2008. július 1. Viharra hangolva

Babikával a 38. hét végét tapossuk, így orvosi számítások szerint, nagyságrendileg 2 hét múlva, Ká és én találkozhatunk a kislányunkkal. (Az UH fotón a jobb profilja látszik, már amennyit a placenta láttatni enged.)
El sem tudom mondani, mennyire izgalmas minden nap (minden percben) arra gondolni, hogy már csak egy kis idő, és a kezünkbe foghatjuk őt. Megpuszilhatjuk a kis illatos testét, megsimogathatjuk a puha bőrét, magunkhoz ölelhetjük, szeretgethetjük úgy, mint még soha, senkit a világon.
Minden este úgy fekszünk le aludni, hogy közben arra gondolunk.
Vajon ma este lesz AZ A NAP?
Aztán reggel felébredünk, és a Pici még odabent van, és türelmetlenül rúgkapál, hogy reggelizzünk végre. :-))

A szüleink és a barátaink is tűkön ülnek. Megvan a riadólánc is, hogy ha Ká esetleg - a munkája folytán - túl messze van tőlünk, és elindul a szülés, kit hívhatok. Ezen a héten Brigiék az "ügyeletesek", mert a tesómék elutaztak, de készenlétben állnak a szüleink is, a szomszédaink és a barátaink is. Persze, bízom benne, hogy minden a nagykönyv szerint fog alakulni, és Ká itthon lesz velem, amikor elkezdődik...

Vicces, de néha azon merengek, hogy vajon azonnal rájövünk-e, hogy ez már a szülés? A barátnőim sokféle történetet meséltek, hiszen minden szülés-megindulás más és más. A legtöbbjüknek, bizony, nem esett le azonnal a tantusz, hiába voltak a 38-40. hétben. Volt, aki azt hitte, becsípődött valami ideg a derekában, mert a háta fájt. Olyan is akadt, aki azt hitte, gyomorrontást kapott, mert előző este egy kínai étteremben ünnepelte a születésnapját, és tipikus hasmenéses tünetei voltak. Ká anyukája azt hiszem a fodrásznál ült, Anya pedig rejtvényt fejtett, amikor elkezdődtek a fájások ...

Nagyon szeretem ezeket a történeteket, mert látom, hogy az édesanyák pillanatok alatt visszautaznak az időben, és miközben újra átélik azokat az órákat, boldogságkönnyek csillognak a szemükben. Nem számít, hogy 1, 5, 10 vagy 30 év telt el, ennek csodálatos napnak a pillanatai mindenkiben örökké megmaradnak. Én pedig bodog vagyok, hogy Ká és én lassan csatlakozhatunk a szülők táborához. :-)

Bálint doktornak és Borinak hála nyugodt, türelmes és teljesen kiegyensúlyozott vagyok. Remekül érzem magam, és nagyon sokat társalgok a Picivel - aki (mondjon bárki bármit), mindig visszajelez a pocakomon át.

A takarítási láz persze magával ragadott, Ká-t viszont szabályosan elsodorta. Lámpabúrát szerel, karnisokat tesz fel, bútorokat csavaroz, és pakol, rendez, átalakít ... :-)) Néha komolyan aggódom miatta, hogy túlhajtja magát. Ilyenkor azonban könnyedén leszól a létráról:
- Csak nem gondolod, hogy úgy fogjuk várni a babánkat, hogy egy ronda villanykörte lóg a fürdőszoba közepén??? Bántaná az érzékeny kis szemét fürdetés közben!
... és rájövök, hogy igaza van, és nekiállok vasalni, port törölni, és újra átrendezem a szekrénykéjét. Mert vettünk ám neki egy barna gyerekszekrényt, amelyben már minden ruhája, hálózsákja, takarója, lepedője, törölközője, sapjáka, pelenkája kimosva-vasalva illatozik. Olyan, mint egy babaillatú, vidám virág. :-) A Zsigáéktól örökölt játékokat és plüssállatokat is mind kimostam, mindannyian egy nagy játszóládában várakoznak. Már csak a képeket kell feltennünk a falra, amiket kifejezetten a Picinek festettem és varrtam. (Ha mindennel megvagyunk, ígérem, körbefotózunk mindent, és felteszek egy csak erről szóló beszámolót - talán még ezen a héten.)

Délelőttönként, mielőtt Ká munkába menne, és amíg hűvös van, mind a hárman ebben a hintaágyban ringatózunk ... csak óvatosan és lassan... előre és hátra. A Pici pedig - meggyőződésem szerint - mindig elalszik. :-)))

A kórházi csomagunk az előszobában várakozik. Néha kíváncsian rám néz, mintha azt kérdezné:
- Mirza, mikor indulunk már? Naggggyon kíváncsi vagyok már a kisbabátokra!
Ilyenkor magamban felsóhajtok, és azt mondom neki csendesen:
- Psssszt! Már csak egy kis idő! Nem szabad siettetni őt! Majd a Jóisten és az angyalok szólnak neki is, nekünk is, ha indulnia kell, és akkor szépen, ügyesen, együtt végigcsináljuk az egészet!
Aztán megsimogatom a Baba hátát (jól kivehető az íve a hasamon), és elmondom neki, hogy várjuk őt idekint és nagyon-nagyon szeretjük.

------------------------------------------------------------------------------------

Most témát váltok, mert olyan szeretetrohamok tombolnak bennem, hogy ha a Babáról írok, nem látok a saját könnyeimtől. :-)))))))))))))

Nagyon restellem ám, hogy ilyen ritkán ülök a gép elé, de az az igazság, hogy semmi extrát nem főztem. Többnyire lecsó, zöldséges tészta, gyümölcslevesek, görögdinnye és párolt csirke kerül az asztalunkra. Mind-mind olyan étel, amiről nem sokat tudok mesélni. Újdonságot mindössze kétfélét készítettem, ezeket az alábbiakban olvashatjátok. Utóbbit, a kenyeret úgy is megsütöttem, hogy belevágtam 1 csokor snidlinget - és mennyei lett. Ajánlom mindenkinek!

Mézes eperkrém leves
Hozzávalók: 1 kg eper, 5-6 evőkanál méz, 2 doboz epres joghurt, 2 csomag vaníliás cukor, 1 dl tej, 2 dl tejszín, 1-2 dl narancslé
A tetejére: felvert tejszínhab, citromfű levelek, eper
Elkészítés:
1.) Az epret megmossuk, megtisztítjuk.
2.) Minden hozzávalót turmixgépbe teszünk, és homogénre keverjük az egészet. Tálalásig hűtőben tartjuk, a végén felvert tejszínhabbal, citromfűvel, eperrel, mézzel díszítjük.

Ne haragudjatok, hogy így eltűntünk, igyekszem majd visszatérni a rendes kerékvágásba, és sütni-főzni is fogok, csak most nagyon másfelé jár az eszem...:-))

Mindenkinek köszönjük a sok kedves levelet és jó kívánságokat, a hozzászólásokat és képeslapokat, amelyek folyamatosan érkeznek! A türelmeteket is köszönjük, és hogy így szerettek minket!
Sok puszi: Babika, Ká és Mirza

Morzsáló fórum >>>

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>