2005. szeptember 5. Lasagne, Mirza módra

Nem tehetek róla, de szenvedélyesen szeretem a spenótot. Talán azért, mert az anyukám olyan finoman készítette el gyermekkoromban, hogy azóta is függő vagyok. Nem is kísérletezek vele, ha spenótra vágyom, Anya megfőzi és bedobozolja nekem. Így aztán egy adagból legalább 3 napig spenótozhatok háborítatlanul. (Ká ilyenkor sztrájkol, és sajtos tésztát vagy pizzát rendel a kantintól)

Ká még sosem evett lasagnét, ezért különösen nagy izgalommal álltam neki az elkészítésének. Hozzávalók: 1 csomag lasagne tészta, 1 db vöröshagyma, 2 doboz darált hús (kb.25 dkg), egy kis doboz bébirépa, 1 kis doboz zöldborsó, só, bors, gyros-fűszer, pirospaprika, a fehérmártáshoz 1 evőkanál vaj, 2-3 evőkanál liszt, kb.7 dl tej.
Elkészítés: Előfőzött lasagne lapokat vásároltam, ami hetekig eláll, úgyhogy előre láttam, ebből két adag is kijön majd. Összevágtam egy hagymát és kevés margarinon kicsit megpirítottam. Hozzákevertem egy doboz konzerv darált húst, sóval, borssal, pirospaprikával és gyros-fűszerrel ízesítettem, és alaposan megpirítottam. Elkészítettem a fehérmártást: egy evőkanálnyi vajat felolvasztottam, hozzákevertem 3 fakanálnyi lisztet, majd sűrű kevergetés mellett annyi tejjel felöntöttem, hogy egy sűrű masszát kapjak. Ételízesítővel és szerecsendióval fűszereztem. Fogtam egy jénai tálat, kikentem margarinnal, és leraktam az aljára egy réteg tésztát. Ráterítettem egy kevés húst, zöldborsót és néhány bébirépát. Majd megint tészta, hús, zöldborsó, bébirépa. A legvégén az egészet nyakon öntöttem a fehérmártással és a tetejére 15 dkg sajtot reszeltem. A tálat lefedtem ezüstpapírral, és előmelegített sütőben 30 percig sütöttem. Majd levettem az ezüstpapírt a tetejéről, és további 15 percig sütöttem.

Ká nagyon odavolt a lasagnétól. Csillagos ötös, Mirzám, ez csillagos ötös - ismételgette, és boldog voltam, hogy életem első lasagnéja ilyen jól sikerült. Ezen felbuzdulva a maradék tésztát is elkészítettem, de a húsra nem zöldségeket, hanem főtt tojás karikákat és gombaszeleteket tettem. Bár a második verzióban 6 réteg helyett csak 3 réteget építettem, ez is nagyon jól sikerült. Azóta Ká szereti a lasagnét.
Persze azóta összeszedtem egy csomó, nagyon izgalmas lasagne-receptet, s amint V.I.P. vendégem kéri, el is készítem őket.

Oh, majd elfelejtettem. A kis ház függönyöket kapott. A függöny-kérdés hónapok óta nyomasztott bennünket, mert mindenkitől azt hallottuk, hogy sok-sok tízezrünk bánja majd, ha az összes ablakunkra megvesszük az anyagokat. Mégsem így történt, ugyanis a szüleimnél a padláson találtam egy fehér tulipán-mintás, és egy kissé sárgás, öreg, sűrűn összehúzott csipkefüggönyt. Hazavittem és kimostam őket. Az öregebbet kiengedtem, majd kettévágtam és beszegtem. Épp akkora lett, mint az ablakaink. Hurrráááá!

Tegnap pedig az egyik skandináv bútoráruházban Ká-val beruháztunk három kész-függönyre. Két tűzvörösre és egy sárgára. Olcsóbb volt, mint a legegyszerűbb vászonanyag métere bármelyik méteráruboltban, és még meg is volt varrva. Persze a pirosak kissé hosszúak voltak, és mivel télen konvektorral fűtűnk, vissza kellett hajtani a csipeszelésnél, de nem is bántuk, hiszen a végeredmény olyan, mintha a függöny direkt ilyenre lett volna tervezve.

Eleinte aggódtunk, hogy az erős színek túlságosan intenzívek lesznek a kis házhoz, amely nem éppen fiatal, de szerencsére tévedtünk. A tűzvörös és a meleg napsárga élettel töltötte meg az amúgy is kiszínesedett falakat. Mintha az eddig lassan-nyöszörögve ébredező házikó vére valóban felébredt volna hosszú, magányos álmából.

S még valami, amire nagyon büszke vagyok. Ká még a nyár elején egy kis teraszt épített a bejárati ajtónk elé, ahonnan kirekesztettük az ebeket, ugyanis korábban sorban, mint a nudlik, végigfeküdtek a lépcsőn, és se ki, se be nem tudtunk lépni tőlük. Ráadásul, mint minden rendes kutya, ők is jobbra-balra pisiltek... A virágokat pedig egyenesen kivégezték. Beledörgölték az orrukat, rájuk feküdtek vagy csak egyszerűen átgázoltak rajtuk. Ká egy kis kerítéssel elzárt egy kb.2x2 méteres területet, és egy átlátszó ereszt épített fölé. Így nem ázunk meg, amíg a táskánkban a kulcsot keressük, a virágaim szivárványszínű dzsungelként terítik be a kerítés belső falát, és a kerti cipőink sincsenek teli kutyaszőrrel. Az ebek pedig rém kedvesek, ugyanis könnyedén átugorhatnák a térdig érő kiskaput, de nem teszik. Viszont előszeretettel néznek nagy, barna gombszemeikkel, amikor a virágokat locsolom, vagy a száraz leveleket szedegetem a kaspók alól.

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>