2007. március 20. A mi cserépkályhánk

A mézes-karamelles színű virágmintás csempék külön életet élnek. Minden egyes darab kézimunka, így színük is különbözik egymástól. Nem nagyon, csak éppen annyira, hogy különleges legyen az egész. Amikor átmelegednek, még selymesebbnek hat a tapintásuk. Jól esik hozzábújni, a kis ülőpadkájára kucorodni, és a melegben ücsörögve az ablakon át a szitáló esőt bámulni.

Bár csak néhány napja áll a cserépkályhánk, mindketten odavagyunk tőle. Esténként begyújtjuk (Ká valóságos kályhamesterré lépett elő), és órákon át gyönyörködünk benne. Közben teázunk és beszélgetünk. Az ember így képzeli el az öreg napjait, nem? Persze addig még sok időnk és még rengeteg tennivalónk van, de az alapok már megvannak. :o)

De menjünk csak szépen sorban!

A kályhaépítés körülbelül másfél héttel ezelőtt kezdődött. Sanyi (a fazekas és kályhaépítő mester) még januárban megtervezte és elkészítette a cserépkályhánk legfőbb alkotóelemeit, ami rendkívül nehéz, fárasztó és hosszadalmas kézműves munka, ezért volt szükség arra, hogy a részleteket már hónapokkal korábban megbeszéljük. (Elég csak megemelni és közelebbről megnézni egy csempét, máris megérti az ember, mennyi anyag és mennyi munka van egy-egy darabjában.) Miután kiégette, le is szállította hozzánk az anyagokat, így a nappali lassan eltűnt a különféle mintázatú és formájú csempe-tornyok között.

A különféle lerakatok a következőképpen néztek ki: "sima" csempék, sarokelemek, lábazati kövek, ülőkék és párták. (A képen látható fodros szélű csempe a cserépkályha pártájához készült.)
A teraszt hamarosan ellepték a szerszámok, agyagos és homokos vödrök, téglák és egyéb eszközök, majd hamarosan megérkeztek Sanyi segítői is: Lajos, Attila és Feri. A fiúkat a bátyámék szállásolták el, Ká és én pedig teljes ellátással segítettük a munkájukat.

A kályhaépítés ideje alatt rengeteget főztem, ám balga módon az ételeket elfelejtettem lefényképezni. Elképesztő por és sár terítette be ugyanis a ház alsó szintjét annak ellenére, hogy Ká mindent lenejlonozott, ezért gondosan eltettem a gépem, nehogy baja essen.
Alapvetően magyaros fogásokban "utaztam", hiszen a fiúk reggel héttő este hétig kőkemény fizikai munkát végeztek. Szükségük volt a meleg, laktató ételekre.

Reggelire általában 3-4 tálcányi szendvicset gyártottam. Tojáskrémes, szalámis, kolbászos, főtt tojásos, halkrémes és sajtkrémes szendvicsek váltották egymást, amelyeket újhagymával, lilahagymával, retekkel, paprikával és paradicsommal díszítettem. A pontos recepteket sajnos nem tudom leírni, mert csak úgy fejből készítettem mindent... de ezt majd valahogy bepótolom. Ebédre és vacsorára mindig meleget főztem: gulyáslevest, gazdag húslevest, gombás pennét, túrós csuszát, zöldbabfőzeléket pörkölttel, melegszendvicset és palacsintát. Újdonsült barátaink pedig elégedetten kanalaztak, és nem győzték dicsérni a kantin munkáját. Ká és az építésen segédkező szüleim is nagyon büszkék voltak rám, ugyanis ez volt az első eset, hogy 4 napon át folyamatosan 8 emberre főztem, és semmit nem rontottam el. A fiúk pedig azt mondták, soha, sehol nem ettek még ilyen sok finomságot. :o)))))

A munka azzal kezdődött, hogy egy sniccerrel kivágták a járólapot borító takarófóliákból a cserépkályha helyét. Ezután pontosan kimérték, majd - mintegy modellezésképpen - a földre kiterítették a kályha oldalsó falát alkotó csempéket. Kis túlzással olyan volt, mint egy szabásminta. Ezután szép sorban elkezdték lerakni a lábazati köveket, amelyeket összedrótoztak, vízmértékkel beállítottak és összetapasztottak.

Az építés nagyon érdekes volt - sosem gondoltam volna, hogy ilyen bonyolult egy cserépkályha szerkezete. Azt gondoltam, van egy tűztér, ahova befűt az ember, és kész. Befűtünk, a füst meg kiszáll a kéményen át. Ehhez képest a kályhának kifinomult szerkezete van. A tűztér középen helyezkedik el, amelyet két oldalról két különös fontossággal bíró, középen megosztott terület határol (Sanyi - ha olvassa a blogot - most bizonyára fogja a fejét, hogy milyen körülményesen magyarázok, de én nem vagyok szakember, nem ismerem a szakszavakat.) Szóval ez a két terület arra való, hogy megforgassa a füstöt, amelyből a korom a kályha alján elhelyezett koromfogóba csapódik. A füst tehát fölül kiszáll, a korom alul leülepedik, a meleg pedig átjárja a cserépkályhát.

A kályha sorról-sorra épült és terebélyesedett. Szorgos kezek rakták és rögzítették egymáshoz a mézszínű köveket, s a végleges forma kirajzolódni látszott. Elkészült a tükörfényesen csillogó padka, bekerült a romantikus vasajtó, és a belső járatok is egyre emelkedni kezdtek. A koromkiszedő helyére két lyukat vágtak, amelyekbe míves, kör alakú cserépdugók kerültek. Itt lehet majd kikormolni a kályhát, magyarázta Sanyi, majd elmondta nekünk, milyen tüzelőanyagokat használhatunk majd. Mert nem minden tűzifa jó ám. A vizes tönkreteheti a kályhát, így azt legalább 2 évig szárítani kell.

Fa és fa között is nagy különbség van, tudtuk meg, mint ahogy az sem mindegy, milyen gyújtóst használunk. Nem szabad színes papírokat és konyhai hulladékokat dobálni a kályhába, mert felrobbanhat. (Volt, aki meggymagokat dobált a kályhájába, aztán megszeppenten telefonált Sanyinak, hogy mi történt...)

A negyedik napra felgyorsultak az események. Megépült az utolsó szint, felkerült a párta és világos színű fuga. A kályha elkészült.

Az utolsó felvonás következett. A tesómék is épp arra jártak, így ők is csatlakoztak hozzánk. Sanyi szépen megrakta a tűzteret, gyújtóst vett elő, és begyújtotta a kályhát. A műsor elkezdődött. Mindenki gyönyörködve bámulta a kékes narancsszínben játszó táncoló lángnyelveket. (Rejtő Jenő valami hasonlóról írhatott a Csontbrigád című könyvében, igaz? Ha jól emlékszem, egy kietlen hegytetőn emberek raboskodnak, akik a hosszú évek során megfeledkeznek mindenről. Hogy kik voltak, honnan jöttek, milyen álmaik voltak. Egyetlen programjuk van csupán: a TŰZNÉZÉS.) Bár a könyvet tinédzserként olvastam, most, 33 évesen ez volt az első gondolatom, amint a szemem végigfuttattam a résztvevőkön. Senki sem figyelt rám. A tüzet nézték. A kecsesen elhajló, magasra törő, olykor szikrát hányó aranyló fénycsóvákat, amelyek a vasrácson át is beragyogták a lassacskán sötétségbe burkolózó házat.

Morzsáló fórum >>>

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>