el nem fogy. A legfelső réteg fehérmártás legyen! Sajtot reszelünk rá, lecsukjuk a jénait a fedelével, és előmelegített sütőben készre sütjük. (Én kb. 35-40 percig sütöm fedővel, és 10 percet fedő nélkül).
S hogy ízlett-e Ká-nak? Kétszer is szedett belőle! :o)

Még sült a lasagne, amikor nekiálltam a kis ház dekorálásának és az Adventi koszorúk elkészítésének. Két koszorút készítettem: egyet magunknak, egyet pedig azoknak, akiket szeretünk, de már nem lehetnek velünk. Az első koszorú voltaképp egy kerámia adventi váza, amelybe gyertyákat kell állítani, majd az oldalán található lyukacskába egy-egy fenyőgallyat vagy magyalt szúrni. Végül az egészet egy kis nyíláson fel lehet tölteni vízzel, így a növények nem száradnak el benne, és hetekig friss fenyőillattal árasztják el a házat.

Az Adventi koszorút minden évben én készítem. Örömömet lelem benne, és Kának is nagyon tetszik, amit csinálok. Évről-évre elteszem a moha alapkoszorúmat, így nem kell minden évben újat venni. Többnyire dróttal tűzöm rá az egyes díszeket, de idén (mivel amúgy is picit nyúzott már a koszorúm, és jövőre úgyis újat vennék) a szilikonpisztoly mellett döntöttem (ami nyilvánvalóan roncsolni fogja a moha alapot, de majd meglátjuk, mennyit bír).

Ká a kertben vágott néhány hosszú, kacskaringós fenyő- és borostyánágat, ezeket szépen rákötöztem a koszorúra. Szándékosan nem tekertem az ágakat a koszorú tetejére, hogy könnyebben rá tudjam majd ragasztani a gyertyákat, a tobozokat és a virágokat. Egyszerű, fekete cérnát használtam, de - ha valakinek van türelme utána járni - a nagyobb áruházakban külön e célra vékony, zöld virágkötöző drótot is lehet kapni.

Idén a koszorúhoz sárga gyertyákat választottunk. Az új szilikonpisztolyommal nyomtam egy kis ragasztót a gyertyák aljára, és a mohára helyeztem őket. A szilikonpisztoly előnye, hogy csak rövid ideig büdös, és nagyon gyorsan szárad. Korábban két oldalán tüskés gyertyatűzőket vettem, és azt szúrtam a koszorúba, vagy egyszerűen kiegyenesítettem egy gémkapcsot, felmelegítettem, a gyertyába fúrtam, a másik felét pedig az ágakhoz erősítettem.

A gyertyákhoz bordó szalagot választottam feneketlen varázsdobozomból, ahol gombok, tobozok, gyöngyök és flitterek rejtőznek. (Legtöbbjük igen hálás dekoráció, hiszen elállnak, csak rendesen el kell csomagolni őket minden alkalommal.) A koszorú csupasz részeire egy-egy levelet ragasztottam, s a levelekre virágokat és tobozokat. Végül egy vékony dróttal feltűztem a tavalyi masninkat, és szépen kiegyenesítettem a széleit.

Vacsora után Ká és én szépen az asztal elé álltunk, és meggyújtottuk életünk első, közös Adventi koszorúját. Mindketten imádkoztunk, így nem tudom, Ká mire gondolt, de valószínűleg ugyanarra, amire én. Hálás vagyok az égieknek, hogy megtaláltam őt. Hogy egészségesek vagyunk, és itt lehetünk a kis házban. És a szeretteinkre: azokra, akik velünk lehetnek, és azokra is, akik már odafentről segítenek minket...

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>